Meryl Streep (Summit, New Jersey, 1949. június 22. –) háromszoros Oscar- és nyolcszoros Golden Globe-díjas amerikai színésznő, akinek alakításai filmekben, televízióban és színházban egyaránt láthatók. 21 jelölésével ő a legtöbbször jelölt színésznő az Oscar-díj történetében, amelyből hármat váltott győzelemre (Kramer kontra Kramer, Sophie választása és A Vaslady) és 34 jelölésével szintén a legtöbbször jelölt színésznő a Golden Globe-díj történetében.http://www.imdb.com/name/nm0000658/awards?ref_=nm_awd
Élete és pályafutása
1949. június 22-én született, Harry Streep és Mary Wolf gyermekeként. Anyjának angol és német felmenői vannak, apja ír származású.
Először a Vassar Főiskola diákjaként végzett, majd a Yale-en végezte el a drámaszakot 1975-ben. A diploma megszerzése után New Yorkba költözött, ahol színházban kezdett el dolgozni. Filmes karrierje 1977-ben kezdődött a Júlia című filmdráma epizódszerepével. Egy évvel később A szarvasvadász című filmben kapott nagyobb szerepet, amiért Oscar-díjra is jelölték. 1979-ben a Kramer kontra Kramer című filmdrámában egy férjét és fiát elhagyó nőt alakított, elnyerve első Oscarját. Megtanult hajót navigálni, hegedülni és ír táncokat előadni. Az 1982-es Sophie választása című holokauszt-témájú drámában nyújtott alakításáért újabb Oscar-díjat kapott. 1985-ben nagy sikerű alakítása volt a Távol Afrikától című filmben, Robert Redford oldalán.
1995-ben Clint Eastwood A szív hídjai című filmjében nyújtott alakítása visszahozta a rivaldafénybe.
2008 nyarán mutatták be a mozik a Mamma Mia! című filmmusicalt, Streep főszereplésével. A film az egész világon kasszasiker lett: 609 millió dollár összbevételt szerzett a mozikban és számos díjat megnyert. 2009. január 7-én az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb közönségdíján, a People’s Choice Awards-on Streep kapta a legjobb dal elénekléséért járó díjat, amit 50 millió ember szavazata alapján ítéltek oda. A színésznő korábban már kilencszer elnyerte az elismerést.
2009-ben a Hollywood Report Hollywood legjobban fizetett színésznőinek listáján harmadik helyezést ért el, 24 millió dolláros (4,6 milliárd forint) bevételével, amelynek zömét a Mamma Mia! filmmusicalnek köszönhette.
2011-ben A Vaslady címszerepéért ismét Oscar-díjat nyert (immáron 17. alkalommal jelölték a díjra). Az Egyesült Királyság első női miniszterelnökét, a visszavonult, Alzheimer-kóros, whiskeyző Margaret Thatchert alakítja benne olyan átérzéssel, hogy a film sokkal inkább szól színészi képességeiről, mint magáról a Vasladyről.
Politikai nézeteit illetően demokrata.http://www.nndb.com/people/001/000024926
Magánélete 1976-tól John Cazale színművésszel élt együtt, akivel 1978-ban el is jegyezték egymást, azonban Cazale még abban az évben rákban elhunyt.
Fél évvel később, 1978. szeptember 30-án férjhez ment Don Gummer szobrászművészhez, négy gyermekük született: Henry Wolfe Gummer (1979), Mary Villa (Mamie) Gummer (1983), Grace Jane Gummer (1986) és Louisa Jacobson Gummer (1991).
Magyar hangjai Leggyakrabban Ráckevei Anna (17 filmben), Kovács Nóra (14 filmben) és Bánsági Ildikó (12 filmben) kölcsönözte neki a hangját.
