Ferdinand August Bebel (Deutz (ma Köln egyik városrésze), 1840. február 22. – Passugg, Graubünden kanton, Svájc, 1913. augusztus 13.) német marxista politikus, a szervezett németországi szociáldemokrata munkásmozgalom alapítóinak egyike. Politikai nézeteinek gyökerei a liberális-demokratikus kézműves és munkásegyesületekben voltak, mielőtt a marxizmus felé fordult. Évtizedeken át együtt dolgozott Wilhelm Liebknechttel, 1869-ben vele együtt alapította meg az SDAP-t, a Németországi Szociáldemokrata Munkáspártot (Sozialdemokratische Arbeiterpartei (Deutschland)). 1875-ben részt vett a párt egyesítésében az Általános Német Munkásegyesülettel (Allgemeiner Deutscher Arbeiterverein), az új párt neve Németországi Szocialista Munkáspárt (SAPD) lett. A párt elleni elnyomási kísérleteknek az ún. szocialista törvény volt az alapja. Ebben az időszakban vált Bebel a szociáldemokrácia központi személyiségévé, és 1892-től egyike lett az SPD, Németország Szociáldemokrata Pártja két elnökének. Az SAPD ezt az új nevet vette fel 1890-ben, a szocialista törvény hatályon kívül helyezése után. Bebel népszerűségét a nép ajkán olyan megnevezések jelzik, mint „Kaiser Bebel” (Bebel császár) vagy „Arbeiterkaiser” (munkáscsászár). A következő években továbbra is a párt élén állt és képviselte az SPD úgynevezett marxista centrumát, a baloldali szárny és a „revizionista” szárny között. A Német Császárság egyik legjelentősebb parlamenti képviselőjeként jelentős hatású írások szerzője volt.
Gyermekkora és ifjúsága bélyegkép|August Bebel – a katolikus segédegylet tagja – vándor könyve 1858-ból Bebel szegény körülmények között élő család gyermeke volt, apja Johann Gottlob Bebel altiszt, anyja Wilhelmine Johanna Simon. A deutzi erődítmény kazamatáiban született. Apja már korán, 35 éves korában meghalt gümőkórban, 1844-ben. Anyja házasságot kötött az apa ikertestvérével, aki a Pulheim város Brauweiler nevű városrészében lévő dologházban (javítóintézetben) felügyelő volt. A mostohaapa is meghalt két évvel később. Mivel az özvegyen maradt anyának nem volt joga özvegyi nyugdíjra, ezért elszegényedve elköltözött a családjához Wetzlarba, ahol August népiskolába járt. Tehetségét felismerte egyik tanára, és az iskolai órákon kívül matematikát tanított neki.
Édesanyja 1853-ban meghalt. Gyermekeinek néhány földparcellát hagyott hátra Wetzlar körül. A két fiútestvér az anya rokonaihoz került. Egy, az árvák támogatását célzó alapítvány segítette őket anyagiakkal, ez biztosította a neveltetésüket. Később Bebel a végrendeletében 6000 márkát hagyományozott hálából az alapítványnak. Pénzügyi nehézségei miatt Bebel kénytelen volt lemondani arról a szándékáról, hogy bányamérnök legyen. 1854–1857 között, minden érdeklődés nélkül, kitanulta az esztergályos szakmát Wetzlarban. A nehéz munka mellett megpróbálta autodidakta módon, könyvekből továbbképezni magát.
A tanoncévek után 1858-ban, a céhes legények hagyománya szerint, vándorútra indult előbb a délnyugat-németországi Freiburgba, majd Regensburg, München és Salzburg következtek. Freiburgban belépett a helyi katolikus segédegyletbe, mely akkoriban protestánsokat is felvett. Salzburgban is részt vett az egyesületi életben, mert vonzották a hírlapolvasó termek és a továbbképzési lehetőségek.
Amikor 1859-ben kitört a szardíniai háború, „kalandvágytól” vezetve – mint önéletrajzában írta – jelentkezett önkéntesnek a tiroli vadászokhoz, de mivel nem volt tiroli, elutasították. Ezután megpróbált belépni a porosz hadseregbe, de időközben megkötötték a békét. A későbbi katonaorvosi vizsgálatok alkalmával Bebelt egyébként gyenge testalkata miatt mindig alkalmatlannak nyilvánították katonai szolgálatra. 1860-ban több állomáson keresztül visszakerült Wetzlarba, mivel azonban nem talált munkát, továbbment a Szász Királyságba.
