François Jouffroy (Dijon, 1806. február 1. – Laval, 1882. június 26.) francia szobrász.
Életpályája
Dijonban, az akkor Saint Jean utcában álló házban született, apja, André Jouffroy pék volt. Rajztanulmányait 1817-ben, szülővárosában kezdte az Anatole Devosge igazgatósága alatt működő rajziskolában, szobrászati ismeretekre Nicolas Bornier oktatta. 1823-ban Párizsba utazott, miután elnyerte Côte d'Or megye Általános Tanácsának díját, és itt Étienne-Jules Ramey tanítványául szegődött. 1824. április 10-én vették fel a párizsi École des Beaux-Arts hallgatói közé. 1826-ban a második helyezést érte el „Órión halála” (La Mort d'Orion) művével, 1832-ben pedig a Római Díj (Prix de Rome) első helyezettje lett „A lesújtott Kapaneusz Théba falai alatt” (Capanée foudroyé sous les murs de Thèbes) című szobrával, így 1833-tól ösztöndíjjal Itáliában élt. 1835-ben egy Rómából küldött márványszobrával szerepelt először a párizsi Szalonban: „Egy sír fölött zokogó fiatal nápolyi pásztor“ (Un jeune pâtre napolitain pleurant sur un tombeau) címmel.
Párizsba való visszatérte után folyamatosan szerepelt a Salon kiállításain: 1838-ban a „Káin megátkozása után“ (Cain après la malédiction), című szobrával másodosztályú érmet nyert. A következő évben nagy sikert aratott egy bájos figurával: „Fiatal leány, aki titkát Vénuszra bízza” (Jeune fille confiant son secret à Vénus) címmel. Érzelem, elegáns és finom modellezés, nagyon kecses formák, a naiv egyszerűség kifejezése jellemezte ezt a figurát, amely kiérdemelte az első osztályú kitüntetést. Ugyanez a finom ábrázolás jellemezte a „Kiábrándulás” (La Désillusion) című, 1841-es Salon alkalmával kiállított szobrát is.
1843-ban kapott megbízást a párizsi Institution nationale des Jeunes Aveugles (Fiatal Vakok Nemzeti Intézete) oromzatának díszítésére. Jeleneteiben azt ábrázolta, amint a fiatalok az intézetben tanított tárgyak (a zene, a tipográfia stb.) területén gyakorolják magukat.
Ugyanez évben, 1843-ban Elisa de Lamartine tanítványával együtt, annak tervrajza alapján a párizsi Saint-Germain-l’Auxerrois-templomban egy márványból készült szenteltvíztartót készített, melynek közepén a keresztet három puttó szobra veszi körül. Ez a mű szerepelt is az 1844. évi Salonon „Merlin tábornok” büsztjével (Buste d'Antoine François Eugène Merlin) együtt.
1845-ben két márványszobrot kellett készítenie a francia felsőház részére (Chambre des pairs), s e szobrok, a „Tavasz” (Le Printemps) és az „Ősz” (L'Automne) megjelentek az 1845. évi Salon bemutatóján, 1848-ban pedig az „Álmodozás” (Rêverie) márványszobrával szerepelt.
További jeles munkái: „Elhagyott Ariadné”, (Ariane abandonnée) (1853); „Gaspar Monge” (1839), „Madame Arsène Houssaye” (1847), „Madam Talma, Chalot grófné (Caroline Vanhove színésznő) (1847)” mellszobrai; „Krisztus és a 12 apostol” magas domborművei a párizsi Saint-Augustin-templom bejárata fölött (1862−1864); a „Védelem”, a „Büntetés” alakjai a párizsi igazságügyi palotán (1859–1865); a „Lírai költészet” (L'Harmonie) alakja a párizsi operaház homlokzatán.
1843-ban megkapta a francia Becsületrend lovagi, 1861. augusztus 13-án pedig a tiszti fokozatát.Léonore adatbázis
1857. augusztus 1-jén az Académie des Beaux-Arts szobrászati szekciójának tagjává választották Pierre-Charles Simart helyére. A klasszicizmus lelkes híve volt. A párizsi École des Beaux-Arts professzora lett, ahol a 19. század végének számos szobrászát, például Paul-Laurent Biont,, Alexandre Falguière-t, Antonin Merciét, Elisa de Lamartine-t, Agénor Chapuy-t, Antonin Carlès-t, Jules Chaplain-t oktatta.
A lavali Vaufleury temetőben nyugszik.
Dijoni szülőházán, a rue Monge 19–21. szám alatt 1885. december 5-én avatták fel bronz mellszobrát, Léon Breuil alkotását.
Művei (nem teljes)