Zalabai Péterné, Ági (Budapest, 1942. május 8. –) a Motiváció Alapítvány képviselője, fejlesztési vezetője; szociális munkás, rehabilitációs környezettervező szaktanácsadó. A hazai fogyatékosellátás megújítója, az Önálló Életvitel Mozgalom egyik hazai meghonosítója, az ehhez szükséges szolgáltatások megteremtésének úttörője.
Életpályája Eredeti végzettsége szerint kutatóvegyészként dolgozott a Kőbányai Gyógyszerárugyárban és a Finomvegyszer Szövetkezetben, ahol többek között a propolisz-alapú PROPUR termékcsalád kifejlesztésében vett részt. Karrierváltását legidősebb gyermeke, Zalabai Gábor 1981-ben bekövetkezett balesete hozta. A négyvégtag-bénult fia ellátása az akkori viszonyok között nagy nehézséget és még nagyobb kihívást jelentett. Ismerősök révén kapcsolatba kerültek dr. Gadó Pállal, a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének főtitkárával, akinek hatására a fogyatékosügy felé fordultak, és ettől kezdve anya és fia egymást kiegészítve változtatták meg a hazai fogyatékosellátás rendszerét és szemléletét, honosították meg az Önálló Életvitel (Independent Living) mozgalmat Magyarországon.
1990-ben bekerült a Budapest Főváros 22. kerületi Önkormányzatának Szociális Bizottságába; az integrált oktatással és a fogyatékos emberek foglalkoztatásával kapcsolatos előterjesztései nyomán a kerületben elindult Magyarország első integrált óvodája.
Az önálló életvitel megvalósítását segítő szolgáltatások biztosítása érdekében 1991 májusában létrehozta a Motiváció Mozgássérülteket Segítő Alapítványt, amelynek azóta is vezetője, és amelytől neve elválaszthatatlan.
1992-ben, 50 éves korában kezdte meg tanulmányait a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola Szociálismunkás-képző szakán, ahol 1996-ban végzett. Ezenfelül rendelkezik marketing-menedzseri, nonprofit menedzseri és szociális menedzseri szakirányú, vezetés-szervezés szakközgazdász végzettséggel. 2002-ben (60 évesen) kezdte meg tanulmányait az építészmérnöki rehabilitációs szakmérnöki karon, amelyik harmadik diplomája lett. Rehabilitációs környezettervező szakértőként, rehabilitációs szakmérnökként számos középület akadálymentesítése fűződik a nevéhez (pl. Corvinus Egyetem főépület, Észak-magyarországi Munkaügyi Központ területén működő összes munkaügyi kirendeltsége (BAZ, Heves, Nógrád megye).
Az ő ötlete alapján született meg 1996-ban az Első Magyarországi Kerekesszékes Divatbemutató , és 2008-ban a Fordítva című rövidfilm, Spáh Dávid rendezésében.
Fáradhatatlanul vesz részt Budapest akadálymentesítésében és képviseli a fogyatékos emberek érdekeit, számos javaslatot tesz a kerületek és a főváros bizottságaiban, pl. Esélyteremtő Budapest Munkacsoport (2021). Konferenciákat, kiállításokat, rendezvényeket szervezett az integráció, az esélyegyenlőség témakörében. A Motiváció Alapítvány 15 éves évfordulójára (2006) nagyszabású gálaestet szervezett a Magyar Telekom székházába, Sólyom Erzsébet (a köztársasági elnök felesége) fővédnökségével. A harmincadik évforduló ünneplésére (2021) rányomta bélyegét a pandémia: egy szerényebb ünnepség és egy könyv összeállításával köszöntötték a kerek évfordulót.
Számos szervezet munkájában vett és vesz részt tanácsadóként, partnerként. Megszámlálhatatlan konferencia, workshop, szakmai beszélgetés előadója. Több oktatási intézményben tanított.
Elismerései közül kiemelkedik a Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2003) és a Példakép – Példaképp díj (2022). Számtalan tanulmány, módszertani kézikönyv szerzője, pl. Élő otthon (2003) és Élő munkahely (2008).
Motiváció Alapítvány Zalabai Péterné neve és a Motiváció Alapítvány elválaszthatatlan egymástól. 1991-től alapító-ügyvezetőként, később fejlesztési igazgatóként az alapítvány szervezeti egységeinek, programjainak, eseményeinek kitalálása mind a nevéhez fűződik.
1991 májusában, az önálló életvitel megvalósulásának segítésére jött létre az alapítvány, a legelső időkben tanácsadó-információs irodaként; a munkatársak mindegyike fogyatékossággal élő személy volt.
