Ez a lap a Lost című sorozat fiktív szereplőjéről szól. Az angol filozófushoz lásd a John Locke című szócikket.
John Locke – akire leggyakrabban vezetéknevével történik utalás – az ABC televíziótársaság Lost – Eltűntek című tévésorozatának egy karaktere, akit Terry O’Quinn alakít. Nevét a 17. században élt felvilágosult író és filozófus, John Locke után kapta. Azon kevés túlélők egyike, akik a Szigetre kerülésüket nem tragédiának, hanem sokkal inkább áldásnak tartják. A hit emberének tartja magát, a szigetről pedig sokszor mint nagyhatalmú, isteni organizmus beszél; úgy véli, a Szigetnek minden történésbe beleszólása van. A Szigetbe vetett hitének alapja a bénulásból való teljes felépülése a repülőgép-szerencsétlenség napján. Gondolkodásmódjának és döntéseinek köszönhetően Jack Shephardnek éles ellentettje, Benjamin Linusnak pedig – idővel – bajtársa. A negyedik évad fináléja már mint az őslakosok csoportjának, a "Többieknek" vezetője láttatja Locke-ot. Terry O’Quinn a karakter eljátszásáért 2007-ben Emmy-díjat kapott (Legjobb mellékszereplő dráma kategóriában).
Életrajz
A repülőgép lezuhanása előtt (1956–2004) Gyermekeként.Születése idején Emily még csak 16 éves volt, s már hónapok óta randevúzgatott a jóval idősebb Cooperrel. Egy éjjel, amikor Emily egy vele való randira készülődött, az anyja meg akarta akadályozni, hogy elmenjen, mire ő elrohant hazulról, s egy kamion elütötte. A baleset miatt John három hónappal korábban született meg, mint kellett volna; szerencsére, koraszülöttsége ellenére életben maradt. Emily azonban nem érezte magát alkalmasnak egy gyerek felnevelésére, ezért az anyja állami gondozásba adta Johnt. Ezután a kis Locke egyik nevelőszülőtől a másikhoz kerülve nevelkedett.
Locke már gyermekként is igen jó felfogású, tehetséges. Minden bizonnyal emiatt kísérte figyelemmel a Többiek egyike (Richard Alpert) egész ifjúkorát. Körülbelül nyolcéves, amikor Alpert felkeresi őt akkori családja házában, és elmondja neki, hogy van egy különleges kisgyermekeknek fenntartott iskolája, s úgy hiszi, őneki is ott a helye. Miközben beszél, Alpert észreveszi Locke egyik rajzát, amin egy fekete füstoszlop magával ragad egy embert. Leültetve a fiút egy asztalhoz, Alpert különböző tárgyakat pakol ki elé: egy baseball kesztyűt, egy könyvet, egy képregényt, egy iránytűt, egy rozsdás kést, és egy üvegcse homokot (ami vélhetőleg a Szigetről származik). Arra kéri, válassza ki azokat a tárgyakat, amelyek már most az övéi. Némi gondolkodás után Locke az üveget, az iránytűt, és a kést választja. Alpert megkérdezi tőle, biztos-e benne, hogy a kés is az övé; Locke igenlően bólint. Alpert erre feldühödik, közli John nevelőanyjával, hogy fia még nem érett meg az iskolájára, majd elviharzik. Legközelebb Locke középiskolás évei során kerül kapcsolatba a fiúval, ha nem is közvetlenül. Locke-ot egyik tanára nagy izgatottságban arról tájékoztatja, hogy egy bizonyos Dr. Alpert kereste meg őt telefonon. Megtudta, hogy van Portlandben egy cég (Mittelos Laboratories), ami kémiával és modern technológiával foglalkozik. Alpert azt szeretné, hogy Locke menjen el tanulmányi táborukba, ahol fiatal, ragyogó elméket keresnek tudományos munkára a céghez. Locke egyáltalán nincs oda a hírért, mert mint mondja, iskolatársaitól már így is kellő megaláztatásban részesül a tudomány iránti érdeklődése miatt. Nem tartja magát tudósnak. A tanár megpróbálja rábeszélni Johnt a megtisztelő ajánlat elfogadására. „Lehet, hogy nem akarsz egy laborban dolgozó, kémcsövekkel és csőrös poharakkal körülvett alak lenni, de EZ vagy te. Nem lehetsz a bálkirály. Nem lehetsz az irányító. Nem lehetsz a szuperhős.” – győzködi őt, hiábavalóan. „Ne mondja meg nekem, mire nem vagyok képes!” – felel vissza Locke indulatosan. Későbbi élete során ez a mondat még sokszor hagyja el John száját.
