Ferenc Ferdinánd (teljes nevén Ferenc Ferdinánd Károly Lajos József Mária, ; Graz, Ausztria, 1863. december 18. – Szarajevó, Ausztria–Magyarország, 1914. június 28.), Habsburg–Lotaringiai-házból származó osztrák–magyar trónörökös, főherceg. 1914-es szarajevói meggyilkolása az első világháborút kirobbantó eseménynek tekinthető.
Ferenc Ferdinánd volt Károly Lajos főherceg legidősebb fia, I. Ferenc József császár és király unokaöccse. Rudolf trónörökös 1889-ben, majd Károly Lajos 1896-ban bekövetkezett halála után lett az osztrák–magyar trón várományosa. Chotek Zsófia udvarhölggyel való szerelmi viszonya konfliktust okozott a császári családon belül, 1900-ban csak azt követően engedélyezték rangon aluli házasságukat, hogy a főherceg lemondott jövőbeni gyermekei trónörökléshez való jogáról.
Ferenc Ferdinánd nagy befolyással bírt a Császári és Királyi Hadseregre, politikai elképzeléseiben pedig szerepelt a Nagy-ausztriai Egyesült Államok létrehozása is. 1914. június 28-án feleségével együtt merénylet áldozata lett Szarajevóban, az elkövető a szerb nacionalista Gavrilo Princip, az Ifjú Bosznia szervezet tagja volt. A trónörökös meggyilkolása a júliusi válsághoz vezetett, ami előidézte a Monarchia hadüzenetét a Szerb Királyság ellen, amely folyamat végül az első világháborúvá eszkalálódott.
Élete Származása, testvérei 65px|balra Ferenc Ferdinánd 1863. december 18-án született Graz városában. Édesapja Habsburg–Lotaringiai Károly Lajos főherceg (1833–1896) volt, Habsburg–Lotaringiai Ferenc Károly főherceg (1802–1878) és Zsófia Friderika bajor királyi hercegnő (1805–1872) fia, I. Ferenc József császár és király öccse.
Édesanyja Mária Annunciáta nápoly–szicíliai királyi hercegnő (Principessa Maria Annunciata di Borbone della Due Sicilie, 1842–1871) volt, II. Ferdinánd nápoly–szicíliai király (1810–1859) és Mária Terézia Izabella főhercegnő (1816–1867) leánya, Károly Lajos főherceg második felesége. Szülei házasságból négy gyermek született: Ferenc Ferdinánd főherceg (1863–1914), 1896-tól trónörökös Ottó Ferenc József főherceg (1865–1906), a „szép Ottó”, akinek fia, Károly lett a Monarchia utolsó uralkodója Ferdinánd Károly Lajos főherceg (1868–1915), később felvett polgári nevén Ferdinand Burg Margit Zsófia főhercegnő (1870–1902), aki Albrecht württembergi királyi herceghez ment feleségül
Ferenc Ferdinánd féltestvérei, apjának harmadik házasságából, amelyet a Bragança-házból való Mária Terézia portugál infánsnővel (1855–1944) kötött: Mária Annunciáta főhercegnő (1876–1961), aki Prágában a Hradzsini Szent Teréz kolostor főapátnője lett. Erzsébet Amália főhercegnő (1878–1960), aki Aloys (Alajos) von und zu Liechtenstein herceghez ment feleségül, az ő fiuk lett II. Ferenc József, Liechtenstein uralkodó hercege.
Ifjúkora 230px|bélyegkép|balra|„Első elefántom”, Ferenc Ferdinánd egy elejtett elefánt előtt Ceylonban, 1893. január 11-én, a világ körüli útja során
1875-ben, 12 éves korában, császári nagybátyja beleegyezésével felvette az Este hercegi családnevet is, mivel ezzel vehette át elhunyt unokabátyjának, V. Ferenc modenai uralkodó hercegnek a jelentős örökségét. Ezzel a Monarchia egyik legvagyonosabb emberévé vált. Hivatalos teljes neve így , lett.