Válogatott filmográfia
Mozifilm
1977: Júlia 1978: A szarvasvadász 1979: Manhattan 1979: Joe Tynan megkísértése 1979: Kramer kontra Kramer 1981: A francia hadnagy szeretője 1982: Az éjszaka csendje 1982: Sophie választása 1983: Silkwood 1984: Zuhanás a szerelembe 1985: Bőség 1985: Távol Afrikától 1986: Féltékenység 1987: Gyomok között 1988: Sikoly a sötétben 1989: Nőstényördög 1990: Képeslapok a szakadékból 1991: Tranzit a mindenhatóhoz 1992: Jól áll neki a halál 1993: Kísértetház 1994: Veszélyes vizeken 1995: A szív hídjai 1996: A gyanú árnyéka 1996: Marvin szobája 1998: Pogánytánc 1998: Életem értelme 1999: A szív dallamai 2001: A. I. – Mesterséges értelem 2002: Adaptáció 2002: Az órák 2003: Túl közeli rokon 2004: A mandzsúriai jelölt 2004: A balszerencse áradása 2005: Első a szerelem 2006: Az utolsó adás 2006: Az ördög Pradát visel 2006: Hangya Boy 2007: Sötét anyag 2007: Este 2007: Kiadatás 2007: Gyávák és hősök 2008: Mamma Mia! 2008: Kétely 2009: Julie és Julia – Két nő, egy recept 2009: A fantasztikus Róka úr 2009: Egyszerűen bonyolult 2010: Kutya egy élet 2011: A Vaslady 2012: Amit még mindig tudni akarsz a szexről 2013: Augusztus Oklahomában 2014: Az emlékek őre 2014: A kelletlen útitárs 2014: Vadregény 2015: Dübörög a szív 2015: A szüfrazsett 2016: Florence – A tökéletlen hang 2017: A Pentagon titkai 2018: Mamma Mia! Sose hagyjuk abba 2018: Mary Poppins visszatér 2019: Pénzmosó 2019: Kisasszonyok 2020: The Prom – A végzős bál 2020: Szabad szavak 2021: Ne nézz fel! 2026: Az ördög Pradát visel 2.
Televízió 1978: Holocaust (A Weiss család története) 1997: Sohasem ártok 2003: Angyalok Amerikában 2010–2012: Web–terápia 2019: Hatalmas kis hazugságok 2023–2024: Gyilkos a házban
Színdarabjai Év Darab Szerep Rendező1975Trelawny of the "Wells"Miss Imogen ParrottA. J. Antoon197627 Wagons Full of CottonFlora MeighanArvin Brown1976Két hétfő emlékePatriciaArvin Brown1976Secret ServiceEdith VarneyDaniel Freudenberger1976V. HenrikKatherineJoseph Papp1976Szeget szeggelIsabellaJohn Pasquin1977Happy EndLieutenant Lillian HolidayRobert Kalfin and Patricia Birch1977CseresznyéskertDunyasaAndrei Serban1978Alice in ConcertAliceElizabeth Swados1978A makrancos hölgyKateWilford Leach1979Taken in MarriageAndreaRobert Allan Ackerman1980-81Alice in ConcertAliceJoseph Papp2001SirályIrina NyikolajevnaMike Nichols2006Kurázsi mama és gyermekeiKurázsi mamaGeorge C. Wolfe
Jelentősebb díjak és jelölések Díjak 1978 – Emmy-díj – a legjobb színésznő TV-filmben (Holocaust (A Weiss család története)) 1980 – Golden Globe-díj – a legjobb női epizódszereplő (Kramer kontra Kramer) 1980 – Oscar-díj – a legjobb női epizódszereplő (Kramer kontra Kramer) 1982 – Golden Globe-díj – a legjobb drámai színésznő (A francia hadnagy szeretője) 1983 – Golden Globe-díj – a legjobb drámai színésznő (Sophie választása) 1983 – Oscar-díj – a legjobb színésznő (Sophie választása) 2003 – Golden Globe-díj – a legjobb női epizódszereplő (Adaptáció) 2004 – Golden Globe-díj – a legjobb színésznő tv-filmben (Angyalok Amerikában) 2004 – Emmy-díj – a legjobb színésznő TV-filmben (Angyalok Amerikában) 2007 – Golden Globe-díj – a legjobb vígjáték- vagy musicalszínésznő (Az Ördög Pradát visel) 2010 – Golden Globe-díj – a legjobb vígjáték- vagy musicalszínésznő (Julie és Julia – Két nő egy recept) 2012 – Golden Globe-díj – a legjobb drámai színésznő (A Vaslady) 2012 – Oscar-díj – a legjobb színésznő (A Vaslady) 2017 – Emmy-díj – a legjobb narrátor (Five Came Back) 2017 – Cecil B. DeMille-életműdíj
