A vadászgörény vagy házi görény (Mustela putorius furo) emlős állat, a vad európai közönséges görény (Mustela putorius) háziasított változata. Közeli rokona a mezei avagy molnárgörény. A közhiedelemmel ellentétben a görények nem rágcsálók, hanem ragadozók: a menyétfélék családjába tartoznak, ugyanoda, ahova a menyétek, borzok, vidrák is. Vadon élő vadászgörény-közönséges görény hibridek többfelé léteznek, a legnépesebb populáció Új-Zélandon. Eredetileg patkányra, egérre, üregi nyúlra vadásztak vele, ma már egyre többen csak hobbiállatnak tartják.
Származása, elterjedése
Háziasításuk pontos időpontja nem ismert, maradványaik kb. i. e. 1500-tól fellelhetők.Alfred Brehm: Az állatok világa - 2. Menyétek (Mustela L.) - Vadászgörény Feltételezések szerint már az ókori egyiptomiaknak is voltak görényeik, de sokkal valószínűbb, hogy az odalátogató európaiak macskákkal találkoztak. Már Aristoteles is ír róla iktis néven, Plinius pedig viverra néven említi.The natural history of Pliny (1855) I. e. 6-ban Augustus görényeket küldött a Baleár-szigetekre az elszaporodott nyúlpopuláció ellen. A vadászatra használt görényeket nagy becsben tartó rómaiaknál megjelent festményeken, szobrokon, mint a városállamot a rágcsálóktól védő, háziasított ragadozó. Számos művészi ábrázolásuk ismert, így például a Leonardo da Vinci által megfestett Hölgy hermelinnel, amely valójában nem hermelint, hanem vadászgörényt ábrázol. bélyegkép|balra|260px|Asszonyok vadásznak – illusztráció 1316-1321-ből
I. Erzsébet angol királynő ajándékként osztogatta a vadászgörényeket, amiket azután nagy becsben tartottak. A Brit Fegyveres Erők 1. zászlóaljának (a walesi herceg saját alakulata) is egy vadászgörény a kabalaállata. Az Újvilágba először a 17. században vittek görényeket, 1860-tól a második világháború kezdetéig magtárak védelmére használták őket a Vadnyugaton.
Vad változatát, a mezei görényt főleg molnárok használták a magtárak védelmére a magokat megdézsmálni kívánó rágcsálók ellen, amely helyek azután a görények vadászterületévé váltak. Valószínűleg a magyar molnárgörény kifejezés is innen eredhet. Az állat prémjét hasznosították, illetve ma is felhasználják. Házi kedvencekként az 1970-es években lettek népszerűek, dr. Wendy Winstead country-zenész, állatorvosnak köszönhetően, aki hírességeknek adott el vadászgörényeket, és a TV-ben is feltűnt saját állataival.
Megjelenése
A háziasítás és szelekció többféle színváltozatát alakította ki a fehértől a szürkén és barnán át a „vadasnak” nevezett árnyalatokig.
Életmódja, élőhelye A vad görénytől eltérően a vadászgörények már nem képesek vadon megélni. A közönséges görénynél lényegesen jobban tolerálja már az emberi betegségeket és étrendet. Természetes kíváncsiságán túl érzelmi kötődést is kialakít gazdájával.
Általános viselkedésmódja A görények napi 14-18 órát alszanak, de amikor ébren vannak, nagyon aktívak, fáradhatatlanul fedezik föl környezetüket. A görények szürkületi állatok, ami azt jelenti, hogy hajnalban és alkonyatkor aktívak. Ennek ellenére nagyon könnyen alkalmazkodnak gazdájuk életritmusához. Ha ketrecben tartják, ki kell engedni naponta pár órára, hogy meglegyen a testmozgása, és kielégíthesse a kíváncsiságát. Ha túl sokáig tartják őket ketrecben, mozgásképtelenné és depresszióssá válnak. A görények a macskákhoz hasonlóan alomra szoktathatók, de ez nem minden esetben jár teljes sikerrel, előfordulhatnak véletlen vagy szándékos balesetek.
Szívesen tartózkodnak a természetben gazdájukkal, de nem szabad nagyon szabadjára engedni őket, mert ész és félelem nélkül másznak bele bármilyen lyukba, amit csak találnak. Fokozottan kell rájuk figyelni és ajánlott őket pórázon tartani. Különféle speciális görénypórázok léteznek, a H alakú hám a legelterjedtebb. A nyakörvek használhatatlanok görények esetében, mivel a nyakuk ugyanolyan vastag, mint a fejük, így egyszerűen kibújnak belőle.