Politikai aktivitásának kezdetei Polgári egyesületektől a munkásegyesületig Lipcsében gyorsan talált munkát egy nagyobb üzemben. Itt rossz minőségű ételt adtak a munkásoknak, ezért rábeszélte a többi segédet, hogy tiltakozzanak. Mivel a mester belátta a követelések jogosságát, nem jött létre a tervezett sztrájk.
A város annak idején a munkások és kézművesek egyesületi életének egyik központja volt. Liberális és demokratikus polgári körök támogatták ezeknek az egyesületeknek a létrejöttét. Céljuk egyrészt a munkások és kézművesek szakmai lehetőségeinek szélesítése volt, másrészt ily módon akarták ezeket a csoportokat a liberalizmusnak megnyerni. 1861 februárjában megalapították a Politechnikai Társaságot (Polytechnische Gesellschaft) és néhány liberális kezdeményezésére az Ipari Tanegyesületet (Gewerblicher Bildungsverein), amihez Bebel is csatlakozott. Ez az egyesület a korai munkásmozgalom vezetőinek egész sorát adta: Bebel mellett közéjük tartozott még Friedrich Wilhelm Fritzsche, Otto Dammer vagy Julius Vahlteich.
bélyegkép|1863-ban Bebel ekkor még kézművesnek tekintette magát és mester szeretett volna lenni. El is érte a célját: 1864-ben saját műhelyt hozott létre, az ehhez szükséges tőkét a család Wetzlarban lévő kis ingatlanának eladásával biztosította. Üzeme az első években még igen kicsiny volt: kezdetben csak egy segédje és egy tanonca volt. Próbálta a piac lehetőségeihez képest munkásait más munkaadókkal ellentétben nem kizsákmányolni, kevesebb munkaidő mellett a szokásosnál több bért adott nekik.
A tanegyleten belüli tanfolyamokat és előadásokat nagyon komolyan vette. 1862-ben az egyesület elnökévé választották, és az egyesületi könyvtár, valamint a szórakoztatást szervező részleg vezetője lett. Politikai nézeteiben eleinte elutasította a munkások nagyobb önállóságra irányuló törekvéseit. Amikor 1862-ben Julius Vahlteich és Friedrich Wilhelm Fritzsch megkísérelték az egyesületet politikai szervezetté alakítani, Bebel ellenezte ezt, és e tagok kizárása mellett volt, akik így megalapították az Előre a Haladásért Egyesületet (Verein Vorwärts).
1862 őszén indultak meg a több tartományra kiterjedő Német Munkástanács (Deutscher Arbeitertag) megalapításának előkészületei, s Bebel az előkészítő bizottság tagja volt. Szembeszállt azonban Ferdinand Lassalle szakszervezeti szocialistának a követelésével, amelynek lényege az általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójog a munkásság számára, mivel Bebel a munkásokat politikailag még nem tartotta elég érettnek.
1863 májusában megalakult az Általános Német Munkásegyesület (Allgemeiner Deutscher Arbeiterverein, ADAV). Ezt a munkásegyesületek mozgalmának liberális része fenyegetésnek tekintette, amire úgy reagáltak, hogy már júniusban egybehívták a Német Munkásegyesületek Tanácsát (Vereinstag Deutscher Arbeitervereine) Frankfurt am Mainban. A szervezetben Lipcse küldöttjeként Bebel volt jelen.
A Kézműves Tanegylet (Gewerblicher Bildungsverein) Lipcsében már ezelőtt különvált a Politechnikai Társaságtól, majd egyesült az Előre a Haladásért Egyesülettel, és Munkásegyesület (Arbeiterverein) néven újjáalakultak. Bebel előbb az elnök első helyettese volt, később elnökké választották. 1864-ben ő lett a lipcsei, második Német Munkásegyesületek Tanácsa (Vereinstag Deutscher Arbeitervereine) gyűléseinek helyettes elnöke.
A szocializmus felé fordulás Bebel politikai irányultsága kezdett megváltozni. Lassalle határozott ellenfele maradt ugyan, de intenzíven elemezte az írásait, és ezek hatására lassan maga is a marxizmus felé orientálódott. „Lassalle követőivel vívott állandó harcomban, Lassalle munkáit olvasnom kellett, hogy tudjam, mit kívánnak elérni, aminek az lett a következménye, hogy bennem hamar elindult egy változás. (…) Mint csaknem mindenki, aki szocialistává lett, Lasalle-on keresztül elérkeztem Marxhoz. Lassalle írásai előbb voltak a kezünkben, mintsem Marxot és Engelst megismertük volna.”
