Szent Hosius

Szent Hosius vagy Córdobai Hosius – a korai latin forrásokban gyakran Ossius, spanyolul Osio de Córdoba – (Corduba, Hispania, kb. 256 – 357 után, hagyományosan 357/358 vagy 359) córdobai püspök, hitvalló, a 4. századi nikaiai hitvita egyik legtekintélyesebb nyugati egyházi szereplője volt.Turner 1911, 275–277.McLay 2015, 3–5. Több mint hat évtizedig állt a córdobai egyház élén; a Diocletianus- és Maximianus-kori keresztényüldözések idején hitvallóként vált ismertté, majd Nagy Konstantin környezetében egyházi ügyekben is jelentős szerepet kapott.Artemi 2016, 123.Čairović 2017, 106–107.

Hosius nevéhez kapcsolják Konstantin Arius és Alexandriai Sándor közötti közvetítői kísérletét, a 325-ös első nikaiai zsinat előkészítését és vezetésének kérdését, valamint a 343-as szerdikai zsinat irányítását.Hanson 1988, 154.McLay 2015, 30–32. A nikaiai hitvallás mellett állt, amely a Fiút az Atyával „egylényegűnek” – görögül homoousios – vallotta. Élete végén II. Constantius császár nyomására aláírta a 357-es szirmiumi formulát; e döntés körülményei és értelmezése a modern kutatásban is vitatottak.Hanson 1988, 336–337.

A keleti ortodox hagyományban „Hosius hitvallóként” szentként tisztelik, emléknapja augusztus 27. A nyugati katolikus megítélése történetileg összetettebb: Spanyolországban és különösen Córdobában régi tisztelete élt, a 21. században pedig a córdobai egyházmegye újra kezdeményezte kultuszának egyetemesebb katolikus rendezését.

Neve és forrásai

A magyar és a nemzetközi egyháztörténeti irodalomban a Hosius alak terjedt el, de C. H. Turner klasszikus filológiai vizsgálata szerint a 4. századi latin hagyomány eredetibb névalakja inkább az Ossius lehetett. A görög források a nevet Hosios formában adták vissza, ami görögül a „jámbor”, „szent” jelentésű szóval is összecsengett; ez a későbbi latin és modern nyelvi hagyományra is hatással volt. A spanyol szakirodalomban és a helyi emlékezetben többnyire az Osio de Córdoba név használatos.Menéndez Pelayo 1880, 65–77.

Hosius életére vonatkozó fő ókori források Atanáz, Caesareai Euszebiosz, Szókratész Szkholasztikosz, Szozomenosz, Theodorétosz és Poitiers-i Szent Hilár művei. Ezek a szerzők nem semleges megfigyelők voltak: részben a nikaiai álláspont védelmezői, részben a viták későbbi értelmezői. Emiatt Hosius életének több részlete – születési helye, pontos halálozási éve, nikaiai elnöklésének jogcíme és szirmiumi aláírásának értelmezése – csak valószínűségi alapon rekonstruálható.Hanson 1988, xvii–xxi.

Élete

Származása és püspökségének kezdete

Hosius születési helyeként a legtöbb forrás és a történeti hagyomány a hispaniai Cordubát, a mai Córdobát jelöli meg. A késő antik és kora újkori hagyományban előforduló „egyiptomi” eredetre utaló állításokat a modern kutatás többnyire félreértésnek, irodalmi toposznak vagy Zószimosz homályos megjegyzéséből eredő bizonytalan hagyománynak tekinti. Születését rendszerint 256 körülre teszik; Atanáz adatai alapján a 350-es években már száz év körüli, rendkívül idős püspöknek számított.

Córdoba püspökévé valószínűleg 294–295 körül választották. Hosszú püspöksége különleges tekintélyt adott neki: a 4. század közepére a keresztény világ egyik legidősebb és legtapasztaltabb püspöke volt. A keresztényüldözések idején nem szenvedett vértanúhalált, de hitvallóként tartották számon. A „hitvalló” az ókeresztény szóhasználatban olyan keresztényt jelentett, aki hitéért üldözést, börtönt, kínzást vagy száműzetést szenvedett el, de életben maradt. Hosius saját, Constantiushoz intézett levelében is utalt arra, hogy Maximianus idején már vállalta a hitvallás kockázatát.

Az elvirai zsinat

A 4. század elején Hosius részt vett az elvirai zsinaton, amelyet többnyire 305–306 körülre kelteznek. A zsinat a hispaniai egyház fegyelmi kérdéseivel foglalkozott: a keresztényüldözések után rendezni kellett többek között a hitehagyás, az egyházi fegyelem, a házasság, a klérus életmódja és a közösségbe való visszafogadás kérdéseit.McLay 2015, 10–12. Hosius neve előkelő helyen szerepel a zsinati aláírások között, ami vagy püspöki székének tekintélyét, vagy hitvallói múltját, vagy mindkettőt tükrözhette.

