Christopher Haden-Guest, 5. Haden-Guest báró Primetime Emmy- és Grammy-díjas amerikai–brit forgatókönyvíró, zeneszerző, zenész, rendező, színész és humorista.
Hollywoodban leginkább az áldokumentumfilm (mockumentary) stílusban forgatott filmvígjátékainak írójaként, rendezőjeként és főszereplőjeként ismert, melyekben a színészek a forgatás közben improvizálnak. A filmsorozat A turné című filmmel kezdődött (melyet csupán forgatókönyvíróként jegyez), majd a Guffmanre várva, a Nem kutya, az Egy húron, az Oscar – vágy és a Mascots című rendezéseivel folytatódott.
5. Haden-Guest báróként örökölt brit nemesi címet visel, és nyilvánosan kifejezte abbéli vágyát, hogy a Lordok Házát demokratikusan megválasztott kamarává alakítsák át.
Fiatalkora
New Yorkban született Peter Haden-Guest diplomata és Jean Haden-Guest gyermekeként. Anyai nagyszülei zsidó bevándorlók voltak Oroszországból.
Guest gyerekkorát az Egyesült Királyságban töltötte. Tanulmányait a High School of Music & Art-ban (New York City) és a Stockbridge Schoolban (Interlaken, Massachusetts) végezte, utóbbiban klarinétozni tanult. Később mandolinozni tanult, elkezdte érdekelni a country zene, és együtt gitározott Arlo Guthrie-val, aki osztálytársa volt. Bluegrass zenét is játszott, majd a rock'n'roll stílusra tért át. Egy évig a Bard College-en tanult, majd a New York Egyetemen folytatta tanulmányait. 1971-ben diplomázott.
Pályafutása
Családi háttere
Guest lett az Essex megyei Great Saling 5. bárója, amikor apja 1996-ban meghalt. Idősebb féltestvére, Anthony Haden-Guest, aki szülei házassága előtt született, nem volt jogosult a posztra. A The Guardian cikke szerint Guest rendszeresen részt vett a Lordok Házának ülésein, amíg az 1999-es Lordok Házáról szóló törvény el nem tiltotta a legtöbb örököst. A cikkben Guest megjegyezte:
Nem kérdés, hogy a régi rendszer igazságtalan volt. Úgy értem, miért kellett erre születni? De most az egész csak egyszerű barátság. A miniszterelnök azt állít be, akit csak akar, és buszokkal beviszi őket szavazni. A felsőháznak egy választott testületnek kellene lennie, ez ilyen egyszerű.
Magánélete 1984-ben vette feleségül Jamie Lee Curtis színésznőt közös barátjuk, Rob Reiner otthonában. Két örökbefogadott lányuk van: Annie (1986–) és Ruby (1996–), aki transznemű. Mivel Guest gyermekei örökbefogadottak, nem örökölhetik a családi címet az azt létrehozó szabadalmi okirat értelmében. Egy 2004-es királyi rendelet, mely a nemesek örökbefogadott gyermekeinek státuszával foglalkozik, azonban kimondja, hogy használhatják az udvari címeket.
A birtok jelenlegi örököse Guest öccse, Nicholas Guest színész.
Filmográfia Film Rendező és író Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Megjegyzések Rendező Író 1973 National Lampoon Lemmings hangszerelő 1981 Likely Stories, Vol. 1 Dead Ringer szegmenstársíró: Matt Neuman 1983 Likely Stories, Vol. 3 Split Decision szegmenstársíró: Billy Crystal 1984 A turné This Is Spinal Tap zeneszerző és zenész 1989 A nagy film The Big Picture 1996 Guffmanre várva Waiting for Guffman 1998 Hajszál híján hősök Almost Heroes 2000 Nem kutya Best in Show 2003 Egy húron A Mighty Wind 2006 Oscar – vágy For Your Consideration 2012 Her Master's Voice filmproducer 2016 Mascots 2025 Spinal Tap II: The End Continues
Színész Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1971 A kórház The Hospital rezidens (stáblistán nem szerepel) 1972 A nagy balfogás The Hot Rock rendőr 1974 Bosszúvágy |Death Wish Jackson Reilly járőr Felföldi László 1975 Kincs ez a nő The Fortune fiúszerető Tarzan, a dzsungel szégyene Tarzoon: Shame of the Jungle M'Bulu főnök / alacsony ápoló (hangja) 1978 Girlfriends Eric 1979 Az utolsó szó The Last Word Roger 1980 Jesse James balladája The Long Riders Charley Ford The Missing Link (Le chaînon manquant) No Lobes (angol hangja) 1981 Heartbeeps Calvin Likely Stories, Vol. 1 több szerep (Dead Ringer szegmens) 1983 Likely Stories, Vol. 3 Frankie (Split Decision szegmens) 1984 A turné This Is Spinal Tap Nigel Tufnel 1985 Martin Short: Concert for the North Americas Rajiv Vindaloo 1986 Rémségek kicsiny boltja Little Shop of Horrors első vásárló Bácskai János Papucsek Vilmos 1987 Tökéletes kezelés Beyond Therapy Bob Schnell Ádám A herceg menyasszonya The Princess Bride Tyrone Rugen gróf Barbinek Péter 1988 Sticky Fingers Sam 1992 Egy becsületbeli ügy A Few Good Men Dr. Stone Varga T. József 1994 The Return of Spinal Tap Nigel Tufnel 1996 Guffmanre várva Waiting for Guffman Corky St. Clair Háda János 1998 Chipkatonák Small Soldiers Csihipuhány (hangja) Dimulász Miklós Scratch-It (hangja) 2000 Nem kutya Best in Show Harlan Pepper 2003 Egy húron A Mighty Wind Alan Barrows Halmágyi Sándor 2005 Mrs. Henderson bemutatja Mrs Henderson Presents Lord Cromer Juhász György 2006 Oscar – vágy For Your Consideration Jay Berman Pusztaszeri Kornél 2009 Éjszaka a múzeumban 2. Night at the Museum: Battle of the Smithsonian Rettegett Iván Szombathy Gyula Lódító hódító The Invention of Lying Nathan Goldfrappe 2016 Mascots Corky St. Clair 2025 Spinal Tap II: The End Continues Nigel Tufnel
Televízió
Jegyzetek
További információk
Kategória:1948-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai zenészek Kategória:Amerikai filmrendezők Kategória:Amerikai televíziós rendezők Kategória:Amerikai forgatókönyvírók Kategória:Angol színészek Kategória:Angol zenészek Kategória:Angol filmrendezők Kategória:Angol forgatókönyvírók Kategória:Grammy-díjas zenészek Kategória:Emmy-díjasok Kategória:New York-iak