kovásznai Deme Károly (Rónaszék, 1857. szeptember 13. – Pápa, 1926. február 14.) polgári iskolai tanár, pedagógiai író.

Életpályája 1867-ben elvesztette édesapját, így nagybátyja Deme József plébános nevelte fel. Alsó iskoláit Rónaszéken végezte el. 1880–1881 között segédtanitó volt Ecséden. 1881–1882 között Hatvanban volt segédtanító. 1883-ban leánynevelő-intézetet állított fel 8 (6 elemi+2 felső) osztállyal, amely három év múlva megszűnt. 1886-ban, Budapesten polgári iskolai tanárrá képesítette magát; a titeli állami polgári iskola rendes tanára lett. 1887-ben Aranyosmaróton az állami felső (és elemi) leányiskola igazgatója lett. 1897–1902 között Az Egységes Nemzeti Közoktatás című hetilap szerkesztője volt. 1906-ban a mátészalkai, 1911-ben a kolozsvári polgári fiúiskola igazgatója volt. 1916-ban nyugdíjba vonult. 1920-tól – rossz körülmények között – Pápán élt.

Családja Szülei: Deme János (?-1867) és Kulinyák Terézia voltak.Halálesete bejegyezve a pápai állami halotti akv. 42/1926. folyószám alatt. 1884-ben házasságot kötött Rill József (1839–1909) tanfelügyelő leányával, Rill Vilmával.

Művei Magyar nyelvtanítás (Budapest-Pozsony, 1889) Magyar Nyelvtan a népiskolai tanítás czéljaihoz alkalmazva (1890) Magyar nyelvtan mondattani alapon. A polgári és középiskolák I. és II. osztálya számára (Budapest, 1891) Rendszeres magyar nyelvtan és a hangsúlyos verselés. A polgári- és középiskolák III. osztálya részére (Budapest, 1892) Magyarország helyzete és a népek harca (Kolozsvár, 1913) Magyarország katasztrófája (Pápa, 1923)

Jegyzetek

Források

Veszprém megyei életrajzi lexikon Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Budapest, 1891-1914. Hornyánszky Viktor

További információk Deák Gyula: Polgári iskolai író-tanárok élete és munkái. Budapest, Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület, 1942.

Hatvani lexikon. Szerkesztette és írta: Petheő Károly, Fazakas Zsigmondné, Kocsári Istvánné. Hatvan, Ady Endre Városi Könyvtár, 1996.

Kategória:1857-ben született személyek Kategória:1926-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar írók