Az Albán Szocialista Népköztársaság (albánul: Republika Popullore Socialiste e Shqipërisë) államszocialista berendezkedésű pártállam volt 1946 és 1991 között. 1946-tól 1976-ig Albán Népköztársaság (albánul: Republika Popullore e Shqipërisë) volt az állam hivatalos neve.
A második világháború során, 1941. november 8-án jugoszláv kommunisták támogatásával és Enver Hoxha vezetésével Albániában megalakult az Albán Kommunista Párt, amely a népfront jellegű Nemzeti Felszabadítási Mozgalom élére állva harcolt az olasz, majd a német megszállók, illetve a nacionalista, németbarát Nemzeti Front ellen. A kommunista partizánok 1944 januárjára Dél-Albániát, november 29-ére pedig egész Albániát felszabadították. Hoxha ideiglenes kormánya még a teljes győzelem előtt, a berati kongresszust követően, 1944. október 24-én megkezdte a munkát.
A hidegháború éveiben a keleti blokk államai közé tartozott. 1961-ben beszüntette tevékenységét a KGST-ben, de 1987-ig formálisan a tagja maradt. A Varsói Szerződésnek 1968-ig volt a tagja, de már 1962-ben megszűnt az együttműködés a szervezettel. A kommunista hatalomátvétel bélyegkép|A kommunista Albánia előző zászlaja 1944 és 1946 között A második világháborút követően a kommunisták először is igyekeztek félreállítani az útból potenciális politikai ellenfeleiket. 1945 elejéig likvidálták, emigrációra késztették vagy ellehetetlenítették a két világháború közötti társadalmi elit tagjait, felszámolták a nagybirtokos réteget és a gyenge középosztályt. Enver Hoxha kormányának belügyminisztere és a párt szervezeti titkára, Koçi Xoxe által levezényelt kirakatperek alapján a másként gondolkodók, nemzetségfők és 1944 előtti kormányhivatalnokok, kollaboránsok ezreit végezték ki mint háborús bűnösöket. Családtagjaikat évekre bebörtönözték vagy munkatáborba hurcolták, majd a tengerpart mentén lecsapolt lápvidékekre telepítették ki őket, ahol nyomorúságos körülmények között élték le az életüket. A későbbiekben ennél is tovább mentek: a lassabb szocialista átalakítást pártoló, a Nyugattal kapcsolatot tartó pluralista másként gondolkodók és a bektásik sorait is megritkították.
Enveri mondatok I.Mindenekelőtt meg kell semmisíteni a fasizmus maradványait, s le kell fegyverezni a fasiszta rendszer idején kövérre hízott, vérszívó bégeket és burzsoákat, akik a nép életével üzérkedtek, akik vásárra vitték és eladták a népet idegen hatalmaknak. (1945) Hodzsa, E. 1953. 103. 1945 tavaszán az Albán Kommunista Párt főtitkárát, Enver Hoxhát megerősítették miniszterelnöki posztján, egyúttal ő töltötte be a külügy- és hadügyminiszteri, illetve a hadsereg főparancsnoki tisztét is. Az állami, közigazgatási, katonai és rendészeti kulcspozíciókat a kommunisták foglalták el. Hatalmuk megszilárdulása egyszersmind a geg–toszk viszonyba is változást hozott. Míg korábban az északi gegek közül kerültek ki az albánok vezetői, addig a déli származású Hoxha alatt az ortodox vallású toszk középosztály tagjai kerültek előtérbe a politikai életben. Eleinte népszerűbbek is voltak Toszkföldön, míg az évszázados hagyományaik szerint élő gegek elutasították a kommunista nómenklatúrát és a marxista tanokat.
1945 májusában országszerte megválasztották a helyi önkormányzati szerveket, a tanácsokat, majd létrehozták a rendkívül bonyolult, négyszintű közigazgatási rendszert (települések, járások, kerületek, prefektusok). Augusztusban megtartotta első kongresszusát a Nemzeti Felszabadítási Front helyére lépő Demokratikus Front. Szerepe lényegében az első választások lebonyolítására szorítkozott, ez fogta össze a kommunista szervezeteket és irányította a propagandát. Decemberben tartották meg a nemzetgyűlési választásokat, de csak a Demokratikus Front jelöltjeire lehetett szavazni, ráadásul a kommunisták nemtelen eszközöktől, a megfélemlítéstől sem riadtak vissza az ellenzékiek meggyőzésében. A szavazásra jogosultak 92%-a leadta a voksát, és 93%-uk a Demokratikus Front jelöltjére szavazott.
