Egely György (Sátoraljaújhely, 1950. július 18. –) magyar gépészmérnök, író, műsorvezető, konteógyártó.A szuperagy - agymotor - agyantenna fektalálója.Olyan erősen vitatott témákban nyilvánul meg, mint a gömbvillámok, az „életenergia” mérése, a hidegfúzió megvalósíthatósága vagy a piramisok technikai jelentősége. Állításai teljes mértékben áltudományosak, kizárólag a laikus közönség egy része ismeri el munkásságát.

Élete 1974-ben a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karának hőerőgépész szakán végzett. 1974-től a Központi Fizikai Kutatóintézet Atomenergiakutató Intézetének munkatársa volt. 1977-ben a milánói Hőfizikai Intézetben és 1981-től 1982-ig a brookhaveni National Laboratoryban is végzett tanulmányokat. 1982-ben kapott műszaki egyetemi doktori címet a Budapesti Műszaki Egyetemen, műszaki hőtanból. 1991-től Egely Kft. néven saját vállalkozást alapított.

1990 és 1991 között a Magyar Para-Kutatási Tudományos Társaság elnöke volt. Az 1992–1996 időszakban Egely György otthagyta a Para-Kutatási Tudományos Társaságot, és a pszichotronika felé mozdult el. Az Aquapool cég és Jakab István menedzselte. Ebben az időszakban mentek el a manilai önjelölt „csodadoktorokat” – akik állításuk szerint „kézrátétellel gyógyítanak” – „megmérni” az Egely által „vitalitásmérőnek” nevezett eszközzel.

Az 1990-es évek eleje óta a Magyar Ufókutató Szövetség tagja, több évtizede végez általa „ufókutatásoknak” nevezett tevékenységet, az Ufómagazin című havilapban 1993 óta jelennek meg cikkei mind a mai napig, illetve „eredményeit” minden évben bemutatja a szövetség által szervezett Ufó- és energetikai kongresszusokon a nagyközönségnek.http://www.ufoszovetseg.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=114&Itemid=138http://www.ufoszovetseg.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=123&Itemid=149

Több mint tíz éve végez általa „intenzív kutatásnak” nevezett tevékenységet a különleges energiaátadási folyamatok – elsősorban a gömbvillám és a parajelenségekkel állítólagosan összefüggő jelenségek – területén. Gyakran hivatkozik az Időviharok c. könyvre, mely gömbvillámról szóló állítólagos beszámolók gyűjteménye. Az amerikai Society for Scientific Exploration tagja. Elméletei teljes mértékben áltudományosak. Jelenleg általa „háztartási hidegfúziós berendezésnek” nevezett eszközön dolgozik. Állítása szerint 2013 végén támogatást kapott az Európai Uniótól, melynek segítségével Budapest közelében új laboratóriumot épített.Személyes beszélgetés 2014 januárjában.

Egely-kerék Fő „alkotása” az Egely-kerék nevű áltechnológiai eszköz, amely állítása szerint egy sűrűn fogazott fogaskerékre emlékeztető kereket tartalmazó „mérőeszköz”. Egyéb saját produktuma nem ismert. Ha a kezünket kétoldalt a kerék mellé helyezzük, az forogni kezd, és a készülék kijelzi a fordulatszámot. Egely állítása szerint a kereket a kezünkből kiáradó „vitalitás” vagy „életenergia” forgatja, a készülék így az egészségi állapotot méri, és képes lehet kimutatni a betegségeket azok tüneteinek megjelenése előtt. A kereket megvizsgáló egyéb csoportok cáfolták Egely állításait, és a mozgást a tenyér hőkülönbségei által keltett légörvényeknek tulajdonították, valamint hogy egyenlőtlenül melegített viasz kézutánzattal a kerék ugyanúgy forgásba hozható, mint az emberi kézzel, de nem olyan gyorsan, ahogy az alap (két fordulat per perc) felett képes azt az ember forgatni.

Az Egely-kerék több nemzetközi feltalálói kiállításon szerepelt és több díjat is kapott (Design - csomagolás). Ezeket a díjakat sokan félreértelmezik és magára a készülék működésére vetítik. Kritikusai szerint a kerék egy, a 80-as években az USA-ban kereskedelmi forgalomba került szerkezet, az Energy Wheel kissé továbbfejlesztett másolata.

Audió és videó interjúi

Főbb művei Titokzatos erők tudománya? (Dús Magdolnával, Budapest, 1988) A kulcs a negyedik dimenzióban? avagy esettanulmányok és különvélemény a titokzatos gömbvillámról (Háttér Könyvkiadó és Kulturális Szolgáltató Kft., Budapest, 1988) A titokzatos gömbvillám (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1988) A manilai csodadoktorok (Ványi Bélával, Budapest, 1990) Gömbvillám! Kulcs a negyedik dimenzióban? (Háttér Kiadó, Budapest, 1992) Tiltott találmányok (Budapest, 1992) UFO album – Minden, amit tudni akarsz az Ufókról, de eddig még nem láttad, csak hallottál róluk (Új Vénusz Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1993) Bevezetés a tértechnológiába I–III. (Budapest, 1993–1998) Borotvaélen (Egely Kutató-Fejlesztő, Budapest, 2002) Titokzatos erők? A kötet az 1990-ben megjelent dr. Egely György – dr. Dús Magdolna: Titokzatos erők tudománya? avagy magánvélemény a parajelenségekről című könyv átdolgozott, bővített kiadása (Egely Kutató-Fejlesztő Kft., Budapest, 2004) A vitalitásmérő (Budapest, 1995) Kitörés a jövőbe (Kornétás Kiadó, Budapest, 1995) Elhallgatott találmányok Kifordul a tér (Hargitay Károllyal, Budapest, 1994) Parajelenségek (K.u.K., Budapest, 1993) Tértechnológia – Energetika (Kornétás Kiadó, Budapest, 1998) Tértechnológia. Energetika; Kornétás, Bp., 2001 Apokalipszis 2012 (tanulmány) Vízautók... Antigravitáció...; Egely Kft., Bp., 2008 Tiltott találmányok; 15. jav., bőv. kiad.; Egely Kft., Budakeszi, 2009

Kritikák vele és munkásságával kapcsolatosan Parajfalók az Egely-kerékről Szkeptikuskonferencia a Műegyetemen Örökmozgókról az Ablakban Ragó Zoltán: És mégis forog a víz 2003-as televíziós Szkeptikusok–Egely-vita 1. 2003-as televíziós Szkeptikusok–Egely-vita 2.

Jegyzetek

Források dr. Egely György önéletrajza Szerzői adatlapja a Molyon

További információk Egely György honlapja Egely György titulusa Vákuumenergia és természetes örökmozgó Egely György - Hidegfúzió interjú Tiltott találmányok és Tűrhetetlen találmányok c. dokumentumfilm

Kategória:1950-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Félrevezető tudományos tevékenységet folytató személyek Kategória:Magyar gépészmérnökök Kategória:Parapszichológia Kategória:Sátoraljaújhelyiek