bélyegkép|jobbra|300px|Az iraki légierő által bombázott Ekbatán városa 1980. szeptember 22-én bélyegkép|jobbra|A teheráni Mehrabad légikikötő bombázása szeptember 22-én bélyegkép|jobbra|A teheráni Mehrabad légikikötő bombázása szeptember 22-én bélyegkép|jobbra|300px|Iráni katonák és civilek az invázió elején jobbra|bélyegkép|Ábádán ostroma 1980-ban, korabeli archív felvételen bélyegkép|jobbra|300px|Adnan Hairallah iraki tábornok a háború idején bélyegkép|jobbra|300px|Homeini ajatollah Dzsávad Fakor őrnaggyal beszél 1981-ben bélyegkép|jobbra|300px|A megújult iráni katonai erők egy évvel az invázió után, 1981 szeptemberében bélyegkép|jobbra|300px|Szaddám kitünteti Hairallah tábornokot Az Irán elleni iraki invázió a két ország közötti véres és hosszú háború nyitánya volt 1980. szeptembere és decembere között. Az iraki hadsereg szeptember 22-én hadüzenet nélkül betört Iránba és bár a támadás december 5-re megtorpant a kibontakozó iráni ellenállás nyomán, ám az iráni fegyveres erők között, az iszlám forradalom miatt kialakult káosznak köszönhetően Irak tartósan megszállta Irán területének 1%-át (mintegy 15 ezer km²-t).
A háború előtt, Mohammad Reza Pahlavi iráni sah regnálása idején az uralkodó és Szaddám Huszein diktátor megállapodást kötött 1975-ben Algírban, hogy országaik területi vitáit rendezhessék. A megállapodást azonban egyik fél sem tartotta be, mivel Irán nem adott át Iraknak két általa igényelt régiót, továbbá nem született megállapodás a Satt el-Arab folyón történő hajózásról sem. Szaddám a megállapodást a forradalmat követően felmondta és további követelésekkel lépett elő. Egyik ilyen Huzesztán délnyugat-iráni régió volt, amelynek lakossága zömében arab nemzetiségűekből tevődött össze, illetve kőolajban is rendkívül gazdag,Brogan, Patrick (1989): World Conflicts: A Comprehensive Guide to World Strife Since 1945. London: Bloomsbury. ezért Szaddám mindenképp meg akarta szerezni azt a területet.
Az iraki hadsereg rendkívül erőteljes támadást indított Irán ellen egy 644 km-es frontszakaszon, összesen hat hadosztállyal, melyekből négy Huzesztánt rohanta le. Szaddám nagy reményeket fűzött az akcióhoz: egyrészt megszerezheti Huzesztánt és a Satt el-Arab ellenőrzését, gátat vethet az iráni fundamentalista törekvéseknek a Közel-Keleten, amelyek részben hatalma ellen is irányultak, továbbá háttérbe szoríthatja az örök rivális Iránt és az arab világon belül vezető pozíciót vívhatna ki Iraknak.Murray, Williamson; Woods, Kevin M. (2014): The Iran-Iraq War: A Military and Strategic History. Cambridge University Press. 98. o.
Szaddám abban bízott, hogy a huzesztáni arabokat maga mellé állíthatja, mivel a helyi arab lakosság nem egy esetben akart már elszakadni Irántól, ám az iraki inváziót a helyi arabok közömbösen fogadták.Karsh, Efraim (2002): The Iran–Iraq War: 1980–1988. Osprey Publishing. 1–8, 12–16, 19–82. o. Nagyobb területet sem tudott Szaddám ellenőrzése alá vonni, mindazonáltal az iráni forradalom „exportját”Cruze, Gregory S. (1988): Iran and Iraq: Perspectives in Conflict az országába meghiúsította (erre, mint egyfajta „hőstettre” a diktátor később sem feledkezett el hivatkozni). 1982-ben megindult az iráni ellentámadás, amely megtisztította a megszállt területeket az iraki erőktől. Ezt követően a háború az országhatárokra koncentrálódott, a front megmerevedett, melynek eredménye egy hosszú, kimerítő, borzalmas emberi és anyagi áldozatokkal járó, ám teljesen eredménytelen csatározás lett.
Előzmények Irak megalakulása óta határvitákat folytatott a szomszédos Perzsiával (a későbbi Iránnal). Huszein, miután teljhatalomra tett szert országában, következetesen törekedett arra, hogy Irakból az ő vezetése alatt közel-keleti szuperhatalom váljon, s átvegye Egyiptomtől a vezető szerepet az arab országok között.Farrokh, Kaveh (2011): Iran at War: 1500–1988. Oxford: Osprey Publishing. Számára az iráni forradalom beláthatatlan következményekkel is járhatott volna, mivel országa jobbára síita vallású volt, addig ő és az iraki vezetők szunniták voltak, akik támogatták a szekularizációt és a pánarab nacionalizmust.