A nemzetgyűlés alakuló ülésére 1946. január 11-én került sor, ezen eltörölték a királyságot és Albánia államformáját népköztársaságként határozták meg. Hosszas vita után, március 14-én elfogadták a szovjet és a jugoszláv alaptörvény mintájára létrehozott alkotmányt.
A gazdaság átalakítása A politikai-társadalmi tisztogatást követően Hoxháék a gazdaság átalakításába fogtak. Még 1944 decemberében, az ideiglenes kormány idején rendeletileg szabályozták a kül- és belkereskedelmet, a kereskedelmi vállalatok és az állami tulajdonban lévő üzemegységek jogi alapjait. E rendeletek értelmében a politikai elítéltek javait elkobozták és ugyanígy jártak el a német vagy olasz tulajdonú ingatlanokkal. Államosították a közlekedési és távközlési infrastruktúrát és a bankokat, valamint semmisnek tekintették a korábbi kormányok által külföldi cégeknek kiadott koncessziókat. 1946 után határozottabb lépéseket tettek a sztálini típusú, központilag tervezett nemzetgazdaság kialakítása felé. Minden ipari vállalatot államosítottak, a külkereskedelmet állami monopóliummá tették és a belkereskedelem nagy részét is központi felügyelet alá vonták. Az újonnan alapított Gazdasági Tervbizottságban dolgozó mérnökök nagy hangsúlyt fektettek az iparfejlesztésre, és 1947-ben bevezették az állami költségvetés tervezését.
Enveri mondatok II.A marxizmus–leninizmus azt tanítja, hogy minél élesebb az osztályharc, annál elszántabban és elkeseredettebben harcol az ellenség. Ez bebizonyosodott a kulákok példáján, akik arra vetemedtek, hogy kézigránátokat dobtak a földfoglaló parasztokra. (1953) Hodzsa, E. 1953. 113. 1945 augusztusában a kormány bevezette az ország történelmének első földreformját. Céljuk a nagybirtokos réteg felszámolása, a parasztság támogatásának megnyerése és hatékony kisgazdaságok kialakításával a fenyegető éhínség elkerülése volt. A kormányzat elengedte a mezőgazdasági termelők adósságait, kedvező áron öntözésre alkalmas vizet bocsátott a parasztság rendelkezésére, és államosította az erdőket és a legelőterületeket. A mezőgazdasági törvény újratagosította a szántóföldeket, miután államosították a kisebb földbirtokokat és a művelés alatt nem álló területeket is. A mezőgazdasági gépekkel rendelkező parasztok legfeljebb 40, az egyházi intézmények és a középparasztok 20, a nincstelen vagy zsellérsorú parasztok pedig 5 hektárnyi földet birtokolhattak. Ily módon a korábbi nagybirtokok helyén a családi gazdaságok rendszere hálózta be Albániát. 1946 májusában fogadták el a második földtörvényt, amelynek értelmében a szegényparasztok között 173 000 hektár szántóföldet, 474 000 olajfát és 60 000 igavonó állatot osztottak ki. Nem sokkal később a Hoxha-kormány győzelmi jelentésében hírül adhatta, hogy az albán parasztok magasabb kukoricát és nagyobb hozamú búzát termesztenek, mint valaha.
A lakosság életszínvonalát emelve bevezették a napi nyolcórás munkaidőt, a heti egy pihenőnapot és az évi tizenöt napos szabadságot. Az oktatást ingyenessé és kötelezővé tették, gyakorlatilag felszámolták a munkanélküliséget. Ugyanakkor a jegyrendszer a kommunista blokk országaiban a legtovább, 1975-ig maradt fenn, de azt követően is csak a központilag meghatározott fejadagokhoz lehetett hozzájutni.
Az albán–jugoszláv együttműködés korszaka Az Albán Kommunista Párt a titói Jugoszlávia támogatásával jött létre még 1941-ben, és politikáját a nagy testvér iránymutatásához igazította. Miután a náci Németország 1944-ben kivonult Koszovóból, a jugoszláv partizánok vonták ellenőrzésük alá a tartományt annak ellenére, hogy a világháború során még Albániához csatolását támogatták. Kényszeredetten ugyan, de az albánok tudomásul vették az 1943-as mukaji egyezmény ilyetén felrúgását. 1945 januárjában a két ország elvi egyezséget ratifikált, amelyben kimondták, hogy Koszovó autonóm tartományként Jugoszlávia része lesz, s a probléma távlati megoldását a létrehozandó albán–jugoszláv konföderációban jelölték meg. Ez utóbbi terv megítélésében az albán vezetés megoszlott, a Sejfulla Malëshova vezette Nyugat-barát frakciót azonban 1946 februárjáig felszámolták. 1945. április 28-án Jugoszlávia elsőként ismerte el Enver Hoxha kormányát, s Albánia-szerte Jugoszlávia melletti szimpátiatüntetéseket rendeztek.