1992-ben elindult szállító szolgálatuk, majd 1993 októberében elindították Magyarországon először személyi segítő szolgálatukat, amely az önrendelkező életvitel alapfeltétele. Személyi segítők kézikönyve c. kiadványukban rögzítették a szolgáltatás módszertanát és alapelveit. A szolgáltatás során kialakított módszertan számos eleme épült be a későbbi Támogató Szolgálatokkal kapcsolatos törvénybe, az Alapítvány hosszú évekig módszertani központként segítette az ország más pontjain kialakuló támogató szolgálatok létrejöttét.
1992-ben indult ugyancsak egyedülálló szolgáltatásuk, a Speciális Munkaközvetítő Iroda, amely az első időkben leginkább mozgássérült embereknek keresett munkahelyet. Hamarosan változtattak az irányelveken, és egy sokkal összetettebb, ún. Komplex Munkaerőpiaci Szolgáltatás keretében a munkaadó és a munkavállaló igényeinek megfelelően nyújt mindenre kiterjedő munkaerőpiaci szolgáltatást mind a mai napig.
1992–1993 folyamán Magyarországon elsőként valósítottak meg komplex akadálymentesítési tevékenységet a Nyitott Város Kalauz Akciócsoport keretében, 6000-nél több fővárosi közintézmény és szolgáltató akadálymentes felmérését végezték el, amelyhez a teljes módszertant is maguk dolgozták ki. 1995-ben megjelentették egy német segédlet fordítását, az „Ajánlatok kereskedelmi egységek bejáratának és belső tereinek kialakításához” c. kiadványt; 1998-ban közreműködésükkel készült el az „Akadálymentes környezet építészeti tervezési segédlet” CD-ROM. További kiadványaik az akadálymentesítés témakörében: Budapesti útikalauz sérült embereknek, Élő Otthon (2003) és Élő munkahely (2008), Motility (Mozgásképesség) turisztikai adatbázis fogyatékos embereknek (2010).
A 90-es évek közepén elindították érzékenyítő programjaikat óvodák és iskolák számára: esélyórák keretében fogyatékos fiatalok saját tapasztalataikat osztották meg a 3–18 éves korosztállyal. Az integrációt segítő programjaikkal számos rendezvényen is részt vettek, pl. a Sziget Fesztiválon vagy az Ability Parkban.
1996. november 15-én a De JuRe Alapítvánnyal közösen megszervezték az Első Magyarországi Kerekesszékes Divatbemutatót, a tervező Zoób Kati volt, a fővédnökséget Göncz Árpádné vállalta, Schubert Éva színésznő volt a ceremóniamester. A Magyar Kultúra Alapítvány székházában tartották az eseményt; a L’Oréal sminkesekkel és fodrászokkal támogatta a megvalósulást.
1997-ben részben az alapítvány lobbitevékenységének köszönhetően megszületett a felsőoktatási törvény a fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányainak folytatásához szükséges esélyegyenlőséget biztosító feltételekről, amely rendelkezik a fogyatékos hallgatók jogairól, valamint létrejött a fogyatékosügyi koordinátor státusz a felsőoktatásban.
2004 óta működtetik jogsegélyszolgálatukat.
2008-ban az alapítvány megbízásából készült el a Fordítva című film.
2012. december 16-án az Együttható Egyesülettel partnerségben a Point of View (Nézőpont) integrált csoport színdarabját mutatták be Tükörkép – Re:mind Me címmel az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Házban.
2014. április 11-én Teret adunk az esélyeknek címmel a Ferenciek terén tartottak egy, a felszíni közlekedést, egyenlő esélyű hozzáférést biztosító akadálymentes környezetet népszerűsítő eseményt, a „Miénk a belváros főutcája” önkormányzati rendezvénysorozathoz illeszkedve.
2015–2019 között évente rendezték meg az Ntone Eventtel közösen az Integrált Sárkányhajó fesztivált Sukorón.
