Fran Tućan (Divuša, 1878. szeptember 26. – Zágráb, 1954. július 22.), horvát mineralógus, petrográfus, egyetemi tanár, akadémikus, író, költő, a Matica hrvatska elnöke.
Élete Az általános iskolát szülőfalujában, Divušán végezte. A középiskola elvégzése után a Zágrábi Egyetem Filozófiai Karán természettudományokat tanult. 1905-ben doktorált tudományos példaképe, Mijo Kišpatić professzor irányítása alatt, a „Pegmatiti u kristaličinom kamenju Moslavačke gore” (Pegmatitás a moslavačka gorai kristálykövekben) című disszertációjával. Ugyanebben az évben a zágrábi Nemzeti Múzeum Ásvány- és Kőzettani Osztályának kurátora lett. Kišpatić professzor 1918-as nyugdíjba vonulása után a Zágrábi Egyetem Filozófiai Karának tanára lett, ahol kőzettannal kapcsolatos tárgyakat tanított. A következő évben rendes tanári kinevezést kapott. Horvátország oktatási és vallásügyi biztosává nevezték ki. 1930-ban a Jugoszláv Tudományos és Művészeti Akadémia állandó tagjává választották. A második világháború idején, 1942-től 1945-ig nyugdíjazták és fogolytáborban tartották fogva. A háború után visszatért az egyetemre, és az újonnan alapított zágrábi Természettudományi és Matematikai Kar első dékánja lett.
Munkássága Természettudósként Pályája nagy részét a bauxit, a mészkő és a terra rossa tanulmányozásának szentelte. Terra rossa kutatásai alapján felvázolta az eredetére vonatkozó elméletét. Ezen elmélet szerint a terra rossa a karbonátos kőzetek oldhatatlan maradéka, a bauxit pedig fosszilis vörös ásvány. Horvátország mészköveit és dolomitjait is kutatta. Kutatásait a „Die Kalk-steino und Dolomite des Kroat” című könyvben publikálta. A „Karstgebietes” című műve 1911-ben jelent meg. 1915-től 1919-ig, valamint 1945-től 1954-ben bekövetkezett haláláig a „Priroda” című folyóiratot szerkesztette. Több mint 60 tudományos és 80 népszerű tudományos dolgozatot, hat középiskolai és két egyetemi tankönyvet írt.
Irodalmi munkássága Ő a szerzője a „Pobratim” folyóiratban 1898-ban megjelent „Na Uni” című versnek és a „Sa sela” című novellagyűjteménynek is, amelyet F. Borivoj álnéven adott ki. Alkalmi cikkeket, útleírásokat, szépirodalmi és színházi ismertetőket is írt.
Főbb művei Könyvek és kiadványok Pegmatit u kristaliničnom kamenju Moslavačke gore (1904.), disszertáció Naše kamenje (1907.) Naše rudno blago (1919.) Po Makedoniji (1921.) Opća mineralogija (1928.) Specijalna mineralogija (1930.) Po našem jugu (1931.) Među mineralima i stijenama: sa 80 slika u tekstu (1934.) Slovenska u jugoslavenska svijest kod Hrvata (1936.) Rudno blago Jugoslavije (1938.) Mineralogija geologija : za VII. razred srednjih škola (1941.) Fosilni ugljen (1946.) Prinos poznavanju mineraloško-petrografskih prilika jugoistočne Makedonije (1949.)
Fontosabb tudományos cikkei Koloidi u rudstvu (1912.) Beitrage zur petrographischen Kenntnis der Fruška gora in Kroatien u Glasniku hrvatskog prirodoslovnog društva (1914.) Mineralosko-petrografska proučavanja u kristalastom masivu između Prilepa i Kajmakčalana u Glasniku Skopskog naučnog društva (1926.) O lilčkim boksitima (1. boksit od Skočaja, 2. boksit od Vraca, 3. boksit od Rudopolja, 4. boksit od Teslića kod Rudenice, 5. boksit od Grgina brijega, 6. boksit iz Mazina) u Rudarsko topioničkom vesniku (1936.) Nekoliko pogleda na postanak i starost serpentinskih stijena u Jugoslaviji u Hrvatskog geografskom glasniku (1939.) Prinos poznavanju mineraloško-petrografskih prilika jugoistočne Makedonije u Radu Jugoslavenske akademije (1949.)
Tisztségek és tagságok A Horvát Természettudományi Társaság elnöke A Matica hrvatska elnöke A Jugoszláv Tudományos és Művészeti Akadémia tagja A Cseh Ásványtani Társaság tagja A Francia Ásványtani Társaság tagja
Emlékezete Tudományos közreműködésének köszönhetően Miroslav Karsulin professzor róla nevezte el a tukanit nevű ásványt. A Horvát Köztársaság Tudományos Bizottsága 1987 óta ítéli oda a Fran Tućan-díjat a tudomány népszerűsítéséért.
Jegyzetek
Források
Fordítás
Kategória:Horvát tudósok Kategória:A Horvát Akadémia tagjai Kategória:Horvát egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Horvát költők, írók Kategória:1878-ban született személyek Kategória:1954-ben elhunyt személyek