Daday András (Deési) (Dés, 1889. október 28. – Budapest, 1973. június 20.) orvos, orvostörténész, egyetemi tanár.70 évesen (1959) megpályázta a kandidátusi fokozatot. Az akkor 142 tudományos dolgozattal rendelkező egyetemi tanár kérelmét az MTA–TMB elutasította, hivatkozva az 1945. évi népbírósági ítéletre (1959. június 6.)

Életpályája Elemi iskolai tanulmányait a dési református fiúiskolában végezte el. A középiskolát Désen kezdte, és a Kolozsvári Református Kollégiumban fejezte be 1908-ban. 1914–1918 között ötödéves orvos egyetemistaként önkéntes katona volt; az első világháborúban (1915–1918) az orosz és a lengyel harctereken két éven át az első vonalban harcolt; 1915. március 14-én megsérült. Orvosi tanulmányait a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen végezte el; 1915-ben diplomázott. 1918-ban szerelt le. 1918–1920 között a budapesti Szent Rókus Kórház Bőr- és Nemibeteg Osztályának segédorvosa volt. 1920-ban Erdélyből Budapestre költözött. 1920-ban bőr- és nemibetegségekből szakorvosi vizsgát tett. 1920–1945 között a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete (MABI) felülvizsgáló orvosa, egyúttal a MÁV Kórház és a Honvéd Kórház bőrgyógyász főorvosa volt. 1933–1945 között az Állatorvosi Főiskola állatorvos-történetének első magántanára volt. 1934-ben a Szegedi Tudományegyetem magántanárrá habilitálta a Fejezetek a magyar orvostörténetből, különös tekintettel közegészségügyünk kialakulására című tárgykörből. 1934–1942 között a Szegedi Tudományegyetem orvostörténeti magántanára volt. 1938–1944 között a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem állatorvosi osztályán az állatorvostan történetének szakelőadója volt. 1942–1945 között a Horthy Miklós Tudományegyetem orvostörténet magántanára is volt. 1945–1948 között az Országos Társadalombiztosító Intézet orvos-aligazgatója volt. 1946-ban a Népbíróság „feddésre” és feljelentés után állásvesztésre ítélte. 1951–1971 között Budapesten körzeti orvosként dolgozott. 1961–1969 között a budapesti Szabadság téri református gyülekezet világi főgondnoka, 1969–1973 között tiszteletbeli főgondnoka volt.

Orvos- és állatorvostörténeti kutatással foglalkozott. Több orvostörténeti kiállítás megszervezése után a világ első állatorvos-történeti múzeumát is létrehozta. Tanulmányai szakfolyóiratokban jelentek meg. Kórháztörténeti könyvének kézirata a Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár birtokában van.

Magánélete Szülei: Daday István és Szabó Karolina voltak.Halálesete bejegyezve a Bp. XIII. ker. állami halotti akv. 1270/1973. folyószám alatt. 1921. január 27-én házasságot kötött Strinovich Évával (1900–1969).https://mek.oszk.hu/05400/05412/pdf/Orvost_DadayAndras.pdf

Sírja a Farkasréti temetőben található (20/1-1-304).deési Daday András Két lányuk született: Szentpály Juhász Imréné Daday Éva és Zábó Istvánné Daday Zsuzsanna.