Hoxha első külföldi útja Belgrádba vezetett 1946. június 23. és július 2. között, és a tárgyalások során előkészítették a két ország baráti és együttműködési megállapodását, amelyet Tiranában, július 9-én írtak alá. Ezt további gazdasági szerződések sora követte, amelyekben összehangolták a két állam tervgazdaságát, monetáris rendszerét, és közös árrendszert, vámuniót hoztak létre. Hamarosan hasonló megállapodások születtek Bulgária és Jugoszlávia között, s a két ország vezetője, Tito marsall és Georgi Dimitrov elviekben megállapodtak a három országot magában foglaló Balkáni Föderáció létrehozásáról, amely szintén megoldást nyújtott volna az albánlakta területek egyesítésére. (A Balkáni Föderáció tervét később, 1948-ban Sztálin tette vakvágányra.)
Enveri mondatok III.Népünk nap mint nap erősíteni és szilárdítani akarja barátságát és szövetségét Tito marsall Jugoszláviájának népeivel, amelyekkel vállvetve munkálkodik egy jobb közös élet építésén. (1947) Réti Gy. 2000. 114. A szerbhorvát nyelv tanítását kötelezővé tették az albániai középiskolákban, és jugoszláv tanácsadók érkeztek a közigazgatásba, illetve a hadseregbe. Humanitárius segélyként 20 ezer tonna jugoszláv gabona érkezett, és noha az Egyesült Államok az UNRRA-segélyprogram keretében 26 millió dollárnyi segélyben részesítette Albániát, a jugoszláv beruházásokra és fejlesztésekre továbbra is égető szükség volt. Állami tulajdonú albán–jugoszláv bányaművelési, vasútépítő, kőolaj-kitermelő, áramszolgáltató és belkereskedelmi vállalatok alakultak Albánia-szerte. Jugoszláv beruházásoknak köszönhetően épült meg a korçai cukorgyár, az elbasani élelmiszeripari komplexum, a rrogozhinai kenderfeldolgozó üzem, a vlorai halkonzervgyár, a tiranai nyomda, telefonközpont és textilgyár. Hasonlóképpen támogatták Albánia gazdaságát azzal, hogy világpiaci áron vették át az albán rezet és más termékeket.
Hasonlóan alakult azonban a helyzet, mint az 1930-as években az olasz–albán kapcsolatok erősödése idején. Az albán vezetők egyre terhesebbnek érezték a jugoszláv jelenlétet, úgy vélték, nagy szomszédjuk a vegyes vállalatokkal kizsákmányolja hazájukat, ráadásul az albán nyersanyagokért nagyon alacsony áron jut hozzá. Emellett az albánok elképzelése szerint a hangsúlyt a könnyűipar és az olajfeldolgozás fejlesztésére kellett volna helyezni, ezzel szemben a jugoszlávok a mezőgazdasági termelésre építették fel albániai beruházásaikat. A Gazdasági Tervbizottság feje, Nako Spiru kritizálta a legélesebben a jugoszláv befolyást, de Hoxha is érezte a problémákat. Tito elveszítette bizalmát Hoxhával és körével szemben, és a jugoszlávbarát Koçi Xoxén keresztül vezetőváltást készített elő az Albán Kommunista Párt élén.
1947 májusában államellenes cselekmények vádjával letartóztattak és perbe fogtak kilenc jugoszlávellenes nemzetgyűlési képviselőt. A következő hónapban a Jugoszláv Kommunista Párt Központi Bizottsága azzal vádolta meg Hoxhát, hogy népét Jugoszlávia ellen fordítja. Eközben a jugoszlávok kísérletet tettek az ingadozó albán vezetők jóindulatának „megvásárlására” is. Az országnak folyósított segély összegét 40 millió dollárra emelték, ami az 1947-es albán költségvetés 58%-át tette ki. A kapcsolat némileg javult, Albánia frusztrációját azonban tovább fokozta, hogy a kelet-európai kommunista blokk országai nem hívták meg a Kominform 1947. szeptemberi alakuló ülésére. A későbbi Kominform-tárgyalásokon is Jugoszlávia képviselte az országot. November 19-én, a Központi Bizottság ülésén a jugoszlávbarát szárny két vezéralakja, Xoxe és Pandi Kristo imperialista ügynökként bélyegezte meg Spirut, aki ennek hatására öngyilkos lett (egyes feltevések szerint meggyilkolták).