250px|bélyegkép|jobbra|Ferdinand de Saussure, a modern nyelvészet alapító atyja A nyelvfilozófia a nyelvi jelentés mibenlétével, nyelv és gondolkodás kapcsolatával, a nyelvhasználat szabályaival foglalkozó filozófiai kutatási terület. Feladata a megismerés és a tudományok nyelvi szempontból történő megalapozása.

Problémái már az ókor óta jelen vannak a filozófiai írásokban. Példa erre a Platón: Kratülosz és a Platón: A szofista, vagy Arisztotelész Hermeneutika és Poétika c. műve, a skolasztikusok, de Thomas Hobbes, Locke, David Hume, John Stuart Mill munkáiban is egyaránt találkozhatunk a nyelvfilozófia témaköreivel. Külön tudománnyá azonban csak a 18. század végén, a 19. század elején alakult ki, a modern nyelvészet alapító atyjaként pedig Ferdinand de Saussure nevét szokás emlegetni. A mai értelemben vett nyelvfilozófia kezdetét Gottlob Fregének a munkásságához kötik. A Fregével levelező viszonyban álló cambridge-i analitikus filozófusok, majd a bécsi kör tagjai, az oxfordi „mindennapi nyelv” (ordinary language) filozófiai iskolája, végül az 1950-es évektől nagyjából két évtizeden át központi szerepet játszó angolszász nyelvfilozófia teremtették meg a nyelvészeti szemantika-megújulásnak és a pragmatika kialakulásának a feltételeit.

Az analitikus filozófusok Russell, Wittgenstein és más filozófusok hatására a filozófiai problémák lehetséges megoldását a nyelv (logikai) elemzésében látták, ezért a nyelvfilozófiát minden más filozófia alapjának tekintették.

A nyelv általában A nyelv és az emberi természet 150px|bélyegkép|jobbra|Platón A nyelv eszköz valamire: a gondolkodás eszköze, a kommunikáció eszköze stb. – ezt a felfogást nevezzük a nyelvről való instrumentalista gondolkodásnak.

Platón szerint a „nevek közlési, tanítási eszközök”, a szavak függetlenek használóiktól; egy normát, előírást testesítenek meg; céljuk határozza meg a jelentésüket. Ha a szavakat eszközként fogjuk fel, ez azt jelenti, hogy ragaszkodunk az egyes beszélőktől függetlenül létező nyelvi formákhoz,Platón: Kratülosz Wittgenstein erről azt mondja „egy szó jelentése – használata a nyelvben”.Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés Saussure azt állítja, a nyelv tiszta értékrendszer. Szerinte mind a nyelvtudományban, mind a politikatudományban az érték fogalmával állunk szemben, ugyanis mindkét tudományban olyan rendszerről van szó, amely különböző fajtájú dolgok közötti azonosságból tevődik össze: ezek az előbbiben a munka és a bér, az utóbbiban a jelölet és a jelölő. John Locke szerint a szó jelentése a beszélő saját ideája: egy szóról sohasem tudhatjuk meg, hogy rajtunk kívül álló emberek mit is értenek rajta.John Locke: A szavakról

Hilary Putnam bevezeti a nyelvi munkamegosztás fogalmát: ezen elmélet szerint a nyelvnek szükségszerű, de nem származékos vonása a társadalmisság. A nyelv természeténél fogva csak kollektíve birtokolható olyan lények által, akik kollektív tevékenységet folytatnak.Hilary Putnam: Mind, Language and Reality. Philosophical Papers, vol. 2. Cambridge: Cambridge University Press, 1975. Chomsky azt állította, hogy a nyelvi képesség születésünktől fogva adott, és a nyelvi képesség azonos szinten van meg mindenkiben Ez az állítás leginkább azzal bizonyítható, hogy – intelligenciaszintről függetlenül – többnyire mindenki megtanul beszélni. Ebből az elméletből azt a következtetést vonta le Chomsky, hogy a nyelvtanulás képessége velünk született tulajdonság, a grammatikai szabályok azonban tanult sajátosságok.Chomsky: Nyelv és elme

A nyelv és a gondolkodás viszonya A nyelv a gondolkodásnak, a kommunikációnak és a kifejezésnek az eszköze.

John Locke: az igazság csak a mondatokra vonatkozik, mert az igazság a jelek helyes egyesítésében vagy szétválasztásában állnak. A hangokkal jelölt ideák amennyiben egyeznek az ősképeinkkel, annyiban valóságos az igazságuk.