Felnőttként, miközben Locke egy játéküzletben dolgozik, felkeresi egy nő, azt állítva, hogy ő a szülőanyja. Locke-ot a találkozás kíváncsivá teszi biológiai szülei kilétéről, ezért felbérel egy magánnyomozót, hogy derítse ki ezt. megtudva, hol lakik az apja, Locke megkeresi őt. Cooper barátságosan fogadja fiát; egymás megismerése végett többször elmennek közösen vadászni. Egy találkozás alkalmával Locke megtudja, hogy Coopernek sürgős vese-átültetésre van szüksége, de ha donort akar, még sokáig várnia kell. Locke ezért habozás nélkül felajánlja egyik veséjét. A műtét után azonban Locke-nak rá kell döbbennie: apja kihasználta őt. Csak a transzplantáció miatt állt vele szóba, s most, hogy azon túl van, nem kíváncsi a fiára.
Az apja tette miatti felzaklatottságban Locke csatlakozik egy terápiás csoporthoz, ahol az emberek kibeszélhetik magukból kellemetlen élményeiket. A csoport összejövetelei során Locke megismerkedik egy Helen nevű nővel, aki segít neki a továbblépésben. Kapcsolatuk idővel szerelemmé mélyül; randevúzgatnak egymással, majd összeköltöznek. Miközben Locke épp Helen megkérését tervezgeti, tudomást szerez arról, hogy az apja meghalt. A temetésen, találkozik két férfival, akik úgy vélik, Cooper halála csak álca. Nem sokkal később, Cooper felkeresi Locke-ot, és elmondja, hogy azért volt szükség az áltemetésre, mert a két férfi folyamatosan a nyomában volt, ugyanis csalással 700 000 dollárral "megrövidítette" őket. Cooper arra kéri Locke-ot, hozza el neki a pénzt, amit egy szekrényben rejtett el. Locke vonakodva ugyan, de teljesíti apja kérését. Azzal azonban nem számol, hogy Helen tudomást szerez erről; undorodva Locke bűnrészességétől, visszautasítja házassági ajánlatát és elhagyja.
Múltjától menekülve Locke egy vidéki kommuna tagja lesz, ahol titokban marihuánát termesztenek. Egy napon, autójával felvesz egy Eddie nevű stoppost, és magával viszi a kommunába, ily módon segítve őt a boldogulásban. Jóllehet, hat héttel később Locke rájön, hogy Eddie valójában rendőr. Egy dolgot tehet annak érdekében, hogy megvédje a kommuna tagjait: meg kell ölnie Eddiet. Hogy ezt megtegye, elcsalja őt a közeli erdőbe; végül azonban képtelen a gyilkosságra, mert Eddie azt mondja neki, tudja hogy jó ember, s nem egy gyilkos. Locke elengedi a fiút.
Elhagyva a kommunát, Locke egyedül, a depresszióban egyre mélyebbre süllyedve éli tovább életét. Egy nap, egy Peter Talbot nevű fiatalember keresi fel őt; elmondja, hogy édesanyja beleszeretett Anthony Cooperbe (aki most az Adam Seward nevet viseli), és hamarosan hozzá fog menni. Ő viszont nem bízik a férfiban. Úgy hiszi, csak az anyja vagyona miatt akar megnősülni. Locke egy virágüzletben találkozik Cooperrel, ahol egyenesen ráparancsol, hogy szakítson a nővel, különben mindenről kitálal neki. Pár nappal később, Locke megtudja, hogy Peter, aki beszámolt neki Cooper tervéről, halott. Locke azon nyomban elmegy apja szállására, és a fiú megölésével vádolja. Cooper mindent tagad, s azt mondja, az esküvő már rég le lett fújva. Locke nem hisz neki. Fel akarja hívni a halott Peter anyját, ám apja megragadja, és kilöki őt az ablakon. Locke nyolc emeletet zuhan. Bár csodával határos módon életben marad, törött gerince miatt tolószékbe kényszerül, ami nagy megrázkódtatás számára.
Locke eltökélten küzd azért, hogy újra lábra állhasson; fizikoterápiák sorozatán megy keresztül. A rehabilitációs központban megismerkedik egy Matthew Abaddon nevű férfival, aki felépülése érdekében azt javasolja neki, vegyen részt egy ausztráliai kalandtúrán, mert ő már megtette, s tudja: más emberként fog visszatérni onnan. Locke ellenkezni próbál, de a férfi ragaszkodik hozzá, hogy menjen el. Mielőtt távozik, Abaddon azt mondja Locke-nak, hogy amikor legközelebb találkoznak, "jönni fog neki eggyel" jótanácsáért.
