Ranieri Simone Francesco Maria de’ Calzabigi (Livorno, 1714. december 23. – Nápoly, 1795. július) 18. századi itáliai költő és librettista.
Élete Kezdetben kereskedelmi ügyekkel foglalkozott, hogy édesapját segítse, majd valószínűleg Livornóban folytatott irodalmi, Pisában pedig tudományos tanulmányokat, és Liburno Drepanio néven a Cortonai Etruszk Akadémia és az Arcadia Akadémia tagja volt.
1743-ban egy minisztériumban szolgált Nápolyban, ahol elkezdte a szövegkönyvírásnak szentelni magát. Egy mérgezési perben való részvétele miatt el kellett hagynia a várost, majd Párizsba ment, ahol megismerkedett Giacomo Casanovával; összebarátkoztak, és üzleteket kötöttek, köztük egy lottót. Ebben az időszakban Ranieri elkészítette a La Lulliade című hős-komikus költeményt, amely Jean-Baptiste Lully pályafutásának paródiája, s egyértelműen utal a Querelle des Bouffons esztétikai és kulturális problematikájára. 1755-ben újra kiadta barátja, Pietro Metastasio munkáit.
Miután elhagyta Franciaországot, 1761-ben Bécsben tartózkodott, hogy a Holland Könyvvizsgálói Kamara, később pedig a SMIR Apostolica tanácsadójaként szolgáljon. Giacomo Durazzo gróf, a bécsi udvari színház igazgatója közbenjárásának köszönhetően találkozhatott Christoph Willibald Gluckkal és Gasparo Angiolinivel. Gluck számára három operalibrettót írt: Orfeusz és Euridiké (1762), Alkésztisz (1767) és Párisz és Heléna (1770), és mindenekelőtt saját költői hatékonyságának köszönhetően aktívan hozzájárult az ún. glucki reformhoz.
Egy botrányt követően Mária Terézia császárnő utasítására el kellett hagynia Bécset. 1774-ben Pisában, 1780-ban pedig Nápolyban telepedett le, ahol megírta utolsó két librettóját, az Elfridát (1792) és az Elvirát (1794), mindkettőt Giovanni Paisiello zenésítette meg, és egészen haláláig a város irodalmi életének szentelte magát. Az ezerhétszáznyolcvanas évek első felében egyike volt azoknak az értelmiségieknek, akikkel Vittorio Alfieri találkozott, és egyedüliként bókolt neki, biztosítva, hogy műveivel az olasz színházat a franciával egy szintre emelte.V. Alfieri, Vita scritta da esso, Epoca Prima
Szabadkőműves volt, ahogy Gerardo Tocchini írja:
„Ausztriában tehát a szabadkőműves kezdeményezés a tizennyolcadik század egyik nagy kulturális eseményének, az operareformnak a kiindulópontjaként egy librettista (az olasz Ranieri de’ Calzabigi) meg egy zenész (a csehHároméves korában Csehországba költözött a családjával, mivel apja ott kapott főerdészi állást. Christoph Willibald Gluck) szabadkőművesek közös erőfeszítéseinek eredménye, akiket a színházigazgató (Giacomo Durazzo genovai gróf) szabadkőműves alkalmazott, és egy birodalmi kancellár (Kaunitz hercege) szabadkőműves védelmezett, a szabadkőműves császár (I. Ferenc) kedvéért végzett műve: az Orfeusz és Euridiké (1762)"Gerardo Tocchini, „Massoneria, pubblici spettacoli e mecenatismo musicale nel Settecento” in: Zeffiro Ciuffoletti e Sergio Moravia (szerk.), La Massoneria. la storia, gli uomini, le idee, Mondadori, Milánó, 2019, 68. o.
Jegyzetek
Bibliográfia
, Collana Erasmo Musica – I Quadrati, 179. o.
Fordítás
Kategória:1714-ben született személyek Kategória:1795-ben elhunyt személyek Kategória:Librettisták Kategória:Szabadkőművesek