Romhányi Árpád (Budapest, 1894. június 19. − Innsbruck, 1987. december végén) tanár, vegyészmérnök, igazgató, cserkész.
Élete Szülei Romhányi János (1865-1918) Nyitra vármegye levéltárosa és Kirner Sarolta. Testvére Romhányi Sarolta Mária Leopoldina (1897) volt.
A Nyitrai Piarista Gimnáziumban tanult, ahol a Dugonics önképzőkör alelnöke, Fricsovszky kanonok ösztöndíjas volt. Hersching jutalmat is kapott. 1912-ben ott érettségizett.A Szent László Királyról címzett Nyitrai r. kath. Főgimnázium Értesítője az 1911/12. tanévről. Nyitra, 42, 44, 51, 53, 73, 75. Osztálytársa volt Látecska Ede Endre és Fraňo Tiso is. Állítólag iskolatársa volt többek között Henney Árpád (Hennel),Út és Cél 40/3, 22 (1988 május-június) ő azonban nem szerepel a piarista gimnázium évkönyveiben. A Prágai Német Egyetem kémia, fizika és matematika szakán végzett.
1915-ben tartalékos tisztjelöltté, 1916-ban pedig tartalékos hadnaggyá léptették elő a 4. honvéd tábori ágyús ezrednél, majd beosztották a 37. honvéd tábori tarackosezredbe, és megkapta a II. osztályú Ezüst Vitézségi Érmet.Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek 1916, 927, 2090, 3122. 1917-benRendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek 1917, 2463. Bronz Katonai Érdeméremmel (Signum Laudis) tüntették ki, hadiszalagon, a kardokkal, majd 1918-ban Ezüst Katonai Érdemérmet kapott, ugyancsak hadiszalagon, a kardokkal. Frontszolgálatáért elnyerte a Károly-csapatkeresztet is. Ezrede 1918. október 31-én hagyta el Laibachot, és erőltetett menetben, de szerencsésen november 11-én értek magyar földre.Białoskurski Ödön 1939: A m. kir. 37. honvéd tüzérdandár története 1914-1918 I. köt. A m. kir. 4. honvéd tábori ágyúsezred története. Budapest, 296. November 1-el tartalékos főhadnaggyá léptették elő.Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek 1918, 3977, 4752. 1920-ban igazolták.Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek 1920, 989.
Az 1930-as évek elején a tornaljai polgári iskola tanítója,Szerényi Ferdinánd 1934 (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja. Bratislava, 280. s a tornaljai cserkészcsapat vezetője volt.Fogarassy László 1992: Magyar Cserkészmozgalom Csehszlovákiában. Dunaszerdahely, 118.
1934. február 4-től a komáromi bencés gimnázium kémiatanára és cserkészparancsnoka lett.Gidró Bonifác 1935: A Komárnoi Szent Benedek-rendi Kath. Gimnázium Értesítője az 1934-35. iskolai évről. Komárom, 10, 11, 20. Komáromban cserkész helyettes főparancsnok, s az első bécsi döntés után ő vette át a magyar zászlót.Nemzeti Ujság 20/253, 2 (1938. november 8.) Gróf Teleki a komáromi cserkészeknél 1938-ban Teleki Pált vezette a Jókai szobában.Nehéz Ferenc 1979: Komáromi mécsvilág. In: Katolikus Magyarok Vasárnapja 86/23, 6 (1979. június 10.)
1940-ben állományba vették a m. kir. honvédségben, tartalékos főhadnagyi rendfokozatát elismerték. Honvédségi Közlöny 1940, 302. 1940 októberéigDobrovich Ágoston: A Komáromi Szent Benedek-rendi Kat. Gimnázium Évkönyve az 1940-41. iskolai évről. 36. és 1942-1944-ben is katonai szolgálaton volt az orosz fronton.Dobrovich Ágoston: A Szent Benedek-rend Komáromi Szent Imre Gimnáziumának Évkönyve az 1943-44. iskolai évről. 1943, 13, 19; 1944, 13. 1943-ban tartalékos századossá léptették elő, illetve Magyar Koronás Bronz Éremmel tüntették ki, hadiszalagon.Honvédségi Közlöny 1943, 589, 1266. Wojtowicz Richárd kerületi nyilas megbízott kinevezte egyik helyettesévé.Bajcsi Ildikó 2025: A nyilaskeresztes mozgalom Komáromban és környékén (1938–1945). Budapest, 29; 2023: Nemzethűség és őrségváltás. A komáromi és környékbeli zsidóság jogfosztása (1938–1944). Budapest, 175
1945-ben emigrált és Ausztriában telepedett le. 1947-ben a csehszlovák járási népbíróság távollétében 10 év szabadságvesztésre ítélte.Bajcsi 2025, 40 1950. júliusa és 1963. júliusa között az Innsbrucki Magyar Gimnázium igazgatója, valamint kémia-, geometria- és matematikatanára volt.
Innsbruckban nyugszik.
Komáromi Ressl János (1924-1962) regényében Romvári néven szerepelteti.
Művei 1937 Természettudományi nevelésünk és műveltségünk. Magyar Írás 6/6 1961 Magyarok, Testvéreim! Innsbruck.
Források 1944 Magyarország tiszti cím- és névtára 51, 545.
További információk Alexandra Haas 2008: Ungarn in Tirol - Flüchtlingsschicksale 1945-1956. Nagy Csaba 2000: A magyar emigráns irodalom lexikona. Budapest. Deák Ernő: Magyar középiskolák Ausztriában Az Innsbrucki Magyar Gimnázium Értesítője Bécsi Napló Út és Cél
Kategória:1894-ben született személyek Kategória:1987-ben elhunyt személyek Kategória:Szlovákiai magyar pedagógusok Kategória:Innsbruckiak Kategória:Komáromiak Kategória:Nyitraiak Kategória:Szlovákiai magyarok Kategória:A Károly-csapatkereszt kitüntetettjei Kategória:Magyar kémiatanárok Kategória:Magyar matematikatanárok Kategória:Magyar tüzérek Kategória:Magyar emigránsok Ausztriában Kategória:A Signum Laudis kitüntetettjei