A forradalom alatt Irán katonailag meggyengült, mivel a hadserege a harcok és a morális összeomlás miatt szétesett. Az új kormány pedig nem tudott megoldani egy sor másik égető problémát sem, így az aggasztó gazdasági hanyatlást, amely már a sah uralma idején megindult. Iránt továbbá a külföldi országok szankcióval sújtották, többek között befagyasztották Irán külföldi számláit, amely tovább gyengítette a katasztrófahelyzetben álló országot.
Irak 1975 óta jelentős összegeket fordított hadserege fejlesztésére, ahogy Irán is tette. Szaddám szovjet és francia haditechnikával szerelte fel katonaságát. 1973 és 1980 között az iraki hadsereg 1600 harckocsira és páncélosra, valamint 200 szovjet vadászrepülőre tett szert. Az iraki hadsereg létszáma 1980-ra elérte a 242 ezer főt, amely a második legnagyobb haderő volt az arab világon belül Egyiptom után.Makiya, Kanan (1998): Republic of Fear: The Politics of Modern Iraq, Updated Edition. University of California Press Eddigre már 2350 harckocsival és 340 vadászgéppel is bírt. 1979 és 1980 között újabb olajárrobbanás történt a nemzetközi piacon, amelyből Irak nagy hasznot húzott és újabb 33 milliárd dollárt tudott fordítani egyebek mellett katonai kiadások fedezésére.
Az Irántól megszerezni szándékozott területekkel Szaddám Iraki kőolajkitermelési kapacitásának növelését is várta, amellyel Irak akár gazdasági nagyhatalommá is válhatna. A legfőbb cél ezért a gazdag huzesztáni kőolajmezők megszerzése volt. A támadás ideológiáját segítette megalapozni Huzesztán arab lakossága, amelynek „felszabadítójaként” az iraki diktátor lépett elő (a perzsa-arab etnikai ellentétek egyébként a mai napig fennállnak).
Kuvait és Szaúd-Arábia, amelyek addig ellenségesen viszonyult Irakhoz, megrettentek Homeini ajatollahtól, s joggal tartottak attól, hogy országuk is hasonló sorsra jut, mint Irán. A szaúdi és a kuvaiti kormány buzdította következésképp Huszeint az Irán elleni háborúra, ezért pénzzel, önkéntesekkel, fegyverekkel és logisztikával segítették az irakiakat. Elmenekült irániak is agitáltak Bagdadban az invázió mellett, győzködve Szaddámot, hogy az új politikai berendezkedés Iránban még mindig gyenge, az országban pedig káosz uralkodik, ami miatt sürgősen közbe kell lépni. Husszein az invázió előtt, augusztusban látogatást tett Szaúd-Arábiában, ahol a biztosították arról, hogy támogatják az Irán elleni támadást.
Az invázió kezdetét megelőzően Huszein már megkezdte az ideológia alapozást, így gyakran beszélt Perzsia arab meghódításáról és a 636. évi kádiszíjai csatáról, amely lehetővé tette az iszlám elterjedését az országban. Szaddám soviniszta hangvétellel beszélt a perzsákról, s úgy vélekedett, hogy az iráni forradalom az arab nemzet ellen irányul, mert meg akarják torolni a kádiszíjai vereséget. A háborút utóbb úgy kezdték aztán emlegetni, mint Szaddám Kádiszíjáát. Homeini ajatollah is a vallási okokon túl erőteljesen kiemelte a háború alatt, hogy Irán nemzeti megmaradásáért harcol az arabok ellen. Hazafias hozzáállásával fellelkesített sokakat, akik hazájuk védelmében és nem kimondottan az iszlám vallásért harcoltak Irak és arab szövetségesei ellen.
Az iszlám forradalmat követően iraki Baasz-ellenes csoportok zavargásokat okoztak a síita területeken. Szaddám úgy vélte, hogy a zavargásokat a forradalom inspirálta és az iráni kormány szította. 1980. március 10-én kiutasították Irán iraki nagykövetét az országból. Irán hasonló lépéssel válaszolt, továbbá megszakított minden diplomáciai kapcsolatot Irakkal.
Az Iszlám Dawa Pártot, a síiták frakcióját Irakban március végén törvényen kívül helyezték, melyre válaszul síita fegyveresek áprilisban 20 baaszista tisztviselőt gyilkoltak meg és sikertelen merényletet hajtottak végre Tárik Aziz miniszterelnökhelyettes ellen (utóbbi merénylet során 11 diák is meghalt). Három nappal később, amikor a diákáldozatok temetésére került volna sor, a temetési menet ellen hajtottak végre bombamerényletet. Szintén megpróbálták megölni Latif Násszif Dzsászim kommunikációsügyi minisztert, ám ő is túlélte a támadást.
Szaddám megtorlása nem maradt el az ügyben: kivégeztette az iraki síita ajatollahot, Muhammad Bakír el-Szadrtot, a Dawa ideológusát és húgát Aminát. Olyan hírek terjedtek el, hogy megölésük előtt Aminát megerőszakolták volna, az ajatollahot pedig megkínozták és megszégyenítették. De már maga az ajatollah kivégzése nemcsak az iraki síitákban és Iránban, de az egész iszlám világban is hatalmas felháborodást keltett.
Májustól fegyveres incidensek robbantak ki az iraki–iráni határon. Iránban ugyanakkor a politikai vezetők (különösen Homeini) rendkívül kardcsörtető retorikát folytattak Irak ellen, de az iraki katonai hírszerzés Szaddámnak arról számolt be, hogy Irán katonailag gyenge és nem lenne képes egy Irak elleni támadásra. Ugyanezen jelentések úgy vélték továbbá, hogy Irán saját határait sem tudná megvédeni. A folyamat szeptemberben gyors eszkalációnak indult, amikor is még mindig zajlottak a határmenti csetepaték. A hírszerzés a legújabb jelentése szerint Irán ekkor sem készült támadásra, viszont már felkészült egy Irak felől jövő esetleges akció elleni védekezésre.
Irakban időközben 70 ezer olyan személy ingatlanját sajátították ki, akiket iráni származásúnak tartottak, kutasítva őket az ország területéről, ám valójában arab nemzetiségű és anyanyelvű iraki síiták voltak, akik nem rendelkeztek még csak családi kapcsolatokkal sem Iránban.Westcott, Kathryn (2003): Iraq's rich mosaic of people (BBC News) Ez nemcsak az iraki-iráni feszültség további elmérgesedését hozta, hanem a belső konfliktusokat is növelte Irakban.
Iráni Kurdisztánban és Huzesztánban etnikai villongások törtek ki. Az iraki kormány a huzesztáni arab milíciákat uszította az új kormány ellen, akik összecsaptak az iszlám Forradlami Gárdával. A harcokban legalább 100-an haltak meg. Időnként Irak az iráni kurd szeparatistákat is támogatta, míg saját észak-iraki kurd lakosságát elnyomta és a háború alatt, egy lázadást követően népirtást is elkövetett ellenük (Anfal hadművelet, halabdzsai mészárlás). Iraki bujtogatásra huzesztáni arab fegyveresek egy csoportja megtámadta az iráni nagykövetséget Londonban és túszul ejtették a személyzetet. A túszdrámának brit különleges légideszantosok vetettek véget. Egy 2014-es kutatás szerint a támadókat Irak toborozta és képezte ki.Murray, Williamson; Woods, Kevin M. (2014): A context of 'bitterness and anger'. The Iran–Iraq War, A Military and Strategic History. Cambridge University Press. 58-59. o.
Szaddám vezérkara eleinte abban bízott, hogy akciójával ellenforradalmat idézhet elő Iránban, csakhogy az arab támadás miatt az ország lakossága, a kezdeti vereségek ellenére nemhogy nem fordult a forradalmi kormány ellen, hanem felocsúdott a káoszból és kiállt a nemzet védelme mellett. Nem sikerült továbbá a huzesztáni arabokat sem Irak mellé állítani.
Határincidensek A májusban kezdődő határ menti összecsapások intenzitása szeptemberre iraki részről megnőtt. Az iraki hadsereg egyre több és nagyobb mértékű bombázást hajtott végre, valamint mélyebben benyomult iráni területre. Teljes páncéloshadosztályok bevetésével az irakiak három enklávét foglaltak el a térségben, melyre válaszul Irán határmenti iraki városokat és katonai állásokat bombázott. Ezen csatározások azonban nem hoztak egyik fél számára sem eredményt.
Szaddám szeptember 10-én bejelentette, hogy hadserege „felszabadította” az Irán által uralt vitatott hovatartozású területeket, a valóságban viszont ezek a területek csak 21-én kerültek teljesen iraki ellenőrzés alá, egy nappal az invázió megindulása előtt.Malovany, Pesach (2017): Wars of Modern Babylon: A History of the Iraqi Army from 1921 to 2003. University Press of Kentucky. 106. o.