Bozsik Péter (Budapest, 1961. október 30. –) magyar labdarúgó, edző, 2006-ban a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Bozsik József, az Aranycsapat olimpiai bajnok játékosának fia.
Pályafutása
Játékosként nem volt túl sikeres, edzőként viszont számos eredmény köthető a nevéhez. Első kiugró sikerét a Budapesti Vasassal érte el, a csapatot szezon közben átvéve a 3. helyre hozta fel. Következő állomáshelyén, a Zalaegerszegi TE-nél az első évben bajnoki címet nyert, majd sokáig emlékezetes mérkőzésen győzte le csapatával a Manchester Unitedet a 2002-2003-as Bajnokok Ligája sorozat selejtezőjében. A következő szezon gyenge szereplése miatt nem hosszabbítottak vele szerződést, végül mégis maradt, de csak 5 mérkőzésen ülhetett a kispadon az új idényben, ekkor menesztették és Mihalecz István váltotta. Még abban az idényben a Haladás edzőjének nevezték ki, itt 9 mérkőzésen ült a kispadon, utána távoznia kellett, s az ő edzősködése alatti idő is nagyban hozzájárult, hogy a Haladás utolsó lett. Összesen 89 bajnoki mérkőzésen ült az élvonalban a kispadon.
Ezek után a Viasat 3 nevű kereskedelmi csatorna szakértője lett, ahol a BL mérkőzések szünetében értékelt. A 2006-os világbajnokság alatt az RTL KLub szakértője volt.A magyar futball szintjére süllyedtek a futballközvetítések
2006 márciusában Kisteleki István javaslatára az MLSZ közgyűlése kinevezte szövetségi kapitánynak. Vele – bár ígéretesen indultak az edzőmeccsek (győzelem Ausztriában) – a válogatott történetének mélypontjára süllyedt, még a fél profi Málta is legyőzte a magyar válogatottat.Ezt is megértük: kikaptunk a máltaiaktól Bozsik József és Bozsik Péter az első olyan labdarúgó apa és fia páros, akik betöltötték a szövetségi kapitányi posztot.
Ezek után a 2006 októberében Győrben, az MLSZ közgyűlésén nem fogadták el beszámolóját, mire kénytelen volt lemondani.Bozsik Péter lemondott a válogatott éléről
2012-ben az NB III Duna csoportjában szereplő Sárisáp-TASK vezetőedzője lett.nemzetisport.hu: Edzősors: Bozsik Péter 2006 óta először újra edzőként dolgozik 2013 nyarán az FC Tatabánya ügyvezetője, majd októberben a vezetőedzője is lett. 2014 májusában felmondták a szerződését. 2016 október 20-án a Komárom VSE vezetőedzőjének nevezték ki.
2021. május 10-én leigazolta az NB III Nyugati csoportjában szereplő Komáromi VSE, melynek valójában a vezetőedzője. Május 2-án, miután a III. Kerület elleni mérkőzésen - mint edzőt - kiállították 3 meccses eltiltást kapott. Ebből 1-et letöltött, ezután pedig a Nagyatád ellen a mérkőzés jegyzőkönyve alapján már ismét a kispadon ült, mint játékos.
Sikerei, díjai Edzőként
Zalaegerszegi TE Magyar bajnokság bajnok: 2001–2002 Vasas SC Magyar bajnokság bronzérmes: 2000–2001
Egyéni
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2002) Lázár Bence-díj (2021) Szepesi György-díj (2025) Edzői statisztika
Csapat–tól–igStatisztika Vasas2001. március 3.2001. június 23.178633828+1047,1% Zalaegerszegi TE2001. július 14.2003. augusztus 31.75361623141111+3048% Szombathelyi Haladás2003. október 25.2004. március 20.9126323–2011,1% Magyarország2006. május 24.2006. október 11.73041012–242,9% Sárisáp–TASK2012. március 10.2013. október 6.482111168279+343,8% FC Tatabánya2013. október 12.2014. május 18.2035121538–2315%Összesítve176724064289291–240,9%
Csak a bajnoki mérkőzéseket számítva.
Statisztika Mérkőzései szövetségi kapitányként
Jegyzetek
Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:A Pénzügyőr SE labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:A Vasas vezetőedzői Kategória:A ZTE vezetőedzői Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1961-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Szombathelyi Haladás vezetőedzői Kategória:A Tatabányai SC vezetőedzői Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei