Gergelyffy/Gergelyfi Gábor (Marosvásárhely, 1885. január 5.Halálesete bejegyezve a Bp. VII. ker. állami halotti akv. 680/1970. folyószám alatt. – Budapest, 1970. március 15.Gyászjelentése) lapszerkesztő, író, újságíró, szövegíró, rendőrtanácsos, zeneszerző.

Életpályája Diákkorában színész szeretett volna lenni. Kolozsváron és Budapesten jogot tanult. Zenei tanulmányait magánúton végezte. Különböző pályákon kísérletezett, míg végül a rendőrséghez került. 1913-ban államrendőrségi segédfogalmazóként dolgozott. Az első világháborúban katonai szolgálatot teljesített. Írói működése közvetlenül az első világháború után (1918) kezdődött.

A gyerek című drámáját az új pesti Blaha Lujza Színházban, a Fergeteg című drámáját a Terézkörúti Színpadon játszották. Verseket és dalszövegeket is írt, több gramofonlemeze is forgalomba került. Budapesten és különböző nagyvárosokban számos szerzői estet rendezett.

Temetése a Rákoskeresztúri temetőben történt.

Családja Szülei: Gergelyfi Gábor és Iszlai Ida voltak. 1913. december 10-én Budapesten feleségül vette Végh Erzsébet Ilona tanítónőt, akitől 1919-ben elvált.Bp. III. kerületi polgári anyakönyv, 459/1913. folyószám. 1952-ben, Budapesten házasságot kötött Kiss Máriával.

Művei Versek Hozzátok szólok (Budapest, 1927) Elbeszélések Margit-szigeti kaland (regény, Budapest, 1935) Vissza az életbe (elbeszélés, Budapest, 1943) Nóták Akácillat (16 magyar dal, zene és szöveg, Budapest, 1929) Álmatlan bús éjszakákon Búcsúzáskor azt mondtad, hogy szerelmünknek mindörökre vége Csopaki bort iszogatok Ne mondja senkinek Nyíló kis ibolyák Sári, Sári ide hallgass Szomszédasszony, de jó kendnek

Jegyzetek

Források

További információk Molnár Imre: A magyar muzsika könyve (Budapest, 1936) Leszner József: Nótakedvelőknek (Budapest, 1986) Magyarnótaszerzők, énekesek és népdalosok lexikona. Szerkesztette: Dr. Kikli Tivadar. Szeged, Bába és társai Kft, 1999. Ki-kicsoda? Kortársak lexikona. Budapest, Béta Irodalmi Rt., 1937. Keresztény magyar közéleti almanach I-II. [3. kötet: Erdély, 4. kötet: Délvidék]. Felelős szerkesztő és kiadó: Hortobágyi Jenő. Budapest, 1940. A magyar feltámadás lexikona. Szerkesztette: Szentmiklóssy Géza. Budapest, Magyar Feltámadás Lexikona, 1930.

Kategória:1885-ben született személyek Kategória:1970-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Magyar írók Kategória:Az Új köztemetőben eltemetett személyek