Művei A cegei tó mentén (1911) A semesnyei égeresben (1912) Szomorú emlék (1913) Mit kell tudni a kankóról? (Budapest, 1927) Weszprémi mint biographus (Népegészségügy, 1927. augusztus 11.) Az első magyar nyelvű egészségtan. 1–2. (Népegészségügy, 1927.; Budapest, 1927) Növény dermatotherápiánk a XVI. században (Bőrgyógyászati Urológiai Szemle, 1927) Linzbauer Ferenc Xavér (Népegészségügy, 1928) Megemlékezés Czermák Jánosról, születésének 100. évfordulóján (Orvosi Hetilap, 1928) Urológiai vonatkozások a XVI. századbeli növénytherápiánkban (Bőrgyógyászati Urológiai Szemle, 1928) Fáy András orvosi házi jegyzetei (Gyógyászat, 1928) Orvostörténeti vonatkozások Hermányi Dienes József emlékiratában (Népegészségügy, 1928) Az utolsó erdélyi pestis története. 1813–1814. – A magyar kuruzslásról. – 1848 márciusának hatása orvoskarunk fejlődésére. – Bujasenyv elleni intézkedés 1848-ból. (Népegészségügy, 1929) Rózsahelyi Aladárról (Munkaügyi Szemle, 1929) Gr. Balassy Péter házipatikájáról. (Magyar Orvos, 1930) Adatok lógyógyászatunk történetéhez. 1–3. – Adatok 250 év előtti lóismeretünkhöz. – Lógyógyászatunk múltjából. – 100 év előtti eljárás takonykór esetében. (Állatorvosi Lapok, 1930) A nemi betegségek elleni küzdelmünk múltjából (Állategészségvédelem, 1930) A házasság előtti orvosi vizsgálat múltjából. – Pest-Buda közélelmezésének múltjából (Népegészségügy, 1930) Növénydermatotherápiánk múltjából (Bőrgyógyászati Urológiai Szemle, 1930) A syphilis gyógyítása a régi magyaroknál (Orvosi Tudósító, 1931) Adatok a régi pesti medikusok életéhez és egyetemi kiképzéséhez (Budapesti Orvosi Ujság, 1931. 48.) Bonyodalmak a nagykőrösi régi fűtött meleg fürdő körül. 1–3. (Népegészségügy, 1931) Állatgyógyászatunk múltjából. – Várallyay István címeres nemesi leveléről. – Csendélet egy baromgyógyász portálján (Állategészségügy, 1931) A monori parasztorvos csalafintasága. – Fáy András állatgyógyászati feljegyzései. – Állatorvos-történelmi vonatkozások Tsömeri Zay Anna Orvoskönyvében (Állatorvosi Lapok, 1931) Adatok a pestvármegyei scorbut endamiák történetéhez (Orvosi Hetilap, 1931) Szathmári Paksi Pálról, Sárospatak professzoráról. – Tsömeri Zay Anna orvoskönyvéről (Gyógyászat, 1931) A nemi betegségek elleni küzdelmünk múltjából. 1–2. (Egészségvédelem, 1931) Kozmetikánk múltjából. – Urológiai vonatkozások a XVII. századbeli növénytherápiánkban (Bőrgyógyászati Urológiai Szemle, 1931) A magyar orvosnevelés múltjáról. – A pestvármegyei első kolerajárvány története (Magyar Orvos, 1931) Adatok a pápai első cholerajárvány történetéhez (Budapesti Orvosi Ujság, 1932. 7.) Egy száz év előtti szénoxydmérgezés története (Budapesti Orvosi Ujság, 1932. 23.) Adatok a pestvármegyei takonykórjárványok történetéhez. – Adatok a keleti marhavész elleni küzdelmünkhöz. – Egy veszett kutya garázdálkodása 1785-ben (Állatorvosi Lapok, 1932) Adatok lógyógyászatunk történetéhez. 1–2. (Állategészségügy, 1932) Adatok a pestvármegyei typhusjárványok történetéhez (Orvosi Hetilap, 1932. 24.) Az óbudai szegények 100 év előtti fürdőjéről. – A 150 év előtti magyar bábák tisztéről és kötelességéről (Betegápolásügy, 1932) Epizód a magyar szemészet történetéből (Gyógyászat, 1932) Adatok a magyar pestisjárványok történetéhez. – Milyen volt Pest megye közegészségügye 100 év előtt? (Magyar Orvos, 1932) Adatok a magyarországi siketnémaápolás történetéből (Ápolásügy, 1933) Adatok a magyar szemészet történetéhez (Gyógyászat, 1933) Adatok a keleti marhavész elleni küzdelmünk történetéhez. 1–3. (Állategészségügy, 1933) Adatok a pestvármegyei keleti marhavész járványok történetéhez (Állatorvosi Lapok, 1933) A 100 év előtti elsősegélynyújtásról. – Adatok a himlő elleni küzdelem magyarországi történetéhez (Betegápolásügy, 1933) Panity György szemész meghurcoltatása (Gyógyászat, 1935) Adatok a magyarországi elmebeteg-gyógyítás történetéhez (Gyógyászat, 1936) 100 év előtti ismeretünk a lépfenéről (Állatorvosi Lapok, 1936) A nemibetegségek elleni küzdelem a múltban. 1–2. (Teleia, 1937) Zlamál Vilmos reformtörekvéseiről. – Miből és mit tanultak állatorvos-növendékeink 100 év előtt? (Állatorvosi Lapok, 1938) Az első magyar orthopaedről és intézetéről. – Adatok Balatonfüred történetéhez. – Adatok a veszettség gyógyításának történetéhez (Orvosok és Gyógyszerészek Lapja, 1938) Adatok Buziásfürdő történetéhez (Egészségügy, 1938) Nádudvari Győry Tibor. 1869–1938 (Walter von Brunnnal, Korbuly Györggyel. 1 táblával. Az Orvosképzésben megjelent dolgozatok (Budapest, 1938) Győry Tibor, az orvostörténész (Orvosképzés, 1938) A régi Balatonfüredről (Gyógyászat, 1938) Magyarország küzdelme a veszettség ellen (Egészség, 1938) Adatok tanintézetünk történetéhez. 1–4. (Állatorvosi Lapok, 1939) Adatok ásványvizeink történetéhez (Egészség, 1939) Adatok az influenzajárványok történetéhez (Budapesti Orvos, 1939) Adatok betegápolásügyünk történetéhez. – A 140 év előtti elsősegélynyújtásról. – Egészségügyi ismeretek terjesztése a múltban. – Adatok a magyarországi borbélysebészet történetéhez (Betegápolásügy, 1939) Adatok a pokolvar történetéhez (Gyógyászat, 1939) A lucskii fürdő múltja (Budapesti Orvosi Ujság, 1939) Adatok a keleti marhavész elleni küzdelmünk történetéhez (Budapest, 1939) Scorbut endemia a ruthén földön, 1788-ban (Gyógyászat, 1940) A paraphimosis kezelése 150 év előtt (Bőrgyógyászati Szemle, 1940) A veszettség 100 év előtti gyógyításáról. – A tüdőbaj kezelése a régi magyaroknál (Betegápolásügy, 1940) A hólyagkő művi eltávolítása 100 év előtt (Bőrgyógyászati Szemle, 1940) A balatonfüredi savanyúkút múltja (Egészség, 1940) Az 1819-iki reform tervezet (Állatorvosi Lapok, 1940) A régi Balatonfüredtől (Gyógyászat, 1941) Adatok a budai fürdők történetéhez. – A budai régi hőfürdőkről. – Adatok a magyar szemészet történetéhez. – Egy 150 év előtti csodaszerről. – Egy 150 év előtti elmebetegről. – Egy 150 év előtti tífuszjárványról (Betegápolásügy, 1941) Adatok a torokgyík történetéhez (Gyógyászat, 1941) Paracelsus Theophrastus (Egészség, 1942) Az epilepszia gyógyítása a régi magyaroknál. – Az erdélyi fejedelemség orvosi és egészségügyi viszonyai Apafi Mihály idejében (Betegápolásügy, 1942) Hoffner József sérelmei a pesti egyetemen (Közlemények az összehasonlító élet- és kórtan köréből, 1943) Lipóczi Keczer Ambrus betegsége. – Egy múltszázadbeli reklámorvos (Betegápolásügy, 1943) 200 év előtti vélemény a magyar közegészségügy magyarításáról. 1–2. (Egészség, 1943) Br. Bánffy György utolsó napjai és halála. – Adatok a Szent Rókus Kórház történetéhez (Betegápolásügy, 1944) Első magyar nyelvű tankönyvünkről (Állatorvosi Lapok, 1944) A variola-oltás kezdete Magyarországon (Orvosok Lapja, 1948) Az első magyar fürdőügyi tanulmányút (Országos Orvostörténeti Könyvtár Közleményei, 1956) Schoepf Ágoston a pesti egyetemen (Országos Orvostörténeti Könyvtár Közleményei, 1957) Egy orvostörténész visszaemlékezései (Orvostörténeti Közlemények, 1976) Kuriózumok az orvostudomány magyarországi történetéből. Válogatás Daday András írásaiból. Válogatta, szerkesztette: Gazda István (A Magyar Tudománytörténeti Szemle Könyvtára. Budapest, 2002) Újabb kuriózumok az orvostudomány magyarországi történetéből. Gyógyvizekről, patikákról, járványokról, orvosdoktorokról, kirurgusokról, bábákról az 1740 és 1790 közötti feljegyzésekben. Válogatás Daday András írásaiból. Válogatta, szerkesztette: Gazda István. (A Magyar Tudománytörténeti Szemle Könyvtára. Budapest, 2005).

