A Csecsen Icsker Köztársaság (/ɪtʃˈkɛriə/; csecsen: Нохчийн Республик Ичкери, oroszul: Чеченская Республика Ичкерия; rövidítve: "ChRI" vagy "CRI") egy de facto állam volt Csecsenföldön, amely az egykori Csecsen–Ingus Autonóm SZSZK nagy részét ellenőrizte. 1991. november 30-án népszavazást tartottak Ingusföldön, amelynek eredménye azt diktálta, hogy szakadjon el a Csecsen Köztársaságtól, és helyette alkotóköztársaságként csatlakozzon az Orosz Föderációhoz.

Az 1994-96 közötti első csecsen háború a szeparatista erők győzelmével zárult. 1996-ban az Oroszországtól való de facto függetlenség elérése után a csecsen kormánynak nem sikerült rendet teremtenie. 1997 novemberében Csecsenföldet iszlám köztársasággá kiáltották ki. 1999 augusztusában kezdődött és 2000 májusában ért véget a második csecsen háború, a csecsen lázadók felkelésként folytatták a támadásokat.

Története

Függetlenségi nyilatkozat 1990 novemberében Dzsohar Dudajevet választották meg a nem hivatalos ellenzéki Csecsen Nemzeti Kongresszus (CSNK) végrehajtó bizottságának vezetőjévé, amely Csecsenföld szuverenitását szorgalmazta, mint önálló köztársaságot a Szovjetunióban.

1991. június 8-án Dzsohar Dudajev kezdeményezésére Groznijban összegyűlt az Első Csecsen Nemzeti Kongresszus küldötteinek egy része, amely kikiáltotta magát a Csecsen Nép Össznemzeti Kongresszusának (CSNÖK), ezt követően kikiáltották a Csecsen Köztársaságot, egy hónappal később az önjelölt köztársaságot független állammá nyilvánították.

Az 1991. augusztus 19-i szovjet puccskísérlet lett az úgynevezett csecsen forradalom szikrája. Augusztus 21-én az CSNÖK a Csecsen-Ignus Autonóm SZSZK Legfelsőbb Tanácsának megdöntésére szólított fel. 1991. szeptember 6-án az CSNÖK osztagai elfoglalták a helyi KGB székházát, és elfoglalták a Legfelsőbb Tanács épületét. Az CSNÖK a régió egyetlen legitim hatóságának nyilvánította magát. 1991. október 27-én Dudajevet megválasztották a Csecsen Köztársaság elnökévé. 1991. november 1-jén Dudajev új elnöki pozíciójában egyoldalúan kinyilvánította a függetlenséget. Kezdetben az volt a kinyilvánított célja, hogy Csecsen-Ingusföld Oroszországon belül egyesült köztársasággá váljon.

A szeparatista belügyminiszter amnesztiát ígért minden olyan börtönlakónak, aki csatlakozik a függetlenséget támogató gyűlésekhez. A foglyok között volt Ruszlan Labazanov, aki Groznijban fegyveres rablásért és gyilkosságért töltötte büntetését, és később egy Dudajev-párti milícia vezetője volt. Ahogy Groznijban fegyveres szeparatisták tömegei gyülekeztek, Borisz Jelcin orosz elnök megpróbálta kihirdetni a rendkívüli állapotot a régióban, de az orosz parlament meghiúsította erőfeszítéseit. 1991 novemberében az orosz hatóságok egy korai kísérlete, hogy szembeszálljanak a függetlenségpárti erőkkel, mindössze három nap után véget ért.

1992 elején Dudajev aláírt egy rendeletet, amely megtiltotta a bűnözők kiadatását minden olyan országnak, amely nem ismeri el Csecsenföldet. Miután értesült arról, hogy az orosz kormány nem ismeri el Csecsenföld függetlenségét, kijelentette, hogy nem ismeri el Oroszországot. Groznij a szervezett bűnözés menedékévé vált, mivel a kormány képtelennek vagy nem hajlandónak bizonyult a bűnözés megfékezésére. Groznij a szervezett bűnözés menedékévé vált, mivel a kormány képtelennek vagy nem hajlandónak bizonyult a bűnözés megfékezésére.

Dudajev kormánya megalkotta a Csecsen Köztársaság alkotmányát, amelyet 1992 márciusában vezettek be. Ugyanebben a hónapban fegyveres összecsapásokra került sor a Dudajev-párti és -ellenes frakciók között, aminek következtében Dudajev szükségállapotot hirdetett. 1992. június 4-én Csecsenföld és Ingusföld különvált. A Dudajev és a parlament közötti viszony megromlott, és 1992 júniusában feloszlatta a parlamentet, közvetlen elnöki hatalmat hozva létre.

