Thomas Steven Middleditch kanadai–amerikai színész, forgatókönyvíró.

Legismertebb szerepe Richard Hendricks a Szilícium-völgy című vígjátéksorozatból. Szinkronszínészként is tevékenykedik, többek között a Penn Zero, a félállású hős és a Vigyázz, ufók! című sorozatokban szolgáltatta a szereplők eredeti hangjait. Szerepelt a Verizon Wireless reklámjaiban is.

Fiatalkora és tanulmányai

1982. március 10-én született a Brit Columbia állambeli Nelsonban. Szülei brit származásúak. Nyolcadik osztályos korában szerepelt egy színdarabban; elmondása szerint ez "mindent megváltoztatott" nála.

Egy ideig a Victoria Egyetemen tanult, majd Torontóba költözött. Jelentkezett a George Brown Theatre Schoolba, de végül nem tanult itt. Hogy pénzt keressen, a New Balance egyik márkaboltjában dolgozott. Ezután Chicagóba költözött, és a The Second City és iO Theater színházakban lépett fel. A "The Improvised Shakespeare Company" egyik alapítója. Jelentkezett a Saturday Night Live-ba is, de nem vették fel. Ezután New Yorkba költözött.

Pályafutása

Magánélete 2015 júniusában jegyezte el Mollie Gates jelmeztervezőt. 2015. augusztus 22-én házasodtak össze. 2020. május 29-én elváltak.

A Los Angeles Times 2021 márciusban leközölte, hogy Middleditch nőket zaklatott, többek között úgy, hogy megragadta egy nő mellét. A nő több bocsánatkérést is kapott Middleditch-től.

2022 januárjában jelentette be a The Late Show with Stephen Colbert című műsorban, hogy megkapta az amerikai állampolgárságot.

Filmográfia Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2009 Újrakezdők – Szerelmes szingli szittert keres The Rebound Maverick 2010 Splinterheads Justin Frost Pancser Police The Other Guys művészeti kiállítás kurátora Night Home (rövidfilm) James 2011 Certainty Játékos srác Michel Jean-Michel: Overexposed (rövidfilm) Michel Jean-Michel 2012 Mocsokváros utcáin Being Flynn Richard Képtelen kampány The Campaign Travis Dollár, kanna, szerelem The Brass Teapot Gilad Nagy Dániel Viktor Zakkant Halloween Fun Size Manuel Fuzzy Karácsonyi Zoltán 2013 A nyár királyai The Kings of Summer Rookie Cop A Wall Street farkasa The Wolf of Wall Street csokornyakkendős bróker Szabó Máté 2014 Vállalhatatlan zsák foltot keres Someone Marry Barry Kurt Hamvas Dániel Menyasszony kerestetik Search Party Daniel Narducci Molnár Levente 2015 SMILF (rövidfilm) Dan Tökéletlen talajfogás The Bronze Ben Lawfort Magyar Bálint Szöktetés a pokolból The Final Girls Duncan Hamvas Dániel2016 Zűrös hétvége Joshy Josh Magyar Bálint Sunspring (rövidfilm) H 2017 Kong: Koponya-sziget Kong: Skull Island Jerry (hangja) Gubancos élet Entanglement Ben Layten Alsógatyás kapitány: Az első nagyon nagy film Captain Underpants: The First Epic Movie Harold Hutchins (hangja) Fehér Tibor Volt egyszer egy Venice Once Upon a Time in Venice John Szabó Máté 2018 Haverok harca Tag Dave Kovács Lehel Klónok Replicas Ed Whittle Szatory Dávid Henchmen Lester (hangja) 2019 Jake and Kyle Get Wedding Dates Kyle Westen (hangja) Godzilla II. – A szörnyek királya Godzilla: King of the Monsters Sam Coleman Kovács Lehel Zombieland 2. – A második lövés Zombieland: Double Tap Flagstaff Hamvas Dániel 2020 Phineas és Ferb, a film: Candace az Univerzum ellen Phineas and Ferb the Movie: Candace Against the Universe Garnoz (hangja) Kassai Károly 2022 DC Szuperállatok Ligája DC League of Super-Pets Keith (hangja) Kovács Lehel

Televízió

Jegyzetek

További információk

Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kanadai színészek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Kanadai szinkronszínészek Kategória:Amerikai szinkronszínészek