Díjai Weszprémi István-emlékérem (1958)

Jegyzetek

Források

Nemzeti Örökség Intézete http://www.huveta.hu/bitstream/handle/10832/613/DadayAndras.pdf Tudósnaptár Névpont.hu http://mot.edu.pl/pdf/mottort_egyben.pdf

További információk A magyar feltámadás lexikona. Szerkesztette: Szentmiklóssy Géza. Budapest, Magyar Feltámadás Lexikona, 1930. Ki kicsoda? Kortársak lexikona. (Budapest, 1937)

Karasszon Dénes: Daday András (Magyar Állatorvosok Lapja, 1973) Zábó András: 100 éve született Daday András (Orvosi Hetilap, 1990. 38.) Szegedi egyetemi almanach. II. köt. SZOTE. 1921–1996. (Szeged, 1997) Karasszon Dénes: Daday András egyetemi magántanár emlékezete. (Magyar Állatorvosok Lapja, 1998)

A múlt magyar orvostörténészei. Sajtó alá rendezte: Gazda István. (Piliscsaba–Budapest, 2002) Mészáros M. János: Az állatorvos-képzés 1818-tól 2004-ig elhunyt tanárainak és előadóinak sírjai. (Budapest, 2007)

Kategória:1889-ben született személyek Kategória:1973-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar tudománytörténészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek