Kristijan Kahlina (Zágráb, 1992. július 24. –) horvát korosztályos válogatott labdarúgó, az amerikai Charlotte kapusa.
Pályafutása Klubcsapatokban Kahlina a horvát fővárosban, Zágrábban született. Az ifjúsági pályafutását 2003-ban a helyi Dinamo Zagreb akadémiájánál kezdte.
2011-ben mutatkozott be a Dinamo Zagreb felnőtt csapatában, ám egyszer sem lépett pályára a klub színeiben. 2011-től alacsonyabb ligákban szereplő kluboknál teljesített, játszott például a Vinogradar és a Lučko csapatában is. A 2015–16-os szezonban a szlovén első osztályban érdekelt Kopernél szerepelt.
2016-ban a Goricához igazolt. Először 2017. június 4-én, Cibalia ellen 2–0-ra elvesztett mérkőzésen lépett pályára. A 2020–21-es szezon második felében kölcsönben a bolgár Ludogorec Razgrad csapatát erősítette, amellyel meg is szerezte az első osztály bajnoki címet. 2021 júliusában a lehetőséggel élve a bolgár klubhoz szerződött.
2022. január 1-jén három éves szerződést kötött az újonnan alakult, amerikai Charlotte együttesével. 2022. február 27-én, a DC Uninted ellen 3–0-ra elvesztett ligamérkőzésen debütált.
A válogatottban Kahlina 2009-ben egy mérkőzés erejéig tagja volt a horvát U19-es válogatottnak.
Statisztikák 2022. szeptember 18. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólKoper2015–16Prva Liga11000—110Gorica2016–171. HNL2000—202017–1836000—3602018–1936000—3602019–2014010—150Összesen8801000890Ludogorec Razgrad(kölcsönben)2020–21Parva Liga9030—120Ludogorec Razgrad2021–2210020120240Összesen19050120360Charlotte2022MLS31010—320Összesen1490701201680
Sikerei, díjai Ludogorec Razgrad Parva Liga Bajnok (1): 2020–21
Jegyzetek
További információk
Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Horvát labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:Az FC Koper labdarúgói Kategória:A HNK Gorica labdarúgói Kategória:A Charlotte FC labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:Élő személyek