A BuzzFeed egy amerikai média-, hírszolgáltató és szórakoztatóipari cég, melynek fő fókuszában a digitális média áll. A New York-i központú céget Jonah Peretti és John S. Johnson alapította 2006-ban, a felkapott médiatartalmak nyomonkövetése érdekében. Kenneth Lerer, a The Huffington Post társalapítója és igazgatója, a BuzzFeed egyik társalapítójaként és befektetőjeként kezdte, mára pedig a cég főigazgatója.
A cég, ami kezdetben online kvízekről, listás és popkulturális témájú cikkekről volt híres, mára egy globális technológiai és médiavállalattá nőtte ki magát, amely olyan különböző témákban közöl publikációkat, mint a politika, a barkácsolás, az állatvilág, vagy az üzleti szféra. 2011 végén a BuzzFeed felbérelte Ben Smith-t, a Politico hírportál főszerkesztőjét, hogy a weboldal felhozatalát újságírói riportokkal bővítse. Felderítő újságírói tevékenységéért a BuzzFeed News 2021-ben elnyerte a National Magazine díjat, a George Polk díjat és a Pulitzer-díjat, valamint jelölték a Michael Kelly díjra. A BuzzFeed saját reklámok segítségével generál bevételt. Ez a stratégia növeli annak a valószínűségét, hogy az oldal látogatói megtekintik a hirdetések tartalmát.
Bár a BuzzFeed belépett az igényes újságírás világába, a Pew Research Center 2014-es felmérése alapján az Egyesült Államokban a válaszadók többsége (életkortól és politikai beállítottságtól függetlenül) nem tartja megbízható forrásnak a weboldalt. A vállalat közönségét inkább baloldaliként jellemzik. A BuzzFeed News azóta saját domainre költözött, míg korábban a BuzzFeed fő weblapjának volt egy alszekciója.
Története A BuzzFeed megalapítása előtt Peretti kutatási és fejlesztési igazgató volt az Eyebeamnél, Johnson New York-i központú művészeti és technológiai nonprofit cégénél, ahol más felkapott médiumokkal is kísérletezett.
Peretti mellékprojektként indította korábbi mentorával, John Johnsonnal együttműködésben az eredetileg BuzzFeed Laboratories névre keresztelt céget 2006-ban, amikor még a The Huffington Postnál dolgozott. A vállalat kezdetben nem alkalmazott szerzőket vagy szerkesztőket, csak egy algoritmust a világhálón felkapott tartalmak kiszűrésére. A weblap egy olyan azonnali üzenetküldő alkalmazást (BuzzBot) működtetett, amely hivatkozásokat küldött a felhasználóknak a népszerű tartalmak eléréséhez. Az alkalmazás olyan algoritmusokon alapult, amelyek többszáz blogot böngésztek végig a gyorsan terjedő linkek felkutatása érdekében. A weboldal később kiemelt tartalomként kezelte a BuzzBot által kiválasztott legnépszerűbb hivatkozásokat. A vállalat kurátorokat alkalmazott a világhálón népszerű tartalmak meghatározására. 2011-ben a cég felbérelte Ben Smith-t, a Politico főszerkesztőjét és népszerű politikai bloggert, egy hírfelület létrehozása érdekében.
2016-ban a BuzzFeed Newstól különálló, a BuzzFeed Motion Picturest is magába foglaló BuzzFeed Entertainment Group megalapításával a vállalat hivatalosan is különválasztotta a hír- és szórakoztató tartalmakat. 2016-ra a BuzzFeednek 12 különböző országból voltak szerzői, illetve külföldi kiadásai Ausztráliában, Brazíliában, Franciaországban, Németországban, Indiában, Japánban, Mexikóban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban. 2017 végén a cégnek nagyjából 1700 alkalmazottja volt világszerte, bár az év novemberében 100, illetve 45 fős leépítést jelentettek be az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, valamint további 100 fő elbocsátását ígértek Franciaországban 2018 júniusában.
2019. január 23-án a BuzzFeed minden alkalmazottját értesítette a közelgő 15 százalékos létszámcsökkentésről, amely a vállalat nemzetközi, webtartalom készítő és hírszerző részlegeire terjedt ki. A leépítések körülbelül 200 munkavállalót érintettek. 2020-ban a BuzzFeed megegyezett a Universal Television televíziós produkciós céggel, hogy a történeteik alapján gyárthasson tartalmat.
2022 márciusában a BuzzFeed News három vezetőszerkesztője bejelentette lemondását és azt, hogy a szerkesztőséget önkéntes leépítések vagy kirúgások fenyegetik. A CNBC beszámolója szerint a létszámcsökkentés azután következett be, hogy a BuzzFeed befektetői megpróbálták rábeszélni Perettit a BuzzFeed News megszüntetésére, ám a tulajdonos ezt elutasította.
