1966 júliusában jelent meg Frank Zappa és zenekara, a The Mothers of Invention debütáló albuma, a Freak Out! Az album megmutatta Zappa szövegírói tehetségét; demoralizálta az amerikai politikát, és gúnyt űzött az 1960-as évek második felének ellenkultúrájából. Bár vita tárgya, sokan ezt tekintik az első dupla albumnak (az első valójában a Blonde on Blonde volt Bob Dylantől) és az első koncept albumnak; utóbbi azért említésre méltó, mert egy évvel a Beatles Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band című korszakalkotó munkája előtt jelent meg, sőt, Paul McCartney szerint hatással is volt rá.

A Freak Out!-ban minden megvan, ami tipikusan Zappára jellemző: R&B, doo-wop, hagyományos bluesos rock, nagyzenekar, disszonancia, bizarr őrület és avantgárd hangkollázsok. A Mothers ekkori felállása a következő volt: Ray Collins énekes, Elliot Ingber gitáros, Roy Estrada basszusgitáros és Jimmy Carl Black dobos. A legtöbb dalban szerepet kap a szimfonikus zenekar, melyet Zappa irányított. Itt találkozunk először Zappa albumainak visszatérő szereplőjével, Suzy Creamcheese-zel.

Mivel ez volt az egyik első album, melynek dalai egy témát jártak körbe, zeneileg pedig kísérletező, nagy hatást gyakorolt a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Bandre.

A Freak Out! 2003-ban a Rolling Stone által az 500 legjobb albumról készített listán a 243. helyet érte el. Szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben.

Az album dalai

Közreműködők

Frank Zappa – gitár, ének, szájharmonika, cintányér, csörgődob Ray Collins – ének, szájharmonika, cintányér, ujjcintányér, csörgődob, egyéb hangeffektek Roy Estrada – basszusgitár, ének (magas szólamok), guitarrón Jimmy Carl Black – dob, ütőhangszerek, ének Elliot Ingber – gitár Neil Le Vang – gitár Carol Kaye – 12 húros gitár Eugene Di Novi – zongora Mac Rebennack – zongora Les McCann – zongora Kurt Reher – cselló Raymond Kelley – cselló Paul Bergstrom – cselló Emmet Sargeant – cselló Joseph Saxon – cselló Edwin V. Beach – cselló John Rotella – klarinét, szaxofon Plas Johnson – szaxofon, fuvola Virgil Evans – trombita David Wells – harsona Arthur Maebe – kürt, tuba George Price – kürt John Johnson – tuba Gene Estes – ütőhangszerek Kenneth Watson – ütőhangszerek Roy Caton – kotta Kim Fowley – hypofon Carl Franzoni – beszéd Vito – beszéd Motorhead Sherwood – zajok David Anderle Paul Butterfield Benjamin Barrett – konzultáns Jeannie Vassoir – Suzy Creamcheese hangja

Produkció

Val Valentin – vezető hangmérnök Ami – hangmérnök Tom – hangmérnök Eugene Dinovi – hangmérnök-asszisztens Neil Levang – hangmérnök-asszisztens Vito – hangmérnök-asszisztens Ken Watson – hangmérnök-asszisztens Frank Zappa – zenei rendező, hangsszerelés Jack Anesh – borító Ray Collins – fodrász Tom Wilson – producer

Kategória:The Mothers of Invention-albumok Kategória:Frank Zappa-albumok Kategória:Rockalbumok Kategória:1966 nagylemezei Kategória:Koncepcióalbumok