Michael Tucker, művésznevén BloodPop vagy BloodPop® (Kansas City, 1990. augusztus 15. –) amerikai zenész, producer és dalszerző. Korábban a Blood Diamonds, Blood és Michael Diamond neveket is használta. Ismertsége leginkább annak köszönhető, hogy dalokat ír és készít Britney Spears, Lady Gaga, Justin Bieber, Madonna és John Legend számára. 2017-ben kiadta a Bieberrel közös Friends című dalát, amely debütáló kislemeze volt a BloodPop név alatt.

Pályafutása Az iskolában jazzgitárt tanult az SSION-os Cody Critcheloe irányításával. Szülei pincéjében tanult meg zenét készíteni, miközben a Kansas City Művészeti Intézetbe tanulója volt. A 2000-es évek végén költözött Vancouverbe, hogy videószerkesztést tanuljon, miközben gyakran DJ-zett az iskolai bulikon. Szabadidejében folytatta a zenei producerkedést az Ableton segítségével, és időnként glitches, többrétegű elektropop instrumentális anyagokat adott ki az interneten, ami végül felkeltette a Transparent Records és a dubstep művész Skrillex figyelmét. Ezután Los Angelesbe költözött.

Miután Los Angelesbe költözött, és a Blood valamint a Blood Diamonds művészneveket használta, Tucker a már ismert művészekkel együttműködve kezdte megvetni a lábát. Együttműködött Grimes-szel (2011-es debütáló EP-jén, a Phone Sex-en, majd később a 2014-es Go című számán), miközben olyan előadók dalainak, mint Kendrick Lamar, Beyoncé, Ellie Goulding és Major Lazer hivatalos remixelésére is bevonták. 2014-ben producertársaival, Aviciivel és DJ Dahl-lal együtt dolgozott Madonna 13. albumán. A Rebel Heart a következő évben jelent meg, melyen Tucker közreműködött a Devil Pray, az Iconic és a Body Shop című számokban. Tucker 2015-ben Justin Bieber negyedik, Purpose albumának Sorry című slágerén is dolgozott.

Tucker ezután Britney Spears, a Fifth Harmony és Hana számára készített számokat, majd Mark Ronson és Kevin Parker (Tame Impala) mellett Lady Gaga 2016-os albumán, a Joanne-en dolgozott. Tucker még abban az évben BloodPop néven kezdett el tevékenykedni, 2016-ot pedig John Legend What You Do to Me című dalának producereként zárta. A következő évben a Haim indie pop trió Little of Your Love című dalának remixével, valamint a Bieberrel közösen írt Friends című kislemezzel tért vissza. 2019-ben Tucker kiadta a jubiláló Newman című kislemezt a BloodPop név alatt, valamint közreműködött Post Malone Internet című dalában.

Tucker volt Lady Gaga hatodik, Chromatica című stúdióalbumának executive producere, beleértve a Stupid Love című kislemezt is.

Magánélete Tucker 2013 májusa óta jár az amerikai dalszerzővel és producerrel, Hanával. Egy lemezfelvétel során ismerkedtek meg.

Diszkográfia

Kislemezek Önálló előadóként +Önálló előadóként megjelent kislemezek listája, válogatott listás helyezésekkel és minősítésekkel, a megjelenés évével és az album nevével együtt.ÉvCímElőadókLegjobb helyezésMinősítésekAlbumUSAUSCANDENFRAGERIRLNZSWEUKPeaks in the UK:

"Friends": "Capital Letters": 2017FriendsJustin Bieber, BloodPop20241844222 ARIA: 2× Platinalemez BVMI: Platinalemez RMNZ: Aranylemez MC: 2× Platinalemez BPI: Aranylemez IFPI DEN: Platinalemez IFPI SWE: AranylemezNem jelent meg albumon2018Capital LettersHailee Steinfeld, BloodPop—3669341232——4239 ARIA: 2× Platinalemez MC: PlatinalemezFifty Shades Freed: Original Motion Picture Soundtrack2019NewmanBloodPop———————————Nem jelent meg albumon„—” olyan felvételt jelöl, amely nem került a listákra vagy nem adták ki az országban.