Finanszírozás 2008-ban a BuzzFeed 3,5 millió dollárt gyűjtött össze a Hearst Ventures kockázatitőke-alap és a japán Softbank holdingtársaság finanszírozásával. 2011-ben a cég több mint 100 közösségimédia-kampányt futtatott, amelyekkel a 2010-es évhez képest háromszoros bevételt generált. 2012 januárjában a vállalat bejelentette, hogy a New Enterprise Associates kockázatitőke-kezelő cég, a Lerer Ventures kockázatitőke-alap, a Hearst Interactive Media, a Softbank és a RRE Capital kockázatitőke-kezelő 15,5 millió dollárral finanszírozta a weboldal bővítését. 2012 októberében a BuzzFeed az Obama adminisztráció által szponzorált tartalmat jelentetett meg, ami a reklámbevételek növekedéséhez vezetett. 2013 januárjában a vállalat arról számolt be, hogy a New Enterprise Associate 19,3 millió dollárt gyűjtött. 2013-ban a BuzzFeedet nyereséges cégként tartották számon.
2014-ben a BuzzFeed bevételei meghaladták a 100 millió dollárt. 2014 augusztusában a cég 50 millió dollárhoz jutott az Andreessen Horowitz kockázatitőke-kezelő vállalaton keresztül, ami a korábbi finanszírozások több mint kétszeresét jelentette. A BuzzFeedet az Andreessen Horowitz 850 millió dollárra értékelte. A BuzzFeed reklámbevételei olyan saját hirdetéseken alapulnak, amik a cég szerkesztői tartalmaiban is megjelennek, szalaghirdetéseket nem alkalmaznak. A hagyományos hirdetéseit a vállalat egyéb platformokon, például a Facebookon targetálja. 2014 decemberében a General Atlantic, egy növekedésitőke-kezelő cég, 50 millió dollár értékben vásárolt a BuzzFeed másodlagos részvényeiből.
2015 augusztusában az amerikai média és szórakoztatóipari konglomerátum, az NBC Universal 200 millió dolláros növekedési tőkét fektetett a BuzzFeedbe. Az oknyomozói tevékenység kiszélesítése érdekében a BuzzFeed világszerte több újságíró alkalmazását, illetve Indiában, Németországban, Mexikóban és Japánban új egységek megnyitását fontolgatta. Új munkatársak felvételét tervezte az egyesült királyságbeli irodájába, a gyorsan bővülő mozgóképpel foglalkozó egységébe és az étkezés tematikájú Tasty alvállalatba. 2016-ban, a két cég számos projekten, köztük a riói olimpián történő együttműködését követően az NBC Universal további 200 millió dollárt fektetett a BuzzFeedbe. A két vállalat együttműködést tervezett a hirdetők megnyerése céljából. A Comcast és leányvállalata, az NBC Universal együttvéve nagyjából a BuzzFeed harmadát birtokolja. A BuzzFeed korábban azt nyilatkozta, hogy nem kívánja feladni a függetlenségét.
A 2017-es évi 100 fős leépítést követően 2019-ben a BuzzFeed további 200 alkalmazottat bocsájtott el a növekedés fenntartása érdekében, annak ellenére, hogy a vállalat 2018-ban 15 százalékkal növelte az előző évi bevételeit. 2019-ben a Facebook megkezdte a BuzzFeed News két műsorának finanszírozását a Facebook Watch számára. 2020. március 15-én, a COVID-19 járványra hivatkozva, a BuzzFeed egy belső értekezleten az alkalmazotti fizetések sávos rendszerben történő csökkentését jelentette be. Peretti ígéretet tett, hogy a járvány végéig nem veszi fel a fizetését. A bejelentés hírére az alkalmazottak közül többen is megkönnyebbülésüknek adtak hangot, ugyanis leépítések nem történtek. 2020. május 13-án a cég bezárta az egyesült királyságbeli, illetve az ausztráliai egységét és szabadságra küldött 10 brit és négy ausztrál szerkesztőségi tagot.
Felvásárlások A BuzzFeed első akvizíciója a Rob Fishman által alapított, a Facebook hirdetések optimalizálására szakosodott startup, a Kingfish Labs felvásárlása volt.
2014 októberében a BuzzFeed bejelentette a Torando Labs felvásárlását, amely aztán a vállalat első adatmérnöki csapatává vált.
2020. november 19-én a cég bejelentette a HuffPost felvásárlását egy olyan részvényüzlet keretében, amely kisebbségi tulajdonrészt biztosított a Verzion Mediának a BuzzFeed részvényeiben.