Díjai, elismerései 2003-ban megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét (polgári tagozat) 2009-ben Promenád-díj: a kiemelkedő civil tevékenységet végző nőket díjazta a Partners Hungary Alapítvány 2022-ben Példakép–Példaképp díjat kapott
Művei, publikációi Önálló életvitel és személyi segítés, Esély folyóirat, 1997/5. Fővárosi szociális kalauz 1995., 1996., 1997 Hogyan segítsük sérült embertársainkat? , szerk., Motiváció Alapítvány, Budapest Személyi segítők kézikönyve, Budapest, 1997., Dallos Éva – Detrich Zsuzsanna – Debrecenyi Károly István – Dr. Ferenczyné Dóra Tamara – Dr. Kállayné Őry Csilla – Litavecz Anna – Névery Katalin – Dr. Ohly Éva – Polinszky Tibor – Dr. Rupp Mária – Zalabai Péterné Munkaerő-piaci segítő szolgálat , Dávid Andrea – Füzessy Józsefné – Dr. Gere Ilona – Horgyienkó Éva – Janovics László – Matus Ágnes – Móricz Rita – Szellő János – Zalabai Péterné, Módszertani kézikönyv, 2003. Foglalkoztatáspolitika, munkaerőpiac, esélyegyenlőség, Motiváció Alapítvány, 2005. A Motiváció Alapítvány módszertani kézikönyve foglalkozási rehabilitációs szolgálatok számára, Budapest, 2006, ELTE BGGYK Megfelelő embert a megfelelő helyre, tippek és tanácsok a fogyatékkal élők munkahelyi befogadásának elősegítésére , Zalabai Péterné – Végh Katalin – Csapó Gábor, 2006. Vezető-sáv – a teljeskörű munkahelyi akadálymentesítéshez munkáltatók számára, Csányi Zsuzsanna – Halmos Szilvia – Szabó Miklós – Jasper Éva – Palkovics Rozália – Vég Katalin – Zalabai Péterné, Salva Vita Alapítvány, 2008 Önálló életvitelt segítő eszközök, munkahelyi akadálymentesítés és munkaeszközök adaptációja , jegyzet, ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, Budapest, 2009. Az élő otthon (Ötletek és javaslatok lakókörnyezetünk akadálymentes kialakításához), Zalabai Péterné – Vízvárdi András, Budapest, 2003 Az élő munkahely – Foglalkozási rehabilitációról munkaadóknak , Zalabai Péterné – Vízvárdi András, Budapest, 2008 Célcsoportok bemutatása foglalkozási tanácsadók részére , segédlet, Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft., 2014., Dr. Harangozó Judit – Jásper Éva- Pántya Erika – Dr. Perlusz Andrea – Dr. Petky Ferenc – Simonné Janzsó Tünde – Valiczkó Éva – Zalabai Péterné Alternatív munkaerőpiaci szolgáltatás, egységes szolgáltatás módszertan , Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft., 2014., Deák Éva – Füzessy Józsefné – Daróczy-Hajas Klaudia – Hajas György – Jásper Éva – Kóródi Edit – Pántya Erika – Török Réka – Valiczkó Éva – Végh Katalin – Zalabai Péterné
Interjúk, sajtó Csakazértis, Gábor, Népszabadság, 1986. január 4. Tolókocsis menet a miniszterhez, Népszava, 1989. szeptember 16. Az élet minőségéért…, Magyar Hírlap, 1993. április 20. Fogyatékosok kalauza, Vasárnapi Hírek, 1993. június 27. A közintézményekből kiszorulnak a fogyatékosok, Népszabadság, 1994. december 6. Speciális munkaközvetítő, Népszabadság, 1995. január 7. Otthonukban gondozzák a fogyatékosokat, Népszabadság, 1995. január 20. Önálló életvitel kis segítséggel, Látlelet, 1995. 8-9. szám Elkészült a szociális kalauz – Minden tizedik fővárosi fogyatékos, Magyar Hírlap, 1995. december 14. Fővárosi Szociális Kalauz – Számba vették a szolgáltatórendszert, Esti Hírlap, 1996. január 20. Kevés a pénz, nehezebb támogatást szerezni, Motiváció Alapítvány a fogyatékos emberek megsegítésére, Népszabadság, 1996. szeptember 25. Készül a szociális kalauz, Népszabadság Budapest melléklet, 1996. november 1. Kerekes szék és tűsarok, Kurír – reggeli kiadás, 1997. január 7. Sokszor sérülnek a fogyatékosok jogai. Népszabadság, Budapest melléklet, 1997. július 11. Esélyegyenlőség vagy diszkrimináció, Népszabadság, 1997. szeptember 22. A mozgássérültekre nem gondoltak a tervezők, Népszava, 1998. január 21. Főnökünk a számítógép?, Magyar Hírlap, 1998. február 6. Munkaközvetítő és tanácsadó fogyatékosoknak, Népszabadság Budapest melléklet, 1998. július 31. A fogyatékosság nem jelenthet állandó tétlenséget, Speciális munkaközvetítő iroda a fővárosban, Népszabadság Budapest melléklet, 1998. szeptember 16. Helyt kell állni az egészségesek között, Népszabadság, 1999. október 5. Kerekes székes ügyintézés zökkenőkkel, Népszabadság – Budapest melléklet, 2001. november 3. Segítség fogyatékosoknak, Népszabadság Budapest melléklet, 2002. július 22. Lépcsőrengeteg az Erzsébet téren, Népszabadság Budapest melléklet, 2002. augusztus 3. Akadálymentesítés, szorít a határidő, Népszabadság Budapest melléklet, 2002. szeptember 27. Sérült emberek beilleszkedéséért, Budapesti Nap, 2002. november 21.