Wilhelm von Humboldt: a nyelv forma, a gondolat alakító szerve. Az értelmi tevékenység, ami belső, a nyelv által külsővé válik. A gondolkodás és a nyelv kapcsolata az emberi természetben rejlik. A beszéd feltétel az egyén gondolkodásához, társadalmi úton fejlődött ki, és a mai napig szakadatlanul hozza létre önmagát. Nyelv nélkül fogalom sincs, ugyanis a lélek számára nem létezik tárgy: a szó a tárgy lélekben létrehozott lenyomata.

Searle: A nyelv a jelentés alapján áll összefüggésben a valósággal. A jelentés a puszta kimondással válik illokúciós aktussá, és a jelentés e típusa teszi lehetővé, hogy a nyelv kapcsolatban álljon a valósággal. A nyelv struktúráját nem lehet a kommunikációra történő hivatkozás nélkül leírni, mivel a nyelvben forma és funkció kölcsönhatásban van egymással. A nyelv funkcióját a kommunikáció felől kell feltárni. A nyelvi képesség több annál, hogy bizonyos szabályok ismerésével mondatokat tudjunk alkotni: „Egy személy tudása a mondatok jelentéséről, annak tudásával azonos, hogy hogyan kell a mondatokat állítások megtételére, parancsok kiadására, kérések feltevésére használni.” (J. Searle: Elme, nyelv és társadalom)

Frege két nyelvet különböztet meg: természetes nyelvet és formalizált nyelvet. Szerinte a mondat nem alkotórészeinek az összege, hanem a nyelvi jelentés szerkezettel bíró alapegysége.

Wittgenstein szerint a nyelvet beszélni: tevékenység. A nyelv nem a világon kívül áll, hanem része annak. A nyelv szavai tárgyakat határoznak meg, ezek összekapcsolása pedig a mondat. A nyelv „álruhába öltözteti” a gondolatokat, a gondolat pedig nem más, mint értelemmel bíró kijelentés. Egy szó nem mindig reprezentál tárgyat, ilyenek például az „itt”, „most” szavak, tehát a szó jelentése: annak használata a nyelvben. Ahogyan a sakkban a figurákat, úgy rögzítik a nyelvben a szavakat a szabályok. Ezek azonban nem privát szabályok, mert egy szabály egyszeri betartása lehetetlen.

A nyelvi relativizmus Egyes gondolkodók úgy vélik, hogy a nyelv nem feltétele a gondolkodásnak, és a gondolkodás minden esetben a nyelv előtt halad egy lépéssel; csak így lehetséges az, hogy új fogalmak születnek. Más gondolkodók szerint a gondolkodás nyelvi természetű, vagy pedig azonos a nyelvvel, a nyelv mintegy meghatározza azt.

A nyelvi relativizmus elméletePinker: A nyelvi ösztön azt állítja, hogy különböző természetes nyelvek másképpen befolyásolják a gondolkodást. A nyelvek nem pusztán a gondolatok kifejezésének semleges eszközei, hanem más-más módon befolyásolják a világról való gondolkodást. A nyelvek két különböző módon eredményezhetnek különböző gondolati rendszereket: a rendelkezésre álló szavak révén; a nyelv grammatikája révén.

A nyelv szabja meg, hogy mit tekintünk hasonlónak és mit különbözőnek. A világ természetéről alkotott kép eltér például a magyar és az angol számára: az egyik hasonlóságot lát, a másik különbséget (például sausage [ang.] = kolbász, virsli, hurka [magy.]).

Wittgenstein a nyelvi relativizmus képtelenségét a családi hasonlóság elmélettel magyarázta. Ezen elmélet szerint: nem tudjuk meghatározni, hogy mi a közös a játékokban. A játékok családot alkotnak: bizonyos szempontból hasonlóak, másikból nem. A játékban csak az közös, hogy mind játék; ugyanígy áll a dolog minden mással.Wittgenstein: Vizsgálódások

A nyelv funkciója 200px|bélyegkép|balra|Noam Chomsky Egyes filozófusok szerint elegendő egy-két alapvető funkció figyelembevétele ahhoz, hogy a nyelv sajátosságai érthetőek lehessenek. Mások viszont úgy gondolják, hogy a nyelvnek végtelenül sok használati funkciója van, ezért általános elmélet nem alakítható ki róla.