2021 júniusában a BuzzFeed beszámolt azon tervéről, hogy egy különleges célú akvizíciós társaságon (special-purpose acquisition company, SPAC) keresztül publikussá válik, illetve hogy felvásárolja a Complex Networks média és szórakoztatóipari céget.
Közzétett tartalom A BuzzFeed naponta frissülő tartalmát a cég által alkalmazott riporterek, külső szerzők és karikaturisták és a weboldal látogatói hozzák létre. Az oldal legnépszerűbb tartalmai a lista alapú cikkek, a videók és a kvízek. Az ilyen típusú tartalmak hatására jött létre a ClickHole nevű paródiaoldal. Bár a BuzzFeed kezdetben kizárólag az efféle felkapott tartalmakra fókuszált, a The New York Times szerint a weboldal 2014-re egyre több hagyományos cikket, többek között vezető híreket és igényes riportokat közölt. Ugyanebben az évben a BuzzFeed több mint 4000 korábbi bejegyzését törölte, a The New Yorker szerint feltehetőleg azért, mert azok “az idő múlásával egyre nagyobb butaságnak tűntek.”
A BuzzFeed 2013. december és 2014. április között a NewsWhip közösségimédia-kutató cég Facebook-publikációs ranglistáján rendre az első helyen szerepelt, amíg a The Huffington Post át nem vette a vezetést.
Hírek A BuzzFeed hírszerkesztősége 2011 decemberében indult, Ben Smith főszerkesztői kinevezésével. 2013-ban a cég felvette a ProPublica nonprofit oknyomozói vállalatnál dolgozó, Pulitzer-díjas Mark Schoofst a felderítő újságírói gárda élére. 2016-ban 20 oknyomozó újságíró dolgozott a BuzzFeednek.
Videók A BuzzFeed Video, a BuzzFeed Motion Pictures Los Angeles-i központú fő YouTube csatornája önálló tartalomgyártással foglalkozik. Ze Frank 2012-es alkalmazása óta a csatorna számos videósorozatot készített, köztük a The Try Guyst. A cég 2014-ben jelentette be a BuzzFeed Motion Pictures létrehozását, aminek a segítségével egész estés filmek készítését tervezik. 2021. szeptember 1-jén a BuzzFeed Video YouTube csatornája több mint 17,4 milliárd megtekintésnél és 20,3 millió feliratkozónál járt. A BuzzFeed 2016-ban bejelentette, hogy a BuzzFeed Motion Pictures két teljes játékidejű sorozatot hoz létre a YouTube számára (Broke és Squad Wars).
Podcastok 2015-ben a BuzzFeed létrehozott egy házon belüli podcast munkacsoportot, ami megalkotta az Another Round és az Internet Explorer podcastokat. 2018 szeptemberében a cég felszámolta a podcast részlegét és elbocsátotta a munkacsoport alkalmazottait, mivel a reklámbevételek elmaradtak a várakozásoktól. 2019 januárjában 200 munkatársat rúgtak ki vállalatszerte és a megmaradt Thirst Aid Kit podcastot is felszámolták.
A BuzzFeed korábbi podcastjai:
Another Round Internet Explorer The News See Something, Say Something Thirst Aid Kit Reporting To You Rerun The Tell Show Women of the Hour
Közösség 2012. július 17-én a McSweeney’s Internet Tendency elnevezésű viccoldal közzé tett egy “BuzzFeed-cikk javaslatok” (“Suggested BuzzFeed Articles”) című bejegyzést, amelyből a BuzzFeed több ötletet is megvalósított. Az oldal a McSweeney’s-t közösségi hozzájárulóként (“Community Contributor”) nevezte meg. A BuzzFeed bejegyzése több mint 350 000 megtekintést generált és kiemelt média figyelmet kapott. Az ügy hatására a weboldal 2013-ban elindította a közösségi rovatát, ahová a felhasználók tölthetnek fel tartalmakat. A felhasználók először csak napi egy bejegyzést tehetnek közzé, de engedélyezett feltöltéseik száma nőhet, ha sikerül növelniük “macskaerejüket” (“Cat Power”), a BuzzFeed közösségi rovatának hivatalos felhasználói szintmérőjét. A macskaerő akkor nő, ha a felhasználó egyre nagyobb népszerűségre tesz szert az oldalon.
2017 januárjában a BuzzFeed felhasználói közösségi tartalma 100 milliós megtekintést generált.
2019 februárjában, az elbocsátásokat követően a BuzzFeed News szakszervezet létrehozása mellett döntött. A BuzzFeed felsőbbvezetői és a szakszervezet között vita alakult ki, miután a vezetőség nem jelent meg egy találkozón.
Technológia és közösségi média