Dalszerzői és produceri munkái ÉvCímElőadó(k)AlbumKredit2010So What?Far East MovementFree Wireddalszerző2011GirlDas RacistRelaxProducerHauntin' MeKeep Shelly in AthensNem jelent meg albumonRemixer2012Swimming Pools/Drank (Blood Diamonds Remix)Kendrick Lamar, BloodPop (credited as Blood Diamonds)Nem jelent meg albumonRemixer2013GrinsCharli XCXTrue RomanceProducer, dalszerzőAnything Could Happen (Blood Diamonds Remix)Ellie Goulding, BloodPop (credited as Blood Diamonds)Nem jelent meg albumonRemixer2014GoGrimes, BloodPop (credited as Blood Diamonds)Nem jelent meg albumonProducer, dalszerzőNo EvidenceRome FortuneSmall VVorldProducer, dalszerzőBetTinashe, Devonte HynesAquariusProducer, dalszerzőGiant in My Heart (Blood Diamonds Remix)Kiesza, BloodPop (credited as Blood Diamonds)Nem jelent meg albumonRemixerYou're Not the One (Blood Diamonds Remix)Sky Ferreira, BloodPop (credited as Blood Diamonds)Nem jelent meg albumonRemixer2015UMikky EkkoTimeProducer, dalszerzőThey. Resurrect. Over. New.Lupe Fiasco, Ab-SoulTetsuo & YouthProducer, dalszerzőIconicMadonna, Mike Tyson, Chance The RapperRebel HeartProducer, dalszerzőDevil PrayMadonnaBody ShopBeautiful ScarsBorrowed TimePaw Due RespectRun the JewelsMeow the JewelsRemixerTell MeRayeSecond EPProducer, dalszerzőTouchPia MiaNem jelent meg albumonProducer, dalszerzőSorryJustin BieberPurposeProducer, dalszerzőMark My WordsProducer, dalszerzőI'll Show YouProducer, dalszerzőChildrenProducer, dalszerzőHit the GrounddalszerzőLisaLE1FRiot BoiProducer, dalszerzőHaunted (Michael Diamond Remix)Beyoncé, BloodPop (credited as Michael Diamond)Nem jelent meg albumonRemixer2016BodyDreezy, JeremihNo Hard FeelingsProducerClayHanaHana EPdalszerzőAvalancheUnderwaterA Noite É DelaPedro RatãoNem jelent meg albumonProducerScared of HappyFifth Harmony7/27Producer, dalszerzőHandsVarious artistsNem jelent meg albumondalszerzőSeavvorldRome FortuneVVorldwide PimpstationProducerBetterBritney SpearsGloryProducer, dalszerzőDrumMØNem jelent meg albumonProducer, dalszerzőMe NowDenzel CurryImperialProducerDiamond HeartLady GagaJoanneProducerA-YoProducer, dalszerzőPerfect IllusionProducer, dalszerzőJoanneProducerJohn WayneProducer, dalszerzőDancin' in CirclesProducer, dalszerzőMillion ReasonsProducerSinner's PrayerProducerCome to MamaProducerAngel DownProducerGrigio GirlsProducer, dalszerzőHey GirlLady Gaga, Florence WelchProducerBlow You UpYogi, Aluna George, Less is MoreNem jelent meg albumonProducer, dalszerzőWhat You Do to MeJohn LegendDarkness and Lightdalszerző2017Want You BackHaimSomething to Tell YouProducerWanna Know LoveJasmine ThompsonWonderland EPdalszerzőFriendsJustin Bieber, BloodPopNem jelent meg albumonelőadó...Ready For It? (BloodPop® Remix)Taylor Swift, BloodPopNem jelent meg albumonRemixerLust For Life (BloodPop® Remix)Lana Del Rey, The Weeknd, BloodPopNem jelent meg albumonRemixerLittle of Your Love (BloodPop® Remix)Haim, BloodPopNem jelent meg albumonRemixer2018A Good NightJohn Legend, BloodPopNem jelent meg albumonelőadó, producer, dalszerző, dobokCapital LettersHailee Steinfeld, BloodPopFifty Shades Freed: Original Motion Picture Soundtrackelőadó, producer, dalszerzőCarouselTravis Scott, Frank OceanAstroworlddalszerzőEnemiesLauvI Met You When I Was 18 (The Playlist)ProducerMy OneLily AllenNo ShameProducer, dalszerzőCowboyAlmaNem jelent meg albumonProducer, dalszerzőDepressed12 HonchoNem jelent meg albumonProducer, dalszerző2019South East LondonRayeRapman Presents: Blue Story OSTdalszerzőInternetPost MaloneHollywood's BleedingProducer, dalszerzőJerusalem, New York, BerlinVampire WeekendFather of the BrideProducerSpring SnowProducer, dalszerzőUnbearably WhiteProducerSweettalk My Heart (BloodPop® and Burns Vitaclub Remix)Tove Lo, BloodPop, BurnsNem jelent meg albumonRemixerRIP HarambeElon MuskNem jelent meg albumonProducerWe Appreciate Power (BloodPop® Remix)Grimes, Hana, BloodPopNem jelent meg albumonRemixer2020LucidRina SawayamaSawayama (Deluxe edition)ProducerFace Down: RebornArashiNem jelent meg albumonProducerGhostsTchami, HanaYear ZeroCo-writerRain on MeLady Gaga and Ariana GrandeChromaticaProducer, dalszerzőStupid LoveLady GagaProducer, dalszerző, basszus, dobok, gitár, billentyűsök, ütős hangszerekAliceProducer, dalszerző, basszus, dobok, billentyűsök, gitár, ütős hangszerek, programozásFree WomanProducer, dalszerző, basszus, dobok, billentyűsök, gitár, ütős hangszerekFun Tonight911Plastic DollSour CandyLady Gaga, BlackpinkProducer, dalszerző, basszus, dobok, billentyűsök, ütős hangszerekEnigmaLady GagaProducer, dalszerzőReplaydalszerzőSine from AboveLady Gaga, Elton JohnProducer, dalszerző, basszus, dobok, billentyűsök, gitár, ütős hangszerek1000 DovesLady GagaProducer, dalszerző, basszus, dobok, billentyűsök, gitár, ütős hangszerek, programozásBabylonProducer, dalszerző, basszus, dobok, billentyűsök, ütős hangszerekStupid Love (BloodPop® and Burns Vitaclub Warehouse Mix)Lady Gaga, BloodPop, BurnsChromatica (Deluxe Edition)Remixer, producer, dalszerző, basszus, dobok, gitár, billentyűsök, ütős hangszerek2021Die4UBring Me the HorizonPost Human 2Producer, dalszerző

Díjak és elismerések ÉvDíjKategóriaAlkotásEredmény2015Much Music Video AwardsAz év videójaGrimes (feat. Blood Diamonds) – "Go" A legjobb Post-Production A legjobb rendező 2017Grammy AwardsAz év albumaPurpose (credited as "Blood") 2023Golden Globe-díjLegjobb eredeti filmbetétdal Top Gun: Maverick

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:1990-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai zeneszerzők