Azok a filozófusok, akik úgy gondolják, hogy elegendő egy-két funkció ismerete a nyelv sajátosságainak a megértéséhez, további két csoportra bonthatók: az első csoporthoz tartozók szerint a nyelv a gondolataink kifejezésének az eszköze, kommunikációra csak másodsorban használandó. E felfogás képviselője Chomsky volt, aki azt állította, hogy a nyelvi képesség velünk született, a kommunikáció pedig csak egy funkciója a nyelvnek. Egy nyelv tudása egyfajta mentális állapot: hogy beszélhessünk egy nyelvet, rendelkeznünk kell bizonyos szabályok ismeretével.

A másik csoportot azok közül, akik úgy gondolják, hogy elegendő egy-két funkció ismerete a nyelv sajátosságainak a megértéséhez, Arisztotelész „az ember társadalmi lény” elméletének követői alkotják. Ezen filozófusok az ember szociabilitásából vezetik le a nyelvet: ahogyan a szív funkciója az, hogy vért pumpáljon az erekbe, a nyelv funkciója az, hogy a társas kapcsolatot lehetővé tegye. Ezt a csoportot képviseli például Searle, aki azt állította, hogy a nyelv struktúráját nem lehet a kommunikációra való hivatkozás nélkül leírni.

Azok között, akik azt állították, hogy a nyelvnek végtelenül sok használati funkciója van, Wittgenstein és Searle neve említendő. Wittgenstein azt állította, hogy a nyelv leginkább egy szerszámosládához hasonlatos, ahogyan a szerszámok funkciója is több lehet, úgy a szavak funkciója is számos: egy szót sokféleképpen lehet használni. Austin a nyelvet a cselekvés kategóriájába sorolja: „Beszélni annyi, mint egy cselekvést végrehajtani” – ez a beszédaktus fő feltétele.

Tanulás és veleszületettség A nyelvi képesség alapvető kérdése, hogy velünk született-e, vagy tanulás útján sajátítjuk el. A legutóbbi időkig úgy tartották, hogy a nyelv tanult képesség, mostanában azonban inkább az innatizmus elmélete az elfogadottabb. Ezen elmélet úttörője Chomsky volt: szerinte a környezetünkből származó ingerek túl szegényesek, töredékesek ahhoz, hogy egy gyermek elsajátítson egy nyelvet. Továbbá ez a képesség azonos szinten van meg mindenben, intelligenciaszinttől függetlenül. Ezenkívül nem lehet empirikusan magyarázni a grammatikai szabályokat.Chomsky: Újabb adalékok…

Az innatista elmélet védelmezői azonban két problémába ütköztek:

1. Azt a közhelyt fejezik ki, hogy csak az emberek használnak nyelvet.

Válasz: Az ember grammatikai képességekkel születik, nem konkrét nyelvi tudással

2. Az univerzális grammatika képességével születünk.

Válasz: Pinker a következő két állítás különbségét hangsúlyozza, a biológiai determinizmus elkerülése érdekében:

Az emberek közti különbségek nem veleszületett különbségek Az emberek közti hasonlóságok veleszületett hasonlóságok.

Az innatizmus és az evolúciós elmélet együtt adja a magyarázatot a nyelvek sokfélesége: nem létezik embercsoport, amely ne beszélne valamilyen nyelvet.

Hilary Putnam szerint a nyelvek szükségszerű vonása a társadalmisság; a nyelv csak kollektíve birtokolható, olyan lények által, akik kooperatív tevékenységet folytatnak.Putnam: A velünk született…

Jelentés Jelentés és igazságfeltétel

A nyelvi jelek esetleges módon kapcsolódnak ahhoz, amit kifejeznek: a „lélek” ugyanazt jelenti, mint angolul a „soul”. Hogy melyik jelek lesznek értelmesek, és milyen jelentés kifejezésére szolgálnak, azt pusztán a konvenció dönti el. Ezeket a konvenciókat bármikor újra lehet teremteni – példa rá a mesterséges nyelvek, mint az eszperantó vagy az ido nyelv.

A jelentés hordozói a mondatok. Egy természetes nyelvben végtelen sok mondat képezhető; nem okoz senkinek gondot egy ismert nyelven belül mondatot képezni. A mondat jelentése a benne levő szavak jelentésétől függ, így a mondat igazságfeltétele a szavak igazságától függ, pontosabban attól, hogy jelölnek-e konkrét fogalmat. A szavak jelölhetnek egy dolgot vagy többet, de lehetnek jelentés nélküliek is, mint például a „vabig” szó. Ha egy jelölet nélküli szóról állítunk valamit egy mondatban, akkor a mondatunk hamis lesz.