A magyar labdarúgó-válogatott 1902. október 12-én játszotta első mérkőzését.
Előzmények bélyegkép|200px|Gillemot Ferenc 1902. október 12-én eljött az első hivatalos nemzetek közötti válogatott mérkőzés ideje. A magyar labdarúgó-válogatott már többször megmérkőzött Európában túrázó klubcsapatokkal, de azok nem számítottak hivatalos mérkőzéseknek. Az első ellenfél az osztrák labdarúgó-válogatott volt. Maga a labdarúgás gyerekcipőben járt még az Osztrák–Magyar Monarchia ezen részén így nem váltott ki nagy sajtóvisszhangot a két csapat mérkőzése. Bécsben rendezték meg a találkozót és úgy reklámozták, mint a Bécs–Budapest összecsapást. E miatt is mondta le jó pár magyar labdarúgó az utazást mivel komolytalannak érezték (Ordódy, Gilly, Gorszky és Linder). 1908-ban a két szövetség hivatalos válogatott mérkőzésnek ismerte el. Az osztrák közönséget sem villanyozta fel az esemény. Félezren voltak kíváncsiak a WAC (Wiener Athletiksport Club) stadionjában, a Práterben. A mérkőzés előtt Bécs utcáin furikázták körbe a magyar játékosokat, így is reklámozva az összecsapást. Az angol John Shires volt a bíró, aki Vienna Cricket and Football-Club tagjaként balösszekötőt játszott Budapesten.
Keretek Az MLSZ Igazgatótanácsa a Teréz körúti Stanoj kávéház külön helyiségében rakta össze szavazás után a csapatot és Gillemot Ferenc szövetségi kapitányra bízta a trenírozást. Az osztrák szövetség ˙(Österreichischer Football Unio) már megmérkőzött Svájccal, de ott angol játékosok is pályára léptek és az nem számított válogatott mérkőzésnek. A hazaiaknál az iskolai kicsapást elkerülendő többen álnéven játszottak. Eipel (Wilhelm Eipeldauer), Omlady (Emil Wachuda), Quick (Raimund Mössner) és Jan (Johann Studnicka).
Név Kor Vál./Gól Klub Philipp Nauß 0 / 0 Wiener AC Emil Wachuda ? 0 / 0 Wiener AC Wilhelm Eipeldauer ? 0 / 0 First VFC 1894 Felix Hüttl ? 0 / 0 Vienna CFC Rudolf Blässy ? 0 / 0 SC Graphia Wien Raimund Mössner ? 0 / 0 DJ Währing Wien Julius Wiesner ? 0 / 0 Wiener AC Gustav Huber ? 0 / 0 Wiener AC Engelbert Schrammel ? 0 / 0 Wiener AC Johann Studnicka 0 / 0 Wiener AC Josef Taurer ? 0 / 0 Wiener AC Név Kor Vál./Gól Klub Bádonyi Gyula 0 / 0 BTC Berán József 0 / 0 FTC Gabrovitz Emil 0 / 0 Postás SE Koltai József 0 / 0 FTC Pozsonyi Imre 0 / 0 MÚE Bayer Róbert 0 / 0 MAC Buda István 0 / 0 BTC Steiner Bertalan 0 / 0 33 FC Pokorny József 0 / 0 FTC Hajós Alfréd 0 / 0 BTC Oláh Károly 0 / 0 BSC : Az adatok a mérkőzés előtti állapotnak megfelelőek!
Az összeállítások
AUSZTRIA: KA 1 Philipp NaussHV 2 Emil Wachuda "Omlady" 10pxHV 3 Wilhelm Eipeldauer "Eipel"FE 4 Felix HüttlFE 5 Rudolf BlässyFE 6 Raimund Mössner "Quick"CS 7 Julius WiesnerCS 8 Gustav Huber CS 9 Engelbert SchrammelCS 10 Johann Studnicka CS 11 Josef Taurer Szövetségi kapitány: Nem voltMAGYARORSZÁG: KA 1 Bádonyi GyulaHV 2 Berán JózsefHV 3 Gabrovitz EmilFE 4 Koltai JózsefFE 5 Pozsonyi ImreFE 6 Bayer RóbertCS 7 Buda IstvánCS 8 Steiner BertalanCS 9 Pokorny JózsefCS 10 Hajós Alfréd 10pxCS 11 Oláh KárolySzövetségi kapitány: Gillemot Ferenc
A mérkőzés thumb|left|250px|A magyar labdarúgó-válogatott első mérkőzésének felállása thumb|right|120px|Hajós Alfréd a válogatott első csapatkapitánya thumb|right|120px|A mérkőzés legjobbja, Johann Studnicka A hazaiak kezdő-tizenegyében 7 WAC játékos kapott helyet, benne négy játékos az öttagú csatársorban, míg a magyaroknál 7 klub adta a játékosokat. A sógorok már a 10. percben 2:0-ra vezettek. Johann „Jan" Studnicka 3 gólig jutott. Az osztrákok könnyed játékkal 5:0-s győzelmet arattak. A magyarok inkább durvaságukkal próbálták teljesítményüket javítani, amire a vendéglátók egy jelzővel kedveskedtek, "lekutyamagyarozták" ellenfelüket, majd a díszvacsorán is az öt osztrák elszivárgása után magukban búsnótákat daloltak a magyarok. A mérkőzés követően megállapodás született miszerint a két csapat évente két alkalommal Bécsben és Budapesten megmérkőzik egymással. Hajós Alfréd csapatkapitány elemzést írt az akkori sportlapban, a Sport Világ-ban. Az osztrákok összeszokottak és egységesebbek voltak, mivel a WAC csapatára épültek. A magyaroknak pont ez volt az Achilles-pontjuk, mivel az összeszavazott csapat tagjai egyénileg jó játékosok voltak, de sosem játszottak egymás mellett vagy előtt és így nem érezték egymást.
Örökmérleg a mérkőzés után
:0Győzelem10Döntetlen00Gólok50%100 Előző mérkőzés - Következő mérkőzés
Források
Kategória:A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései 1902-ben Kategória:A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései Ausztria ellen