Locke a kaliforniai Tustinban áll újra munkába egy helyi dobozgyárban. Locke Abaddon tanácsának megfogadását fontolgatja, nem törődve főnökével, Randy-vel, aki nem tartja képesnek Locke-ot egy ilyen kihívásra. Egy éjjel, Locke felhív egy telefonszexszel foglalkozó nőt, akit ő egykori barátnője után Helen-nek nevez, s arra kéri, tartson vele Ausztráliába a túrára. "Helen" nemet mond John-nak.
Elkeseredetten, ugyanakkor kellő elszántsággal utazik Locke Ausztráliába. Az elmúlt időben átélt nehézségek után ismét nagy csalódás éri: a túra szervezője fizikai állapotára hivatkozva elutasítja jelentkezését. Nem tehetvén mást, Locke jegyet vált az Oceanic Légitársaság 815-ös járatára, hogy hazatérjen. A reptéren, a gépre való várakozás közben elejti gyógyszeres fioláját, amit egy afroamerikai, 50 év körüli hölgy, Rose Henderson vesz fel neki, hiszen a tolószék miatt Locke erre is képtelen. A repülőgépre a személyzet viszi fel Johnt.
A szigeten (2004) A lezuhanástól számított 1–44. nap (első évad) Locke a repülőgép lezuhanását nemhogy sérülések nélkül túléli, de furcsamód ismét képes talpra állni. A katasztrófát rendkívül könnyen feldolgozza, s alkalmazkodik a szigethez. Túlélési képességei ámulatba ejtik Waltot, aki szívesen tölti idejét vele – apja, Michael erős nemtetszésére.
Késkészletével és agyafúrt csapdák felállításával Locke könnyedén ejti zsákmányul a túlélők által létrehozott tábor közelében tanyázó vaddisznókat. Egyik vadászata során szembekerül a füstszörnnyel, de az hagyja őt elmenekülni. A vadászattal töltött idő alatt szinte „eggyé olvad” a Szigettel; sokkal jobban otthon érzi rajta magát, mint bárhol máshol egész élete során. Úgy hiszi, a repülőgép lezuhanása nem a véletlen műve: a Sziget hozta ide őket, méghozzá jó okkal, amire előbb-utóbb fény fog derülni. A megmenekülés ez okból teljesen hidegen hagyja, sőt, túlélőtársai szabadulását is hátráltatja: amikor Sayid megpróbálja bemérni a francia nő adásának forrását, hogy azt megtalálva segítséget hívhasson onnan, Locke hátulról leüti őt, adó-vevőjét pedig összezúzza. Tette ellenére mások megsegítésétől, támogatásától sem idegenkedik. Például, segít a heroinfüggő Charlie-nak a leszokásban; felismeri, hogy Walt nem hétköznapi gyermek, és segít neki rejtett adottságai felfedezésében; bölcsőt barkácsol a várandós Claire leendő gyermekének. Charlie és Claire elrablásakor is önként vállalja, hogy részt vesz megkeresésükben. A hajtóvadászat közben Boone-nal együtt rábukkan egy földalatti bunker bejáratára. Innentől fogva, Locke és Boone idejük nagy részét azzal töltik, hogy a lejáró kinyitásának lehetséges módjait fontolgatják; s miközben ezt teszik, a többi túlélőnek azt hazudják, vadkanvadászatra mennek.
Michael egyre kevésbé tűri meg Locke-ot fia társaságában. Miután Locke különlegesnek nevezi Waltot, és késdobálásra tanítja, Michael megtiltja, hogy újból találkozzanak. Később Locke-nak sikerül enyhíteni Michael iránta érzett ellenszenvét, amikor megmenti Waltot a rátámadó jegesmedvétől.
Egy éjjel, Locke álmában egy repülőgépet lát lezuhanni a szigetre. Másnap, Boone-nal valóban megtalálja azt, egy fa tetejére akadva. Mivel Locke-nak erősen fáj a lába, Boone az, aki felmászik, s kideríti, hogy a gép heroincsempészeké volt. A gép hirtelen lezuhanása után Locke-nak kell elcipelnie a komolyan megsérült Boonet a barlangokhoz. A Boone megmentésében való segédkezés helyett magára hagyja Jacket, s elmegy a bunkerhez: öklével verni kezdi annak ajtaját, s a Szigetet okolja a történtekért. Amikor azonban pár pillanatra fehér fény villan fel a lejáró üvegének túloldaláról, a Szigetbe vetett hite újult erőre kap.