Nyáron figyelni kell a szúnyogokra és a kullancsokra, mert a görények fogékonyak az ezek által terjesztett betegségekre. A kullancsok Lyme kórt terjesztenek, a szúnyogok szívférget, és nyugat-nílusi vírust terjeszthetnek. A bolhák extrém mértékű viszketést okoznak, és hordozói a gyűrűsférgeknek, amelyek potenciálisan megölhetnek egy görényt annak kis mérete miatt. A kis méret miatt a görények áldozatává válhatnak ragadozó madaraknak, és nagyobb kígyóknak, és a méhek, darazsak, pókok is veszélyesek lehetnek.
Különleges viselkedésmódok 250px|jobbra|bélyegkép|Feszülten figyelő görény
A vadászgörényeknek egy egész sor furcsa szokása van, amik vagy kedvessé vagy elviselhetetlenné teszik őket néhány ember számára. Kedvenc szórakozásuk mindenféle tárgyat összeszedni, és elrejteni azokat mindenféle „dugihelyen”. Nagyon nehéz megjósolni, hogy mit tart a görény eldugásra érdemesnek. Az eldugott játékaik mellett a gazdik találtak már zoknikat, öt kilós hagymás zsákot, kulcsokat, számológépeket, ezüsttárgyakat, szivacsokat, stb. A görények szokása szétszakítani mindent, hogy megnézzék, mi van bennük. Erős érdeklődést mutatnak a lyukak, csövek és egyéb kis zárt területek iránt. Ez teszi őket alkalmassá patkányozásra, és olyan feladatok ellátására, mint vezetékek behúzása csövekbe, illetve ez hajlamosítja őket eltűnésre. A görények ugyanakkor nagyon kíváncsi állatok, és aránylag bátrak. Emiatt gyakran kerülnek veszélyes helyzetekbe, ha nagyobb állatokkal kezdeményeznek harcot vagy játékot. A kíváncsiságuk miatt csavaroghatnak el hazulról olyan messzire, hogy nem találnak vissza. Habár a görények többet alszanak, mint a többi háziállat, rendszerint nagyon aktívak, amikor ébren vannak. Rengeteg energiát tudnak a játékba fektetni, és ez sok lehet más kedvenceknek, főleg idősebb állatoknak, akik zaklatásnak veszik a görények makacs hozzáállását.
A „harci tánc” vagy „pattogás” Könnyű összetéveszteni ezt a játékra való felhívást/boldogság kifejezését egy fenyegető gesztussal. A testtartás merevvé válik, szélesre tárt állkapcsokkal, futólagos szemkontaktussal, pattogással, és a fej forgatásával, a hát meghajlításával, a szőr felborzolásával, és ugrálással oldalra vagy hátra, a tervezett játszótárs felé fordulva. Gyakran jár vele izgatott makogás, és fújtatásszerű hang, ami olyan, mint a sziszegés. Megfelelő válasz esetén ez a viselkedés szokás szerint átmegy bújócskába vagy birkózásba. A görények harci tánc közben gyakran hasra esnek, keresztülbuknak különböző tárgyakon, vagy elgáncsolják magukat, vicces pillanatokat szerezve a gazdinak.
Étrendje bélyegkép|jobbra|250px|Táplálkozó görény A görények ragadozók, természetes étrendjük csak a zsákmányállatokból (hús, csontok, belek, bőr, szőr, egyebek) áll. Képtelenek megemészteni a növényi táplálékot. Nagy választékban kaphatók görénytápok az állatboltokban. Macska- vagy kölyökmacska-eledel is megteszi, feltéve, hogy biztosítja a görény anyagcseréjéhez szükséges proteint és zsírt. Ennek ellenére a macskatápok nem biztosítják tökéletesen a görények táplálását, a kifejezetten görények részére készült tápok jobbak. Az ideális görénytáp 32-38% proteint, és 15-20% zsírt tartalmaz, és a három fő összetevője hús alapú. A görények kedvelik az édességeket, ilyesmit nagyon ritkán szabad csak nekik adni, mivel magas cukortartalmuk cukorbetegséget vagy más problémát okozhat. Szeretik elrejteni az élelmet. Lehetséges, hogy felhalmoznak egy nagy adag mazsolát, és egyszerre fogyasztják el, ami komoly egészségi kockázatot jelent. A vadászgörény eredendően laktózérzékeny. Ezáltal semmilyen tejterméket nem fogyaszthat. A nyers csirkecombot vagy szárnyat nyugodtan oda lehet nekik adni, de sózott ételt sohasem.