A szociális konfliktusokat látva Bebel egyre jobban kezdett kételkedni abban, hogy van-e értelme a munkásságot továbbra is a liberalizmushoz kötni. Szerepe volt ebben a Friedrich Albert Lange filozófusnak és társadalomkritikusnak, akivel a Német Munkásegyesületek Tanácsa vezetőségében került kapcsolatba. Egy könyvnyomdász-sztrájkban Bebel volt a közvetítő, részt vett egy bányász-szakszervezet megalakításában is, és Lassalle követőivel együtt a szervezet maga is részt vett egy sztrájkban.
A polgári demokráciától való elfordulás és a szocializmus eszméihez való közeledés nem okozott Bebelnek „nagyobb lelki küzdelmet”. Továbbra is kitartott megváltozott politikai alapállása, meggyőződése mellett, még ha ennek személyes kapcsolatai is kárát látták. Ebben megerősítette őt a Wilhelm Liebknechttel való találkozása 1865-ben, Lipcsében. Liebknecht a városba költözött, miután korábban Londonban Karl Marx és Friedrich Engels köréhez tartozott. Bebel, ha nem is kritikátlanul, de Liebknecht sok nézetét átvette. Az ő hatására fogadta el azt az alaptételt, hogy a politikai és társadalmi harcnak a munkásságnál egységet kell alkotnia. Emiatt kellett a munkásegyesületeknek a liberálisoktól elfordulniuk. Önéletrajzában azonban Bebel visszautasította, hogy Liebknecht hatására lett volna szocialistává, mert ő már ezen az úton volt, még mielőtt találkozott volna Liebknechttel.
Liebknechtet bírálta amiatt, hogy előzetes egyeztetések nélkül teremtett kész helyzeteket, és azután – mivel híján volt a gyakorlatnak – mások voltak kénytelenek helyette intézkedni. Ennek ellenére mindkettőjüket „elválaszthatatlanoknak” tartották, és kezdeti munkakapcsolatukból barátság lett.
Szász Néppárt (Sächsische Volkspartei) Bebel átvette Liebknechttől a poroszellenességet is. Amikor 1866-ban küszöbön állt a porosz–osztrák–olasz háború, Bebel egy nagy népgyűlésen bírálta Otto von Bismarck németellenes politikáját, és kiállt a nagynémet megoldás (Großdeutsche Lösung) mellett.
1866-ban Wilhelm Liebknechttel együtt megalapította a radikális demokratikus Szász Néppártot. Bár szocialista álláspontjuk határozott volt, Bebel és Liebknecht célja mégis az alakulóban lévő Északnémet Szövetség (Norddeutscher Bund) keretében a munkások, nagynémet és munkásbarát polgári erők szövetségének létrehozása volt a porosz uralom ellen.
Ebben az évben vette feleségül Julie Otto kalaposnőt, egy vasúti munkás leányát, aki később Julie Bebelként vált híressé. Felesége támogatásának köszönhetően erősebben tudott koncentrálni a politikai történésekre, jóllehet továbbra is kézművesként dolgozott. Az egyesületi és pártmunkán kívül újságírással is foglalkozott. Cikkeket írt a Deutsche Arbeiterhalle-ba (Német Munkáscsarnok), ami a Német Munkásegyesületek Tanácsának lapja volt, valamint a Liebknecht kiadásában megjelenő Demokratisches Wochenblatt-ba (Demokratikus Hetilap), amely a szász, illetve Német Néppárt sajtóorgánuma volt.
Eisenachból Gothába A Szociáldemokrata Munkáspárt megalapítása bélyegkép|A korai német munkásmozgalom személyiségei (August Bebel, Wilhelm Liebknecht – felső sor, Karl Marx – középen, Carl Wilhelm Tölcke, Ferdinand Lassalle – alsó sor) 1866-ban Bebel belépett a két évvel korábban Londonban alapított szocialista I. Internacionáléba. A munkásegyesületeken belül az internacionálé célkitűzéseiért és szervezetépítési elgondolásaiért szállt síkra. A német munkásegyesületek napján (Vereinstag Deutscher Arbeitervereine (VDAV)), 1867-ben, Gerában el tudta érni egy igazi elnökség létrehozását az állandó bizottság helyett. Az elnök megválasztásakor több szavazatot kapott, mint ellenlábasa, Max Hirsch társadalompolitikus. Egy évvel később a VDAV nürnbergi napján elsősorban Bebel érdeme volt, hogy a szövetség csatlakozott az I. Internacionáléhoz. Azért lépett fel ennek a programnak az átvételéért, „mert az a munkásság követeléseit élesen és tisztán fogalmazta meg és mert kell egy vezérlő zászló az egész civilizált világ munkásmozgalmai számára.” Ez a csatlakozás vezetett a liberális és polgári demokratákkal való szakításhoz.