1992 október végén szövetségi erőket küldtek az oszét-ingvisztáni konfliktus lezárására. Mivel az orosz csapatok lezárták a Csecsenföld és Ingusföld közötti határt, hogy megakadályozzák a fegyverszállításokat, Dudajev azzal fenyegetőzött, hogy fellép, ha az oroszok nem vonulnak vissza. Az orosz és csecsen erők kölcsönösen megegyeztek a visszavonulásban, és az incidens békésen ért véget.

1993 áprilisában összecsapásokra került sor Dudajev támogatói és ellenfelei között. Az elnök kirúgta Sharpudin Larsanov belügyminisztert, miután az nem volt hajlandó feloszlatni a tüntetőket. Az ellenzék 1993. június 5-re bizalmatlansági népszavazást tervezett Dudajev ellen. A kormány a hadsereget és a rohamrendőrséget vetette be, hogy megakadályozza a szavazás megtartását, ami vérontáshoz vezetett. Az ellenzéki pártok és az ellenzéki pártok nem voltak hajlandóak szavazni Dudajev ellen.

Miután 1993 decemberében újabb puccskísérletet hajtottak végre, az ellenzék ideiglenes tanácsot szervezett, mint Csecsenföld lehetséges alternatív kormányát, és Moszkva segítségét kérte.

1994. január 14-én Dudajev rendeletével a Csecsen Köztársaságot átnevezték Icskerai Csecsen köztársaságra.

Első háború A törvénytelenség általános érzése Csecsenföldön 1994 első hét hónapjában fokozódott, amikor négy gépeltérítéses baleset történt, amelyekben az országból menekülni próbáló emberek vettek részt. 1994 májusában Labazanov pártot váltott, és megalapította a Dudajev-ellenes Nijszo Mozgalmat. 1994 júliusában 41 utast tartottak fogva egy buszon Mineralnije Vody közelében az emberrablók, akik 15 millió dollárt és helikoptereket követeltek. Ezt az incidenst követően az orosz kormány is nyíltan támogatni kezdte az ellenzéki erőket Csecsenföldön.

1994 augusztusában Umar Avturkhanov, az oroszbarát Ideiglenes Tanács vezetője támadást indított a Dudajev-párti erők ellen. 1994-ben Dudajev elrendelte a csecsen hadsereg mozgósítását, és Oroszország elleni dzsiháddal fenyegetőzött válaszul a politikai ellenfeleinek nyújtott orosz támogatásra.

1994 novemberében Avturkhanov erői megkísérelték megrohamozni Groznij városát, de Dudajev erői legyőzték őket Dudajev kijelentette, hogy Csecsenföldet iszlám állammá kívánja változtatni, kijelentve, hogy a saría elismerése az orosz "agresszió" elleni harc egyik módja, továbbá megfogadta, hogy az elfogott csecsen lázadókat iszlám törvények szerint bünteti, és orosz foglyok kivégzésével fenyegetőzött.

Az első csecsen háború 1994 decemberében kezdődött, amikor orosz csapatokat küldtek Csecsenföldre, hogy harcoljanak a szeparatista erők ellen. A grozniji csata (1994-95) alatt a város lakossága 400 ezerről 140 ezerre csökkent. A városban rekedt civilek többsége idős orosz nemzetiségű volt, mivel sok csecsennek volt támogató hálózata a falvakban élő rokonaiból, akik befogadták őket.

A hivatalosan elismert csecsen kormány vezetőjévé 1994 novemberében a Szovjetunió volt vegyipari és olajfinomító miniszterét, Szalambek Hadzsijevet nevezték ki. 1994 novemberében. A konfliktus az 1996. augusztusi grozniji csatában elszenvedett orosz vereség után ért véget.

Háború közötti időszak (1996-1999) Az orosz kivonulás után elszabadult a bűnözés, megszaporodtak az emberrablások és a gyilkosságok, mivel a rivális lázadó csoportok a területért harcoltak. 1996 decemberében hat vöröskeresztes dolgozót öltek meg, aminek következtében a legtöbb külföldi segélymunkás elhagyta az országot.

1997 januárjában parlamenti és elnökválasztásokra került sor Csecsenföldön, amelyeken Aszlan Maszhadov került hatalomra. A választásokat szabadnak és tisztességesnek ítélték, de Csecsenföld függetlenségét egyetlen kormány sem ismerte el, kivéve az Afganisztáni Iszlám Emirátust. Az etnikai orosz menekülteket fenyegetésekkel és megfélemlítéssel akadályozták meg abban, hogy visszatérjenek szavazni, és a csecsen hatóságok megtagadták a szavazófülkék felállítását a köztársaságon kívül.

Maszhadov igyekezett fenntartani a csecsen szuverenitást, miközben sürgette Moszkvát, hogy segítsen újjáépíteni a köztársaságot, amelynek hivatalos gazdasága és infrastruktúrája gyakorlatilag megsemmisült.

