Birger Meling (Stavanger, 1994. december 17. –) norvég válogatott labdarúgó, a dán København hátvédje.
Pályafutása Klubcsapatokban Meling a norvégiai Stavanger városában született. Az ifjúsági pályafutását a helyi Viking csapatában kezdte, majd 2013-ban az angol Middlesbrough akadémiájánál folytatta.
2014-ben mutatkozott be a Stabæk első osztályban szereplő felnőtt csapatában. 2014 szeptemberében, az Aalesund ellen 3–0-ra elvesztett mérkőzésen debütált. 2017-ben a Rosenborghoz igazolt. Először a 2017. április 23-ai, Aalesund elleni bajnokin lépett pályára. Első gólját 2018. július 25-én, a Celtic ellen 3–1-re elvesztett Bajnokok Ligája-selejtezőn szerezte. A ligában először 2018. augusztus 26-án, a Strømsgodset ellen 4–3-ra megnyert mérkőzésen talált be az ellenfél hálójába. A 2020–21-es szezonban a francia első osztályban érdekelt Nîmes csapatát erősítette.
2021. július 20-án három éves szerződést kötött a Rennes együttesével. Először 2021. augusztus 8-án, a Lens ellen 1–1-es döntetlennel zárult mérkőzésen lépett pályára. 2023. augusztus 14-én a dán København szerződtette.
A válogatottban Meling 2015 és 2016 között hat mérkőzésen képviselte az U21-es válogatottban Norvégiát.
2017-ben debütált a norvég válogatottban. Először 2017. október 5-én, San Marino ellen 8–0-ra megnyert VB-selejtezőn lépett pályára.
Statisztikák 2024. augusztus 15. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólStabæk2014Tippeligaen2000—20201527130—30120163041120335Rosenborg2017Eliteserien20031110341201828150121452201928021140441202030——30Nîmes2020–21Ligue 126200—262Rennes2021–2231000603702022–2327010703502023–241000—10København2023–24Danish Superliga19000502402024–2540003070Összesen246815360132112
A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól2017402018602019102020302021120202270202360Összesen390
Sikerei, díjai Rosenborg Eliteserien Bajnok (2): 2017, 2018
Norvég Kupa Győztes (1): 2018
Norvég Szuperkupa Győztes (2): 2017, 2018
Jegyzetek
További információk
Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Norvég labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Stabæk labdarúgói Kategória:A Rosenborg labdarúgói Kategória:A Nîmes Olympique labdarúgói Kategória:A Stade Rennais labdarúgói Kategória:Az FC København labdarúgói Kategória:Az Eliteserien labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Dán Szuperliga labdarúgói Kategória:Élő személyek