Kézdivásárhelyi Dencz Ákos Lajos (Szamosújvár, 1876. január 4. – Budapest, 1963. október 25.Halálesete bejegyezve a Bp. XII. ker. állami halotti akv. 1590/1963. folyószám alatt.) közgazdasági író, országgyűlési képviselő, nyugalmazott miniszteri tanácsos, a Postatakarék Pénztár helyettes vezérigazgatója, nyolc község díszpolgára.Gyászjelentése

Életpályája Elemi iskoláit Bánffyhunyadon és Tamásiban végezte el. A kiskunhalasi Református Gimnázium tanult. 1894-ben a Postatakarékpénztár szolgálatába állt; 1932-ig itt dolgozott. 1900-ban államtudományi doktorátust szerzett. 1906-ban fogalmazó, 1917-ben titkár, 1920-ban főfelügyelő, 1921-ben igazgatóhelyettes, 1922–1926 között miniszteri tanácsos és helyettes vezérigazgató volt a Postatakarékpénztárnál. 1909–1925 között agráriérdekeket képviselő közgazdasági és pénzügyi cikkeket írt, amelyek különböző regionális és országos lapokban jelentek meg. 1919-ben Tamásiban az ellenforradalom vezetője volt. Az 1920-as és 1922-es választások alkalmával Buda egyik szavazókerületének volt a választási elnöke. 1922-től a postatisztképző tanfolyam rendes tanára volt. 1926–1935 között egységes párti országgyűlési képviselő volt (Tamási). 1932-ben nyugdíjba vonult.

Társszerkesztője volt a Pénzintézeti Törvénytárnak.

Családja Szülei: Dencz József (?-1877) és Halkievich Ilona (1856–1939) voltak. Nevelőapja, Damokos Árpád (tamási postamester). 1900. július 29-én, Budapesten házasságot kötött Alföldy Irénnel; 1910-ben elváltak.Házasságkötése bejegyezve a Bp. II. ker. állami házassági akv. 485/1900. folyószám alatt. 1931. október 31-én, Budapesten házasságot kötött Kelemen Zsuzsannával (1906-2002).Házasságkötése bejegyezve a Bp. I. ker. állami házassági akv. 229/1931. folyószám alatt. Gyermekei: Adrienne (1911-?), Ákos (1934-), Eszter Erzsébet (1938-), Zsuzsanna (1941-).http://tamasihelytortenet.hu/wp-content/uploads/2019/02/TAM%C3%81SIAK-I.-VIL%C3%81GH%C3%81BOR%C3%9AS-N%C3%89VJEGYZ%C3%89KE-A-Z.pdf

Temetése a Farkasréti temetőben történt (5/3-1-49).Budapesti Negyed 40-41-42. (2003/2-2003/4)

Művei A német birodalom új chequerendszere (Budapest, 1903) Pénzintézeti törvénytár I-III. (Budapest, 1910) A postatakarékpénztári szolgálat vezérfonala (Budapest, 1923, 1927)

Díjai II. osztályú Polgári hadi érdemkereszt és Koronás arany érdemkereszt (1917-1918) a hadikölcsönök körüli kiváló munkásságáért Signum laudis kitüntetés (1926) a Posta Takarékpénztárnál eltöltött 33 évi kiváló munkásságáért Nagykónyi díszpolgára Pincehely díszpolgára Bedeg díszpolgára Nagyszokoly díszpolgára Tengőd díszpolgára Magyarkeszi díszpolgára Világ Igaza kitüntetés (1997)

Jegyzetek

Források

http://gyulajzrt.hu/sites/default/files/images/TamasiTaj/tamtaj_1111.pdf Országgyűlési almanach 1927-1931 Országgyűlési almanach 1931-1935 https://mtda.hu/ADATBANK/MAGYAR%20POLITIKAI%20LEXIKON/MPL_1_D.pdf

További információk Tolnamegyei fejek: Tolnavármegye tíz évvel Trianon után (szerkesztette: Hirn László, Budapest, 1930)

Sziklay János: Dunántúli kulturmunkások. A Dunántúl művelődéstörténete életrajzokban. Budapest, Dunántúli Közművelődési Egyesület, 1941.

Kategória:1876-ban született személyek Kategória:1963-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:Országgyűlési képviselők (1926–1931) Kategória:Országgyűlési képviselők (1931–1935) Kategória:Világ Igaza Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek