Zdravko Lorković (Zágráb, 1900. január 3. – Zágráb, 1998. november 11.) horvát biológus, entomológus, genetikus, evolucionista és ökológus, a Zágrábi Egyetem Orvostudományi Karának tanára. A világ egyik első citogenetikusa és citotaxonómusa.

Élete Zágrábban született 1900. január 3-án. Apja Ivan Lorković politikus és jogász volt. Testvérei közül Blaž, a Független Horvát Állam egyik első diplomatája, Mladen a Független Horvát Állam belügy és külügyminisztere, Radoslav mérnök és zongoraművész volt. Testvérei sorsa tragikus volt. Blaz a háború végén elmenekült az országból, de 1947-ben kiadták Jugoszláviának és kivégezték. Mladent, aki az úgynevezett Vokić-Lorković puccs főszereplője volt, közvetlenül a háború vége előtt ölték meg az usztasák Lepoglavában. Radovan is az életével fizetett a vezetéknevéért, őt máig tisztázatlan körülmények között vitték el és ölték meg, röviddel az ország 1945-ös felszabadulása után.

Zdravko Lorković általános iskolába és középiskolába Zágrábban járt, majd beiratkozott a Zágrábi Egyetemre, ahol 1919-ben kezdte meg tanulmányait a Műszaki Karon. Érdeklődése azonban idővel a természettudományok felé fordult, és 1920-ban átkerült a Filozófiai Karra, ahol beiratkozott természet- és földrajz szakra, ahol 1924-ben szerzett diplomát. Doktori fokozatot 1928-ban szerzett Ljubljanában. 1923-tól 1927-ig a zágrábi Ásvány- és Kőzettani Múzeumban dolgozott előbb diákként, majd helyettesítő tanárként. 1927 és 1940 az Orvostudományi Kar Morfológiai és Biológiai Intézetének adjunktusa volt. 1940-től egyetemi docens, 1943-tól a biológia rendes tanára az Állatorvostudományi Karon. 1951-től ismét az Orvostudományi Karon dolgozott egyetemi tanárként és az Orvostudományi Kar Biológiai Tanszékének vezetőjeként egészen 1970-es nyugdíjazásáig. Ezen kívül 1939-1942 és 1944-1945 között agrár-erdészeti rovar- és állattant oktatott a karon, a mezőgazdasági és erdészeti szakon, és több mint tíz évig 1960/61-től 1972/73-ig genetikát a Természettudományi Kar Biológiai Tanszékén.

Élete végéig a „Natura croatica” és a „Periodicum biologorum” horvát folyóiratok szerkesztőbizottságának tagja, az „Entomologia croatica” című folyóirat főszerkesztője volt. Tiszteletbeli tagja volt a Finn Rovartani Társaságnak, az Agra Zoológiai Akadémiának (India), az USA Lepidopterológiai Társaságának és az Európai Lepidopterológiai Társaságnak. A British Múzeumban külön termet rendeztek be kutatásainak, „Lorković’s room” néven. 1959-től a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia Természettudományi Osztályának levelező tagja, 1965-től haláláig rendes tagja volt. 1972-ben életműdíjat kapott. 1991-tól haláláig a Szlovén Tudományos és Művészeti Akadémia levelező tagja volt.

Munkássága 1936-ban hat hónapig tartózkodott a párizsi Természettudományi Múzeumban (Musée d'Histoire Naturelle) és a londoni British Múzeumban. 1958-ban meghívta Ernst Mayr és Milislav Demerec, a washingtoni Carnegie Foundation oktatáspolitikai és kutatóközpont genetikai tanszékének igazgatója, aki a „Genetikai anyag módosítása: mechanizmusok és következmények” témával foglalkozott. Kutatásait mindig terepmunkával kezdte (és laboratóriumi munkával folytatta), így Zágráb, majd a Lička Plješivica, a Júliai-Alpok, a Šar-hegység, a Maglić, a Zelengora vidékét, és 1936-ban tanulmányozta Pireneusokat is. Tanulmányozta a sejtmagot és a benne lévő kromoszómákat. A fehérlepkék (Pieridae) terén folytatta kutatásait Horvátországban és Európában. Ő volt az egyik első citogenetikus és citotaxonómus a világon.

Leginkább a faj biológiai szerepével, eredetével (fajképzésével) foglalkozott. A fajok eredetének és evolúciójának, valamint a hibridizációs tapasztalatoknak a problémáját tanulmányozva átmeneti formákat hozott létre a földrajzi faj és a faj között, és az alfajok és a fajok közötti átmeneti kategóriaként javasolta a félfajok meghatározását. Később a fajok megjelenésének három szakaszát azonosította: alfajok – szaporodási izoláció nélkül, félfajok – nem teljes szaporodási izoláció és fajok – teljes szaporodási izoláció. Kutatásai alapján cáfolta azt a hiedelmet, hogy a lepkék párzási szerveinek felépítésében mutatkozó különbségek a különböző fajoknál korlátozzák a megtermékenyülést. Módszereket dolgozott ki a lepkék mesterséges párosítására, kizárva ezzel azokat a szexuális izolációs mechanizmusokat, amelyek egyébként megakadályozzák a különböző fajok örökletes tulajdonságainak keveredését. Arra a következtetésre jutott, hogy a tenyésztési elszigeteltség elsősorban etológiai-fiziológiai tényezőkön nyugszik. 5 új lepkefajt fedezett fel, 16 új alfajt és 7 szezonális módosulást írt le. Négy élő taxonja lepkék és egy fosszilis faj, valamint egy faj és egy nemzetség kapta róla a nevét.

Körülbelül 90 tudományos közleménye jelent meg, ebből több mint 50 külföldi és nemzetközi folyóiratokban.

Fő művei Studien über den Speziesbegriff, I-II. 1938. 1942. Die Chromosomenzahlen in der Spermatogenese der Tagfalter, 1941. Chromosomenzahlen-Vervielfachung bei Schmetterlingen und ein neuer Fall fünffacher Zahl, 1949. Spezifische, semispezifische und rassische Differenzierung bei Erebia tyndarus I-II. 1953. Die Speziationsstufen in der Erebia tyndarus Gruppe, 1957. Some peculiarities of spatially and sexually restricted gene exchange in the Erebia tyndarus group, 1958. The genetics and reproductive isolating mechanisms of the Pieris napibryoniae group, 1962. Karyologischer Beitrag zur Frage der Fortpflanzungsverhältnisse südeuropäischer Taxone von Pieris napi, 1970. Die Verteilung der Variabilität von Hipparchia statilinus Hufn. 1974. Types of hybrid sterility in diurnal Lepidoptera, speciation and taxonomy, 1978. Leptidea reali Reissinger, 1989 The butterfly chromosomes and their application in systematics and phylogeny. Butterflies of Europe, 1990. High vitality versus low fertility in artificial interspecific F1 hybrids in butterflies, 1997.

Jegyzetek

Források

Kategória:Horvát tudósok Kategória:Horvát egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Horvát Akadémia tagjai Kategória:1900-ban született személyek Kategória:1998-ban elhunyt személyek