A 3713-as számú mellékút egy majdnem pontosan 20 kilométeres hosszúságú, négy számjegyű mellékút Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében; a Hernád völgyének keleti oldalán húzódik Abaújkértől Göncig.
Nyomvonala A 39-es főútból ágazik ki, annak a 8+250-es kilométerszelvénye közelében, északi irányban, Abaújkér központjának északi részén; ugyanott ágazik ki a főútból kelet felé a 3705-ös út is. Rövid belterületi szakaszán a Kassai utca nevet viseli, de alig 300 méter után elhagyja a lakott területet, és a vágányai mellé simulva folytatódik.
1,9 kilométer után átlép Boldogkőváralja határai közé, de e településnek csak külterületi részeit érinti, a központjába csak a 3714-es út vezet, mely 4,5 kilométer után ágazik ki a 3713-asból, délkelet felé. Kevéssel ezen elágazás előtt még elhalad az út Boldogkőváralja megállóhely térsége mellett – illetve kiágazik belőle nyugat felé, a megállóhely kiszolgálására a rövidke 37 309-es számú mellékút –, az elágazást követően pedig keresztezi a vasút nyomvonalát és lassanként eltávolodik attól.
5,4 kilométer megtételét követően elhalad Boldogkőváralja, Hernádcéce és Arka hármashatára mellett, ugyanott kiágazik belőle nyugat felé a 37 111-es számú mellékút, mely Hernádcéce két különálló községrészébe, Felsőcécére, s azon keresztül Alsócéce központjáig vezet. Mintegy 700 méteren át Hernádcéce és Arka határvonalát követi, majd elhalad e két település és Vizsoly hármashatára mellett, s ugyanott ismét egy elágazása következik: ott Korlát-Fony felé vezető 3715-ös út válik ki belőle északkeleti irányban.
Vizsoly területén folytatódik: 7,6 kilométer után kiágazik belőle a vizsolyi kőfejtő bejárati útja, s kicsivel ezután be is lép a település házai közé, a Szent János utca nevet felvéve. 8,7 kilométer megtétele után éri el a község központjának déli részét – ott található, egymás közvetlen közelében a falu görög katolikus és református temploma, illetve az első magyar biblianyomtatás emlékét őrző „élménymúzeum” is –, pár száz méterrel arrébb pedig a helyi katolikus templomhoz és az itteni Mézmúzeumhoz lehet letérni. Majdnem pontosan 9,8 kilométer után lép ki a településről, ugyanott beletorkollik nyugat felől a Novajidránytól idáig vezető 3724-es út.
11,1 kilométer után lépi át a következő település, Vilmány határát, alig 300 méterrel arrébb pedig e falu lakott területének déli szélét. Fő utca néven halad végig a községen, közben – a 12+100-as kilométerszelvénye közelében – kiágazik belőle kelet felé a Zempléni-hegységet keresztülszelő, egészen Vámosújfaluig húzódó 3716-os út, a 13+250-es kilométerszelvénynél pedig a 37 112-es számú mellékút, mely Hejcére vezet. 13,6 kilométer után hagyja maga mögött a község lakott területét és mintegy 14,3 kilométer után lépi át annak északi határát.
Göncruszkai határok közt halad tovább, a falut 15,5 kilométer után éri el, helyi neve itt is Fő utca. Még a 16. kilométere előtt kiágazik belőle keletnek a vasút Göncruszka megállóhelyét kiszolgáló, számozatlan önkormányzati út, ezután végighalad a község központján, 16,8 kilométer után pedig ki is lép a belterületről. Körülbelül a 17+250-es kilométerszelvényétől Gönc határai között folytatódik, a 19. kilométere után pedig eléri a kisváros lakott területének délnyugati szélét. Röviddel ezután újra keresztezi a vágányait, utolsó szakaszán pedig Gönc legnyugatibb fekvésű utcájaként húzódik. A 3708-as útba beletorkollva ér véget, annak a 3+750-es kilométerszelvénye közelében.
Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.kozut.hu adatbázisa szerint 19,928 kilométer.
Története
1934-ben már szinte a teljes hosszában meglévő, autóbusz-forgalmat is bonyolító mellékút volt. Az akkori nyomvonal csak annyiban tért el a jelenlegitől, hogy Vizsolytól délre Boldogkőváralja felé folytatódott és úgy érte el Abaújkér térségét.Magyarország közlekedési térképe, 1937
Települések az út mentén Abaújkér Boldogkőváralja (Hernádcéce) (Arka) Vizsoly Vilmány Göncruszka Gönc
Források
Jegyzetek
03713 Kategória:Vizsoly Kategória:Gönc