Az elvirai zsinat jelentőségét Hosius későbbi pályája szempontjából nem pusztán az adja, hogy jelen volt rajta, hanem az is, hogy itt találkozott először nagyobb egyházi fegyelmi viták zsinati kezelésével. Egyes modern szerzők szerint a hispaniai, arles-i és nikaiai kánonok közötti párhuzamok arra utalhatnak, hogy Hosius közvetítő szerepet játszott a nyugati helyi zsinati tapasztalatok és az egyetemesebb zsinati döntéshozatal között.Čairović 2017, 104–107. Ez azonban nem azt jelenti, hogy minden ilyen kánon személy szerint tőle származott; inkább azt, hogy ő olyan püspök volt, aki több regionális és birodalmi szintű egyházi fórum tapasztalatát ismerhette.

Kapcsolata Nagy Konstantinnal

Hosius 313 körül már kapcsolatban állt Nagy Konstantin környezetével. Caesareai Euszebiosz egy Konstantin által Caecilianus karthágói püspökhöz intézett levélben említ egy Hosiust, akinek közvetítésével pénzeket kellett szétosztani az afrikai egyház javára.Caesareai Euszebiosz: Historia ecclesiastica, 10,6; Artemi 2016, 131. A szakirodalom nagy része ezt a személyt a córdobai Hosiusszal azonosítja, bár a forráshelyzet nem teszi minden részletében bizonyossá, milyen állandó vagy intézményes jellegű volt a császár és a püspök kapcsolata.Čairović 2017, 103–104.

A konstantini korszak újdonsága az volt, hogy a császár a kereszténységet már nem üldözendő vallásként, hanem a birodalmi béke és egység egyik tényezőjeként kezelte. Ezért a belső egyházi viták – például az észak-afrikai donatizmus vagy az alexandriai krisztológiai vita – a császári udvar számára is politikai jelentőségűvé váltak. Hosius ebben az átmeneti helyzetben hidat alkotott az üldöztetést átélt egyház és a kereszténységet támogató császári hatalom között.Čairović 2017, 107.

A donatista vita kapcsán a későbbi források olykor Hosius befolyását említik, de az erre vonatkozó adatok óvatosan kezelendők. Szent Ágoston szerint a donatisták Hosiust is támadták, amikor a császári döntéseket igazságtalannak tartották; Ágoston azonban ezeket a vádakat polemikus jellegűnek tekintette.Ágoston: Contra epistulam Parmeniani, 1,5–8; Turner 1911, 277.

Az ariánus vita háttere

A 4. századi „ariánus vita” elnevezés leegyszerűsítő. Arius alexandriai presbiter tanítása valóban kiváltó oka volt a konfliktusnak, de a vita nem pusztán Arius személye vagy egyetlen párt körül forgott. A kérdés az volt, miként lehet egyszerre vallani az egyistenhitet és Jézus Krisztus istenségét: a Fiú öröktől fogva Isten-e ugyanabban az értelemben, mint az Atya, vagy alárendelt, teremtett közvetítő? Hanson hangsúlyozza, hogy a korszak inkább az ortodox megfogalmazás keresése volt, mint egy már teljesen kialakult dogmatikai rendszer egyszerű védelme.

A vita középpontjában az Atya és a Fiú viszonya állt. A nikaiai álláspont szerint a Fiú nem teremtmény, hanem „Isten az Istentől”, és az Atyával egylényegű; ezt fejezte ki a görög homoousios szó. Ellenfelei részben azért utasították el ezt a terminust, mert nem bibliai szó, részben azért, mert féltek attól, hogy elmoshatja az Atya és a Fiú személyes különbségét.Hanson 1988, 163–172.

Közvetítés Alexandriában és az út Nikaia felé

A vita kiéleződése után Konstantin Hosiust küldte Alexandriába, hogy Sándor püspök és Arius között közvetítsen. A császár eredetileg valószínűleg fegyelmi és békéltető kérdésként tekintett a konfliktusra, és azt remélte, hogy a felek megegyezésre bírhatók.Artemi 2016, 132. A közvetítés azonban nem járt sikerrel, mert a felek nézetei mögött mélyebb teológiai különbségek álltak.

Egyes rekonstrukciók szerint Hosius alexandriai útja során már felismerte, hogy Arius tanítása nem egyszerű helyi fegyelmi ügy, hanem az egész egyház hitét érintő kérdés. McLay szerint Hosius szerepe ebben a szakaszban három irányban értelmezhető: tájékozódnia kellett a vitáról, meg kellett kísérelnie a békítést, és ha ez nem sikerült, a császári udvar számára javaslatot kellett tennie a következő lépésre.McLay 2015, 12–13.

