Kristian Thorstvedt (Stavanger, 1999. március 13. –) norvég válogatott labdarúgó, az olasz Sassuolo középpályása.

Apja, Erik Thorstvedt szintén labdarúgó volt.

Pályafutása Klubcsapatokban Thorstvedt a norvégiai Stavanger városában született. Az ifjúsági pályafutását a helyi Viking csapatában kezdte, majd 2013-ban a Stabæk akadémiájánál folytatta.

2018-ban mutatkozott be a Viking másodosztályban szereplő felnőtt csapatában. Először a 2018. április 10-ei, Mjøndalen elleni mérkőzés félidejében Jordan Hallam cseréjeként lépett pályára. Első gólját 2018. április 22-én, az Åsane ellen 4–0-ra megnyert találkozón szerezte. A 2018-as szezonban feljutottak az Eliteserienbe. 2019-ben 26 mérkőzésen 10 gólt ért el.

2020. január 3-án 3½ éves szerződést kötött a belga első osztályban érdekelt Genk együttesével. 2020. január 19-én, a Zulte-Waregem ellen 3–0-ra megnyert bajnokin debütált és egyben megszerezte első gólját a klub színeiben. 2021. május 20-án, a Royal Antwerp ellen 4–0-s győzelemmel zárult mérkőzése mesterhármast szerzett.

2022. július 12-én az olasz Sassuolo szerződtette. Először a 2022. augusztus 8-ai, Modena ellen 3–2-re elvesztett olasz kupamérkőzésen lépett pályára. A ligában 2022. augusztus 15-én, a Juventus ellen 3–0-ra elvesztett találkozón debütált. Első gólját 2022. október 2-án, a Salernitana ellen hazai pályán 5–0-s győzelemmel zárult bajnokin szerezte meg.

A válogatottban Thorstvedt az U19-es, az U20-as és az U21-es korosztályokban is képviselte Norvégiát.

2020-ban debütált a norvég válogatottban. Először a 2020. november 18-ai, Ausztria elleni mérkőzés 67. percében Mats Møller Dæhlit váltva lépett pályára. Első válogatott gólját 2021. március 24-én, Gibraltár ellen 3–0-ra megnyert VB-selejtezőn szerezte.

Statisztikák 2023. május 26. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólViking2018OBOS-ligaen24910—2592019Eliteserien261063—3213Összesen501973005722Genk2019–20Jupiler League8100—202020–2130742—3492021–223562180457Összesen731463808717Sassuolo2022–23Serie A31210—322Összesen154351468017641

A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól2020102021103202271202330Összesen214

Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2021. március 24. Victoria Stadion, Gibraltár 2–0 3–0 2022-es VB-selejtező 2 2021. szeptember 7. Ullevaal Stadion, Oslo, Norvégia 1–0 5–1 3 2021. október 8. Şükrü Saracoğlu Stadion, Isztambul, Törökország 1–1 1–1 4 2022. március 29. Ullevaal Stadion, Oslo, Norvégia 3–0 9–0 Barátságos mérkőzés

Sikerei, díjai Viking OBOS-ligaen Feljutó (1): 2018

Norvég Kupa Győztes (1): 2019

Genk Jupiler League Ezüstérmes (1): 2020–21

Belga Kupa Győztes (1): 2020–21

Belga Szuperkupa Döntős (1): 2021–22

Jegyzetek

További információk

Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Norvég labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Viking labdarúgói Kategória:A KRC Genk labdarúgói Kategória:A Sassuolo labdarúgói Kategória:Az Eliteserien labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói