A Siemens-Schuckert D.IV egy a Siemens-Schuckert-Művek által előállított együléses német vadászgép volt az első világháború utolsó hónapjaiban és a háború legkiválóbb német vadászgépének számított.
Kifejlesztése A D.IIc prototípusból és a korábbi Siemens-Schuckert D.III modellből D.IV megjelöléssel fejlesztett ki Harald Wolff mérnök egy magassági vadászgépet keskenyebb szárnyfelületekkel, melyből 280 darabot rendeltek meg. A mindössze 1 m szélességű szárnyfelülete révén a korábbi variánsnál gyorsabb tudott lenni, miközben a fordulékonyságából és a nagy magasságban való teljesítményéből sem veszített.
Wolff a következőnek szánt variánst 1918 májusában mutatta be Siemens-Schuckert D.V megjelöléssel egy adlershofi összehasonlító repülés alkalmával. 1919-ben még két felsőszárnyas kialakítású Siemens-Schuckert D.VI-ost teszteltek,Karlheinz Kens, Hanns Müller: Die Flugzeuge des Ersten Weltkriegs 1914–1918. Heyne, München 1973, . mely az első olyan gép volt, amelyik ledobható póttartályokkal volt felszerelhető és 220 km/h volt a végsebessége, a hatótávolsága 450 km volt és mindössze 8,3 perc alatt érte el a 8000 méteres magasságot. Ez a repülőgép a Siemens-Schuckert E.I jelölést kapta. Ezzel párhuzamosan fejlesztettek ki egy háromfedelű vadászgépet is Siemens-Schuckert Dr.I jelöléssel, de ebből egy sem készült el.
Bevetése a világháborúban Az első D.IV-es 1918 áprilisában került a frontra a 2. vadászezred kötelékében frontpróbára. Az első szériában gyártott példányok 1918 augusztusában kerültek a fontra, de a háború végéig összesen csak 60 érkezett be a 11., 14., és 22. vadászszázadokhoz (Jastákhoz). A repülőgéppel a nagyméretű propellere és a magas futóműve miatt nehezen lehetett landolni, viszont a felszálláshoz elég volt egy rövidebb kifutópálya is és könnyen manőverezhető volt. Különösen 4000 méteres magasság felett voltak kiemelkedőek a repülési tulajdonságai, melyek még a Fokker D.VII-énél is jobbak voltak. Számos összehasonlító teszt elvégzése után a Siemens-Schuckert D.IV-et nevezték meg a legjobb német vadászgépnek, de a háború végéig csak csekély számban tudtak gyártani belőle.
Háború utáni hasznosítása A sorozatgyártása a háború után is folytatódott és privát személyeknek adták el az elkészült gépeket. Egy részüket a svájci légierő vette meg és az 1920-as évek végéig hadrendben tartotta őket.
A Berlin-gatow-i Hadtörténeti Múzeumban egy D.IV replika van kiállítva.
Technikai adatok bélyegkép|jobb|300px|A Siemens-Schuckert D.IV egy replikája a Berlin-gatow-i Hadtörténeti Múzeumban bélyegkép|jobb|300px|A gép egy másik replikája egy arizonai múzeumban Adatok Legénység 1 Hossz 5,70 m Szárnyfesztávolság 8,35 m Magasság 2,70 m Szárnyfelület 15,12 m² Üres súly 540 kg Felszálló súly 735 kg Motor egy 11-hengeres Siemens & Halske Sh.IIIa forgómotor (210 le; 154 kW) Csúcssebesség 190 km/h Emelkedési idő 1000 m: 1,9 perc 3000 m: 6,4 perc 5000 m: 12,1 perc 6000 m: 15,5 perc 8100 m: 36 perc Szolgálati csúcsmagasság 8000 m Hatótávolság 380 km Repülési időtartam 2 óra Fegyverzet 1 × MG 08/15
Jegyzetek
Fordítás
Forrás Enzo Angelucci/Paolo Matricardi: Die Flugzeuge. Von den Anfängen bis zum Ersten Weltkrieg. Falken-Verlag, Wiesbaden 1976, , (Falken-Handbuch in Farbe). Peter M. Grosz: SSW D.III – D.IV. Windsock Datafile 29, Albatros Productions Ltd. 1991, . Kenneth Munson: Kampfflugzeuge 1914–19. Zürich 1968. Günter Kroschel/Helmut Stützer: Die deutschen Militärflugzeuge 1910–1918. Lohse-Eissing, Wilhelmshaven 1977, . Heinz Nowarra: Die Entwicklung der Flugzeuge 1914–1918. Lehmanns, München 1959.
Linkek
Kategória:Első világháborús vadászrepülőgépek Kategória:Első világháborús német repülőgépek