Jelölések 1979 – Golden Globe-jelölés – a legjobb női epizódszereplő (A szarvasvadász) 1979 – Oscar-jelölés – a legjobb női epizódszereplő (A szarvasvadász) 1982 – Oscar-jelölés – a legjobb színésznő (A francia hadnagy szeretője) 1984 – Golden Globe-jelölés – a legjobb drámai színésznő (Silkwood) 1984 – Oscar-jelölés – a legjobb színésznő (Silkwood) 1986 – Golden Globe-jelölés – a legjobb drámai színésznő (Távol Afrikától) 1986 – Oscar-jelölés – a legjobb színésznő (Távol Afrikától) 1988 – Oscar-jelölés – a legjobb színésznő (Gyomok között) 1989 – Golden Globe-jelölés – a legjobb drámai színésznő (Sikoly a sötétben) 1989 – Oscar-jelölés – a legjobb színésznő (Sikoly a sötétben) 1990 – Golden Globe-jelölés – a legjobb vígjáték- vagy musicalszínésznő (Nőstényördög) 1991 – Golden Globe-jelölés – a legjobb vígjáték- vagy musicalszínésznő (Képeslapok a szakadékból) 1991 – Oscar-jelölés – a legjobb színésznő (Képeslapok a szakadékból) 1995 – Golden Globe-jelölés – a legjobb drámai színésznő (Veszélyes vizeken) 1996 – Golden Globe-jelölés – a legjobb drámai színésznő (A szív hídjai) 1996 – Oscar-jelölés – a legjobb színésznő (A szív hídjai) 1997 – Golden Globe-jelölés – a legjobb drámai színésznő (Marvin szobája) 1998 – Golden Globe-jelölés – a legjobb színésznő tv-filmben (…sohasem ártok) 1999 – Golden Globe-jelölés – a legjobb drámai színésznő (Életem értelme) 1999 – Oscar-jelölés – a legjobb színésznő (Életem értelme) 2000 – Golden Globe-jelölés – a legjobb drámai színésznő (A szív dallamai) 2000 – Oscar-jelölés – a legjobb színésznő (A szív dallamai) 2003 – Golden Globe-jelölés – a legjobb drámai színésznő (Az órák) 2003 – Oscar-jelölés – a legjobb női epizódszereplő (Adaptáció) 2005 – Golden Globe-jelölés – a legjobb női epizódszereplő (A mandzsúriai jelölt) 2007 – Oscar-jelölés – a legjobb színésznő (Az Ördög Pradát visel) 2009 – Golden Globe-jelölés – a legjobb vígjáték- vagy musicalszínésznő (Mamma Mia!) 2009 – Golden Globe-jelölés – a legjobb drámai színésznő (Kétely) 2009 – Oscar-jelölés – a legjobb színésznő (Kétely) 2010 – Golden Globe-jelölés – a legjobb vígjáték- vagy musicalszínésznő (Egyszerűen bonyolult) 2010 – Oscar-jelölés – a legjobb színésznő (Julie és Julia – Két nő egy recept) 2013 – Golden Globe-jelölés – a legjobb vígjáték- vagy musicalszínésznő (Augusztus Oklahomában) 2013 – Oscar-jelölés – a legjobb színésznő (Augusztus Oklahomában) 2015 – Golden Globe-jelölés – a legjobb női epizódszereplő (Vadregény) 2015 – Oscar-jelölés – a legjobb női epizódszereplő (Vadregény) 2017 – Golden Globe-jelölés – a legjobb vígjáték- vagy musicalszínésznő (Florence – A tökéletlen hang) 2017 – Oscar-jelölés – a legjobb színésznő (Florence – A tökéletlen hang) 2018 – Golden Globe-jelölés – a legjobb drámai színésznő (A Pentagon titkai) 2018 – Oscar-jelölés – a legjobb színésznő (A Pentagon titkai) 2020 – Emmy-jelölés – legjobb drámai színésznő (Hatalmas kis hazugságok) 2024 – Golden Globe-jelölés – a legjobb női mellékszereplő (televíziós sorozat) (Gyilkos a házban) 2024 – Primetime Emmy-jelölés – a legjobb női mellékszereplő (televíziós sorozat) (Gyilkos a házban)
Jegyzetek
További információk
Michael Schulman: Meryl Streep. Az ezerarcú színésznő; ford. Medgyesy Zsófia; Kossuth, Bp., 2016 Erin Carlson: Meryl Streep. Hollywood királynője; ford. Németh Dorottya; Kossuth, Bp., 2020
Kategória:1949-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Oscar-díjasok Kategória:AACTA-díjasok Kategória:BAFTA-díjasok Kategória:David di Donatello-díjasok Kategória:Golden Globe-díjasok Kategória:Emmy-díjasok Kategória:Screen Actors Guild-díjasok Kategória:New Jersey-iek