1997 májusában Maszhadov és Jelcin aláírta az orosz-csecsen békeszerződést. Oroszország továbbra is küldött pénzt a köztársaság helyreállítására; nyugdíjakat, valamint iskoláknak és kórházaknak szánt pénzeszközöket is biztosított. Ezen átutalások nagy részét a korrupt csecsen hatóságok ellopták, és felosztották egymás és a nekik kedvező hadurak között. Közel félmillió ember (Csecsenföld háború előtti lakosságának 40%-a) kényszerült belső menekülésre, és menekülttáborokban vagy túlzsúfolt falvakban élt. A gazdaság tönkrement. Két orosz dandárt állomásoztattak Csecsenföldön, és nem hagyták el azt. Maszhadov erőfeszítéseket tett az ország és a lerombolt főváros, Groznij újjáépítésére, olajkereskedelmet folytatva olyan országokban, mint az Egyesült Királyság.

Csecsenföldet súlyosan megrongálta a háború, a gazdaság pedig romokban hevert. Aszlan Maszhadov megpróbálta a hatalmat a kezében összpontosítani, hogy megteremtse a tekintélyt, de nehezen tudott hatékony államot vagy működő gazdaságot létrehozni. A béketárgyalások részeként Maszhadov 260 milliárd dolláros jóvátételt követelt Oroszországtól, ami az orosz GDP 60%-ának megfelelő összeg.

A háborús pusztítás és a gazdasági lehetőségek hiánya miatt számos fegyveres volt gerillának nem maradt más elfoglaltsága, mint a további erőszak. Groznij központi bazárjában nyíltan és legálisan árultak géppisztolyokat és gránátokat. A függetlenség évei némi politikai erőszakkal is jártak. December 10-én Mansur Tagirov, Csecsenföld legfőbb ügyésze eltűnt, miközben visszatért Groznijba. Június 21-én a csecsen biztonsági főnök és egy gerillaparancsnok egy veszekedés során halálos lövést adott le egymásra. A csecsenföldi belső erőszak 1998. július 16-án tetőzött, amikor Maszhadov Szulim Jamadajev (aki a második háborúban csatlakozott a Moszkva-barát erőkhöz) vezette Nemzeti Gárda erői és a harcosok között harcok törtek ki Gugyermesz városában; a jelentések szerint több mint 50 ember vesztette életét, és Csecsenföldön szükségállapotot hirdettek.

Maszhadov képtelennek bizonyult a Kaszpi-tengerről Csecsenföldön átvezető olajvezeték biztonságát garantálni, és az illegális olajcsapolások és szabotázsakciók létfontosságú bevételektől fosztották meg a rezsimjét, és felzaklatták moszkvai szövetségeseit. 1998-ban és 1999-ben Maszhadov több merényletet is túlélt, amelyekért külföldi titkosszolgálatokat okolt. A merényleteket inkább Csecsenföldről származónak tartották, mivel a Kreml Maszhadovot elfogadható tárgyalópartnernek tartotta a csecsen konfliktusban.

1998 decemberében Csecsenföld legfelsőbb iszlám bírósága felfüggesztette a csecsen parlamentet, azt állítva, hogy az nem felel meg a saría előírásainak. Miután a csecsen alelnök, Vaka Arsanov átállt az ellenzékhez, Maszhadov megszüntette a posztját, ami hatalmi harchoz vezetett. 1999 februárjában Maszhadov elnök megvonta a parlamenttől a törvényhozói jogköröket, és összehívta az Iszlám Állami Tanácsot. Ezzel egy időben több prominens volt hadúr létrehozta a Mehk-Shurát, egy rivális iszlám kormányt. A Shura egy iszlám konföderáció létrehozását szorgalmazta az Észak-kaukázusban, beleértve a csecsen, dagesztáni és ingus népeket.

1999. augusztus 9-én csecsenföldi iszlamista harcosok beszivárogtak Oroszország dagesztáni régiójába, független állammá nyilvánították azt, és dzsihádra szólítottak fel, amíg "minden hitetlent ki nem űznek" Ez az esemény kiváltotta az orosz beavatkozást, és a második csecsen háború kezdetét. Ahogy egyre több ember menekült el a csecsenföldi háborús övezetekből, Maszhadov elnök azzal fenyegetőzött, hogy a saría büntetését szabja ki minden olyan köztisztviselőre, aki elköltözteti családját a köztársaságból.

Második háború és a háború utáni időszak Groznij 2000-es bukása után az icskeriai kormány egy része száműzetésbe vonult, többek között Lengyelországba és az Egyesült Királyságba. 2000. január 23-án az afganisztáni tálib rezsim idején Icskeria diplomáciai képviselete Kabulban székelt. 2000 júniusában Ahmed Kadirovot nevezték ki Csecsenföld hivatalos közigazgatásának vezetőjévé.