bélyegkép|270px|1953–1996 között a Pécsi Tudományegyetemen tanított.

bélyegkép|270px|Sírja a Pécsi Köztemetőben. Parcella D, sor XXV. sírhely 39.

Szotáczky Mihály (Gönc, 1928. december 12. – Pécs, 1998. augusztus 9.) jogász, egyetemi tanár.

Szakmai életútja

Szülei Szotáczki József gazdálkodó, akinek öt testvére volt és Schneider Erzsébet. Középiskolai tanulmányait Kassán és Sátoraljaújhelyen végezte. 1949-ben kezdte meg tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1953-ban szerzett kitüntetéses diplomát. 1953–1981 között az Állam- és Jogelméleti Tanszéken, majd 1981–1991 között az Államtudományi Tanszéken, végül 1991–1996 között a Jog- és Állambölcseleti Tanszéken dolgozott. A kandidátusi fokozatot 1967-ben szerezte meg. 1963–1996 tanszékvezető, 1968–1974, majd 1987–1990 között dékán volt. 1984–1987 rektorhelyettes. 1974-ben megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát. A Bécsi Egyetem ezüst kitüntető jelvényét 1978-ban kapta meg. 2006-ban posztumusz a Pécsi Tudományegyetem ÁJK Pro Facultate Érdemérem arany fokozata kitüntetésben részesült.

Tudományos munkássága Tudományos tevékenysége a jog- és államelméleti kérdésekkel volt kapcsolatos, mindig törekedett azonban történeti, filozófiai és jogi kulturális elemekkel ötvözni kutatásait. Eredményeit öt monográfiában, tankönyvben és közel ötven tanulmányban tette közzé, továbbá hat kötetet szerkesztett.

Főbb művei Montesquieu nézetei az államról és a jogról. Jogtudományi Közlöny, 1956/3. 150-159. A jogi akarat osztálytartalma. Budapest, 1959 Az egyéni érdek és az osztályérdek viszonya a tárgyi jogban. Budapest, 1962 Les rapports entre l'intérêt individuel et l'intérêt de classe dans le droit objectif. AJurASH, 1964/1-2. 119-150. Állam és jogelmélet. Budapest, 1970. [egyetemi jegyzet; társszerzők: Antalffy Gy., Samu M., Szabó I.] A jog lényege. Budapest, 1970 Az egyetemi demokratizmus és jogi szabályozása (I-II.). Felsőoktatási Szemle, 1973. 519-527., 577-584. Változás és stabilitás a jogfejlődésben. In: Ádám A. – Benedek F. – Szita J. (szerk.): Jogtörténeti tanulmányok. Emlékkönyv Csizmadia Andor hetvenedik születésnapjára. [Pécs], 1980. 397-407.

Jegyzetek

Források

Visegrády Antal.: In memoriam Szotáczky Mihály. (1928–1998). Jogtudományi Közlöny, 1999/4. 191. Memoria professorum Quinqueecclesiensium. – Pécs : Pécsi Tudományegyetem, 2000. : ill. (PC 7114) Pécsi egyetemi almanach II. kötet. – Pécs : Pécsi Tudományegyetem, 2017. – p. 156. :

Pécsi jogászprofesszorok emlékezete, 1923-2008 : Antológia / szerk. Kajtár István. – Pécs : Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudomány Kar, 2008. – p. 101-107. : ill. (PC 9624)

További információk "Javaslatok, új formák és módszerek időszerű önkormányzati feladatok megoldásához". Tanulmányok Szotáczky Mihály tiszteletére; szerk. Kiss László; Közigazgatás-módszertani, Oktatási és Szolgáltató Bt., Pécs, 1997 (Közigazgatás a gyakorlatban)

Kategória:1928-ban született személyek Kategória:1998-ban elhunyt személyek Kategória:Gönciek Kategória:Magyar jogászok Kategória:Pécsiek Kategória:Pécsi jogászok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Pécsi egyetemi, főiskolai oktatók