Szaporodása Általában március–május között párzik. A nőstény 41–42 napig vemhes, majd többnyire 4–6 kölyköt hoz a világra. Az újszülöttek szeme egy hónapos korukban nyílik ki. Önállóvá körülbelül három hónaposan, ivaréretté nagyjából 7-8 hónapos korukban válnak, amit a bunda pézsmaszagának felerősödése jelez. A nőstény görények évente kétszer tüzelnek, tavasszal és ősszel. A tüzelés jelei a megnagyobbodott péra és a fokozott illatanyag-termelés. Vadon élő, párzásra kész görények a szag alapján találják meg egymást. A párzás többnyire 1-2 héten belül sorra is kerül, és kialakul a vemhesség. Amennyiben nem kerül sor a párzásra, akkor a nőstény túltüzel, és ebbe nagy valószínűséggel bele is pusztul.
Emberi szemmel nézve a görények párzása elég brutálisnak tűnhet. A hím, miután meggyőződött róla, hogy valóban egy tüzelő nősténnyel van dolga, szájzáras harapással megragadja a nőstény marját, és órákig "fárasztja". Csak akkor kerül sor a párzásra, amikor a nősténynek már nincs ereje mozdulni, és "megadta magát".
A sikeres párzást és a vemhesség kezdetét a péra visszahúzódása jelzi. Bizonyos esetekben álvemhesség is kialakulhat, ilyenkor a nőstény pár héten belül újra tüzelni kezd. A vemhesség alatt a nőstény viselkedése és hangulata ingadozó lehet, egyre inkább rámolóssá válik, ahogy készül a kölykök születésére, illetve a gazdája felé is vadabban viselkedhet. A vemhesség utolsó hetében már jól láthatóan hullámzik a mama hasa, ahogy az új generáció birkózik a méhében.
A párzást követő 40-42. napon születnek meg a kisgörények. Számuk teljesen változó, általában 5-6 darab, de előfordulhat az is, hogy csak 1, vagy akár 12 kölyök is születik. Születéskor méretük körülbelül kisujjnyi, de az elkövetkező hetekben igen gyorsan nőnek. Az első 3-4 hétben anyjuk tején élnek, 3 hetes koruktól kezdi anyjuk hússal táplálni őket. 4-5 hetes korukban nyílik ki a szemük. 8 hetes korukra már elválaszthatók anyjuktól, bundájuk teljesen kifejlődik, és megélnek az anyatej nélkül is. Méretük ekkorra már majdnem egy felnőtt görény mérete. A görények átlagosan 6–10 évet élnek, de némelyik példány akár 15 évet is.
Vadászat görényekkel Több évszázadon át a görényeket főleg vadászatra használták. Hosszú, hajlékony termetükkel és kíváncsi természetükkel kiválóan alkalmasak különféle, üregben élő állatok, főleg nyulak és egyéb rágcsálók hajtására. Néhány országban – főleg az Egyesült Királyságban és Ausztráliában, ahol a nyulak kártevőnek számítanak – mindmáig vadásznak görényekkel: egy görény és egy háló kombinációja még ma is hatékonyabb bármilyen modern vadásztechnikánál. A görényt beengedik a lyukba, a kijáratok elé hálókat tesznek, a menekülő nyulakat pedig egyszerűen fejbe verik. Ez a gyakorlat illegális néhány olyan országban, amelyekben aggódnak a vadállomány egyensúlyának felborulása miatt.
A görény, mint hobbiállat A kis állatok tele vannak energiával, kíváncsisággal, intenzíven figyelik a környezetüket, emberközpontúbbak, mint a macskák, igen sok törődést, játékot és odafigyelést igényelnek a gazdájuktól.
Veszélyforrások Nagyon kíváncsiak, bemásznak bármilyen lyukba – legyen az falon, szekrényen vagy háztartási gépeken – és természetesen meg is sérülhetnek, vagy bele is pusztulhatnak, ha közvetlen kapcsolatba kerülnek elektromos vezetékekkel, ventilátorokkal, vagy egyéb veszélyes dolgokkal. Megrágcsálják a puha tárgyakat, legyenek azok gumiból, polisztirol habból vagy szivacsból, attól függetlenül, hogy ezek szigetelések, vagy játékok. A textil térelválasztók, függönyök nem számítanak akadálynak, és képesek kinyitni a nem megfelelően bezárt szekrényeket és ajtókat, a szellőzőnyílásokon pedig hamar kijutnak a szabadba. A kutyákkal és macskákkal ellentétben a görényeknek nincs hazatérő ösztönük és nem tudnak életben maradni, ha elkóborolnak. Ha nem találják meg őket, napokon belül elpusztulnak. Az összecsukható bútorok az első számú halálos veszélyforrások a görények számára. Gyakran bemásznak a rugók közé, és összelapulnak vagy megsérülnek, amikor kinyitják vagy becsukják a bútort. Ezért azoknak, akik görénytartásra vállalkoznak figyelembe kell venniük ezeket a tényezőket.
Beteg görény táplálása