1878-ban megkezdte katonai kiképzését, ugyanebben az évben megkapta az Aranygyapjas rendet. Áprilistól hadnagyi rangban a 32. gyalogezrednél (a budapesti háziezrednél, a „harmincketteseknél”) szolgált. 1883-tól Felső-Ausztriában, a 4. (Albrecht főherceg) dragonyosezredhez (Dragonerregiment) vezényelték, majd 1885-ben századossá léptették elő. 1888-ban a 102. cseh gyalogezredben szolgált, majd 1889-ben a 9. huszárezred ezredesévé léptették elő, és a soproni 19. gyalogezred tulajdonosává nevezték ki. Katonai szolgálati ideje során többször is súlyosan megbetegedett tüdőbajban (édesanyja is ebben a betegségben vesztette életét 1871-ben). A betegség miatt 1895 őszén aktív katonai szolgálatát, vezérőrnagyi rangban átmenetileg meg is kellett szakítania. Orvosai tanácsára 1892–93-ban kíséretével együtt világ körüli utazást tett a „Kaiserin Elisabeth” torpedóromboló fedélzetén. Útja Triesztből Indiába, Indonéziába, Ausztráliába, Japánba, Kanadába és Észak-Amerikába vezetett. Az út során szerzett tapasztalatait és benyomásait „Világ körüli utam naplója” („Tagebuch meiner Reise um die Erde”) című könyvében foglalta össze (1895-ben Bécsben kiadta Alfred Hölder).
1895-ben és 1896-ban a téli hónapokat gyógyfürdőkben töltötte Egyiptomban, és – sokak várakozásával szemben – kigyógyult betegségéből. Unokaöccsének, Rudolf koronahercegnek 1889. január 30-án Mayerlingben elkövetett öngyilkossága után Ferenc Ferdinánd édesapja, Károly Lajos főherceg, a császár legidősebb öccseként az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse lett. Az apa 1896. május 19-én bekövetkezett halála után Ferenc Ferdinánd főherceg lett a birodalom trónörököse. 1897-ben a 7. dzsidásezred tulajdonosává nevezték ki, majd 1899-ben lovassági tábornokká léptették elő. 1899. március 29-én a császár kinevezte a haderő főfelügyelőjének, ugyanebben az évben a kassai 6. tüzérezred tulajdonosa lett. 1900-ban Berlinben képviselte Ferenc József császárt, és kitüntették a porosz Fekete Sas-renddel. Szintén ő képviselte a császárt 1901-ben Viktória brit királynő temetésén, majd 1902-ben VII. Eduárd brit király koronázásán (és a temetésén is, 1910-ben). 1902-ben a császár tengernaggyá is kinevezte. Az Osztrák Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta.
Politikai szerepe 210px|bélyegkép|balra|Ferenc Ferdinánd 1905-ben 270px|bélyegkép|jobbra|A főherceg által tervezett trialista államalakulat, a Nagy-ausztriai Egyesült Államok szövetségi államai
Trónra lépése után Ferenc Ferdinánd II. Ferenc császár néven szándékozott uralkodni. Törekvései közé tartozott a Monarchia haderejének korszerűsítése és megerősítése. Fontos politikai terve volt a dualista kormányzati rendszer átalakítása trializmussá, azaz Ausztria és a Magyar Királyság kétoldalú kiegyezésének három oldalúvá bővítése, a Birodalom szláv népeiből képzett tömb részvételével. Erre a szerepre tudatosan készült, annak ellenére, hogy Ferenc József őt sem kívánta bevonni az uralkodói feladatokba ugyanúgy, ahogy korábban fiát, Rudolf trónörököst is távol tartotta ezektől. Bár Ferenc Ferdinándnak hivatalosan sosem volt szerepe a Monarchia politikai vezetésében, mégis aktív részese volt a császári politikának. Ezért rezideált a bécsi Belvedere kastélyban, tanácsadói testületével, az 1908-ban alakított „kis katonai hivatallal” együtt, amely hamarosan komoly politikai központtá nőtt, Alexander Brosch von Aarenau ezredes vezetésével. A csoport minden fontos tagja a magyar vezető hatalom ellenfele volt, így Alexandru Vaida-Voevod román politikus, Milan Hodža szlovák politikus és Ottokar Theobald Czernin gróf, cseh arisztokrata. Ferenc Ferdinándot követte Kristóffy József korábbi magyar belügyminiszter is, aki az általános választójog magyarországi bevezetéséért harcolt. A trónörökös természetesen nem volt demokrata, Kristóffy tervét pusztán eszköznek tekintette, amellyel a függetlenséget képviselő magyar uralkodó osztály erejét megtörheti. Tudatosan távol tartotta magától a magyar függetlenségi irányzat vezetőit, Tisza Istvánt és ifj. Andrássy Gyulát.
