Az 1984 a Van Halen együttes hatodik stúdióalbuma 1984-ből. Bár vitatható, egyesek szerint ez az együttes legnépszerűbb albuma. David Lee Roth ezután hagyta el az együttest, az ő és Eddie Van Halen közti fokozódó feszültség miatt. Roth örökösen kritizálta Eddie-t a Michael Jacksonnal a Beat It kislemezen való együttműködése miatt.

Az album második lett a Billboard albumlistáján (a listavezető az idő tájt a Thriller volt, amiben ugyancsak része volt Eddie Van Halennek, a Beat It kapcsán), és klasszikus slágereket tartalmazott: Jump, Panama és Hot for Teacher. A Jump első lett a Billboard Hot 100 kislemezlistán, elsőként a heavy metal dalok történetében.

Bár a Van Halent elsősorban gitárközpontú együttesnek ismerik, ezen az albumán nagyobb szerep jutott a billentyűs hangszereknek, mint az azelőttieken. Ez főként Eddie klasszikus-zongora taníttatásából ered.

Ez az album volt az első, amelyet az együttes saját, 5150 nevű stúdiójában vettek fel. A stúdió neve a következő albumuk címében köszönt vissza.

A Van Halen egyike volt azon ritka együtteseknek, akiknek két stúdióalbumuk is tízmillión felül eladott példányszámot ért el Amerikában, az egyik ilyen albumuk az 1984 volt.

Az album szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben.

Az album dalai

Közreműködők David Lee Roth – ének Eddie Van Halen – szólógitár, billentyűsök, háttérvokál Michael Anthony – basszusgitár, háttérvokál Alex Van Halen – dob, ütőhangszerek, háttérvokál

Produkció producer – Ted Templeman hangmérnök – Ken Deane, Donn Landee remastering – Chris Bellman, Gregg Geller projekt koordinátor – Jo Motta produkció koordinálása – Joan Parker művészi igazgató – Pete Angelus, Richard Seireeni világosítás – Pete Angelus

Kategória:Van Halen-albumok Kategória:1984 nagylemezei