A 325 eleji antiochiai zsinat és az azt követő nikaiai összehívás kapcsolatát a kutatás részletesen tárgyalja. Hanson szerint a bizonyítékok erősen amellett szólnak, hogy Hosius Konstantin képviselőjeként jelentős szerepet játszott a nikaiai zsinat előkészítésében és vezetésében. Más szerzők óvatosabban fogalmaznak, és inkább azt hangsúlyozzák, hogy Hosius befolyása valószínű, de nem minden részletében bizonyítható.

Az első nikaiai zsinat

Az első nikaiai zsinatot 325-ben Konstantin hívta össze. A zsinat célja a birodalom egyházait megosztó vita rendezése volt, de fegyelmi és kánonjogi kérdésekkel is foglalkozott. A hagyomány szerint Hosius neve az aláírók között előkelő, sok listában első helyen szerepel; ez a tény nagy tekintélyére és lehetséges elnöki vagy vezető szerepére utal.

A zsinati elnöklés pontos jogcíme vitatott. Gelasiosz Küzikoszi későbbi szerző azt állította, hogy Hosius a római püspök képviseletében elnökölt, míg más értelmezések szerint Konstantin császár megbízottjaként vezette vagy irányította a tanácskozást. A római püspököt, Szilvesztert két presbiter, Vitus és Vincentius képviselte. A modern szakirodalom ezért általában nem tekinti bizonyítottnak, hogy Hosius formálisan pápai legátusként elnökölt volna, de azt igen, hogy a zsinat egyik legfontosabb nyugati résztvevője volt.Hanson 1988, 154; Artemi 2016, 132–133.

Hosius szerepét a nikaiai hitvallás megszövegezésében sem lehet teljes bizonyossággal meghatározni. A későbbi hagyomány időnként neki tulajdonította a hitvallás egészének megfogalmazását vagy a homoousios szó beemelését. A források ennél óvatosabb következtetést engednek meg: Hosius valószínűleg támogatta az Arius tanítását kizáró, erős megfogalmazást, és tekintélyével hozzájárult a nikaiai formula elfogadásához, de nem bizonyítható, hogy egyedüli szerzője lett volna a hitvallásnak.Artemi 2016, 132–133; Hanson 1988, 163–172.

A zsinat után Hosius valószínűleg visszatért Hispaniába. A nikaiai döntés azonban nem zárta le azonnal a vitát. A következő évtizedekben a különböző keleti és nyugati csoportok eltérően értelmezték a nikaiai hitvallás nyelvezetét, és újabb zsinatok, száműzetések, püspökcserék és császári beavatkozások követték egymást.

A szerdikai zsinat

343-ban Hosius a szerdikai zsinat egyik vezető alakja lett. A zsinatot a birodalom két császára, Constans és Constantius támogatásával hívták össze, hogy rendezze a nikaiaiak és ellenfeleik közötti vitákat, különösen Atanáz ügyét. A keleti és nyugati püspökök azonban nem tudtak közös eljárásban megállapodni: a keleti csoport visszavonult, és külön gyűlést tartott Philippopoliszban. Így Szerdika nem hozta meg a remélt egyházi egységet.

A szerdikai zsinat nyugati része Atanázt és több más, korábban elítélt püspököt rehabilitált. Hosius tekintélyét mutatja, hogy Atanáz és Theodorétosz is elnöki vagy vezető szerepben említi. A zsinati kánonokban több szabály Hosius felszólalásával kezdődik; ezek a püspökök áthelyezéséről, fegyelmi ügyeiről, valamint a római püspökhöz való fellebbezés lehetőségéről szóltak. A későbbi nyugati kánonjogban ezek a szerdikai kánonok különösen nagy jelentőséget kaptak, néha tévesen nikaiai kánonként is idézték őket.Hess 2002, 112–157; McLay 2015, 31–34.

A szerdikai zsinat Hosius életének egyik csúcspontja volt. A zsinati levél úgy említi, mint akit kora, hitvallói múltja és az egyházért vállalt sok fáradozása miatt általános tisztelet illet.Atanáz: Apologia contra Arianos, 44; McLay 2015, 30–31.

II. Constantius és a szirmiumi formula

Konstantin halála után a birodalmi egyházpolitika fokozatosan megváltozott. II. Constantius a nikaiai megfogalmazással szemben álló vagy azt módosítani kívánó püspököket támogatta. A cél nem mindig nyíltan Arius tanításának visszaállítása volt, hanem gyakran olyan kompromisszumos formulák keresése, amelyek elkerülték a homoousios használatát.Hanson 1988, 315–337.