Ezen reformok Horvátország, Bosznia és Dalmácia egyetlen birodalomrésszé való egybefoglalásán alapultak. Ez szemben állt a Szerb Királyság azon érdekeivel, hogy egy szerb vezetésű, egyesített délszláv királyságot hozzon létre. A trialista állam terve és az erről folyó nyilvános, éles sajtóviták felszították a szerbek gyűlöletét Ferenc Ferdinánd és a Habsburgok ellen. A másik oldalon, az osztrák–magyar polgárság és nemesi osztályok között fokozódott a szerb-gyűlölet („Serbien – muß sterben”, vagy „Megállj, megállj, kutya Szerbia”). A gyűlöletkampányt mindkét oldalon a kormányzatok által ellenőrzött sajtó is szította. A trializmus az első lépés lett volna az Aurel Popovici által is javasolt szövetségi állam, a Nagy-ausztriai Egyesült Államok megvalósításának irányában. Ez az átalakítás, egyebek mellett, államjogilag megszüntette volna a Magyar Királyság és Horvátország unióját, amely az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés egyik meghatározó eleme, és az 1868-as magyar–horvát kiegyezés alapköve volt. Törekvései a magyar uralkodó osztály érdekeit súlyosan sértették, terveit Magyarországon ellenségesen fogadták, magyargyűlölőnek tartották. Tény, hogy a főherceg eltökélt szándéka volt a Magyar Királyság 1867-ben rögzített alkotmányos különállásának megszüntetése, és a magyar állam betagolása a szövetségi államrendszerbe, amelyben az uralkodónak erős központi irányító szerepet szánt. A trónörökös veszélyes ellenséggé vált a magyar udvari körökben. Reformjai sok hatalmasságot kizökkentettek volna ügyeik megszokott, kényelmes rendjéből. Tartottak tőle a magyar, de legfőképpen a szerb nacionalisták is.
Ferenc Ferdinánd azt is elérte, hogy Franz Conrad von Hötzendorf grófot, akit I. Ferenc József császár 1911-ben azért váltott le a birodalmi vezérkari főnök tisztségéből, mert megelőző háborút készített elő Szerbia ellen, 1912-ben ismét kinevezték beosztásába. Mindazonáltal Ferenc Ferdinándot úgy értékelik, hogy ellensége volt mindenféle átgondolatlan katonai „odacsapásnak”, és el akarta kerülni a háborút az Orosz Birodalommal, „nehogy a cár és a császár egymást trónjukról kölcsönösen letaszítsák, szabad utat engedve a forradalomnak”. Reformtervei és rangon aluli, morganatikus házassága ellenére Ferenc Ferdinánd soha nem tudott népszerű egyéniséggé válni. Ebben valószínűleg része volt kevéssé megnyerő személyiségének is. Karl Kraus osztrák író, aki rokonszenvezett a főherceggel, így fogalmazott: „Er war kein Grüßer” (kb. „Nem volt nyájas senkivel sem.”). Rendkívül elutasító volt a kultúra mindenféle újdonságával, fejleményével szemben. Ezen nézetei tovább rontották az amúgy sem pozitív megítélését.
Merénylet Szarajevóban Bővebben: Szarajevói merénylet 230px|bélyegkép|jobbra|A főherceg és felesége Chotek Zsófia nem sokkal a merénylet előtt 1914. június 28-án, Szarajevóban
Június 28-a, a rigómezei csata emléknapja Szerbiában nemzeti gyásznap. 1389-ben ezen a napon a törökök szétverték Lázár szerb király hadseregét, és – bár az állam még csaknem hat hét évtizeden át fennállt, – a csata köré épült nemzeti mítosz szerint a középkori Szerb Királyság e csata után szűnt meg létezni. A szerbek súlyos provokációnak érezhették, hogy Ferenc Ferdinánd főherceg éppen ezen a napon tesz hivatalos látogatást Boszniában, amit az Osztrák–Magyar Monarchia csak nemrégiben annektált. A szarajevói utazás hivatalos célja a k. u. k. csapatok ott folyó hadgyakorlatának szemlézése volt, Oskar Potiorek táborszernagynak, a tartomány főnökének és katonai kormányzójának meghívására. A bosnyák földalatti szervezet, a „Mlada Bosna”, együttműködve a „Fekete Kéz” szerb terrorszervezet tagjaival, erre az alkalomra merényletsorozatot készített elő. A gyilkosság tervéről a szerb kormány is tudott, hiszen Apis, a „Fekete Kéz” titkos szervezet vezetője valójában Dragutin Dimitrijević vezérkari ezredes volt, a szerb katonai titkosszolgálat tisztje. Potiorek tábornok hanyagsága miatt a biztonsági intézkedéseket elhanyagolták. A főherceg tervezett útvonalán hat felfegyverzett merénylő állt készenlétben. Egy elhibázott bombamerénylet után a 20 éves Gavrilo Princip két pisztolylövéssel meggyilkolta a gépkocsijában ülő trónörököst és az akkori feltételezés szerint állapotos feleségét.
A merénylet következményei