bélyegkép|200 px|Szpirídon Lúisz, a maratoni futás első olimpiai bajnoka A maratonfutás a nyári olimpiai játékok atlétikaversenyein eddig minden alkalommal a program része volt. A versenyszámot – Pierre de Coubertin jó barátja és az olimpiai eszme lelkes híve – Michel Bréal francia akadémikus javaslatára iktatták műsorba, egy ókori görög harcos emlékére, aki a legenda szerint a perzsák felett i. e. 490-ben aratott győzelem hírét Marathón mezejéről futva vitte meg Athén piacára, és utána a kimerültségtől holtan esett össze. A maratoni futás – 1921-ig többször kisebb mértékben változott – távja a Marathón és Athén között lévő nagyjából negyven kilométeres távnak felel meg. Bár a történet hitelességével kapcsolatban jogos kételyek merültek fel, a maraton az újkori atlétikaversenyek és az újkori nyári olimpiák kedvelt műsorszámává vált.

Érdekességek a versenyszám történetéből Az eddig lezajlott huszonöt verseny – különösen a kezdeti időszakban, amikor az atléták még nem a mai korszerű módszerekkel készültek a versenyekre – bővelkedett drámai jelenetekben. Az első versenyt a görög Szpirídon Lúisz, huszonöt éves postaküldönc nyerte, akit nemzeti hősként ünnepeltek és élete végéig köztiszteletben állt. A verseny után kiderült, hogy a harmadik helyen célba érkezett görög Belokas Spiridon a táv egy részét szekéren tette meg, ezért a görög versenyzőt kizárták és a távot egyedüli külföldiként végigfutó magyar Kellner Gyulát tették meg bronzérmesnek. Máig ez Magyarország egyetlen olimpiai érme ebben a versenyszámban.Az 1896. évi olimpia óta Görögországnak sem sikerült érmet nyerni maratoni futásban A verseny előtt Georgiosz Averoff, az olimpia egyik fő támogatója, a Herodes Atticus-stadion újjáépíttetője a győztesnek – ha az görög versenyző lesz – leánya kezét és hatalmas hozományt ígért. Ígéretének beváltására nem volt szükség, mert Louis Spiridon győzelmekor már családos ember volt.

1900-ban a versenytáv 40 260 méter volt, 1904-ben ismét negyven kilométer. A csalási kísérlet az 1904. évi olimpián megismétlődött, a lelkesen ünnepelt első helyen célba érkező amerikai futóról kiderült, hogy a táv nagy részét gépkocsival tette meg.

bélyegkép|230px|Dorando Pietri célba érkezése az 1908. évi olimpián. A diszkvalifikált olasz versenyző másnap az angol királyi családtól fájdalomdíjként egy aranyserleget kapott.A képen Pietrit egyik oldalról szócsővel a kezében a verseny eredményközlője, másik oldalról Conan Doyle, a Sherlock Holmes-regények írója, az 1908. évi olimpia szervezésének egyik közreműködője támogatja

Az 1908. évi londoni olimpián a versenytávot 42 kilométerre növelték, mert ennyi volt a távolság a Windsor kastély és a White-City Stadion között. Ezt a távolságot még meg kellett növelni, mert a királyi család nehezményezte, hogy a futók nem a királyi díszpáholy előtt érnek célba, így a versenytáv 42 195 méter lett. A versenyen az olasz Dorando Pietri ért először a stadionba, de annyira kimerülten, hogy többször is összeesett és a cél előtt néhány tíz méterrel már nem tudott felkelni. Mivel közben egy amerikai futó is feltűnt a stadion bejáratánál, honfitársai lábra segítették az olasz versenyzőt és némi rendezői segédlettel valósággal átvonszolták a célon. Pietrit végül külső segítség igénybevétele miatt diszkvalifikálták és az egyesült államokbeli John Hayest nyilvánították bajnoknak.

Az 1912. évi olimpián a maratoni futás halálos áldozatot is követelt, a portugál Francisco Lázaro futás közben napszúrást kapott és másnap meghalt. Ezen az olimpián nyert a versenyszámban először afrikai ország sportolója.

1921-ben a Nemzetközi Atlétikai Szövetség a versenytávot 42 195 méterben rögzítette, és az 1924. évi olimpia versenyét már ezen a távon rendezték. A párizsi olimpia maratoni versenyére nézőként ellátogató cseh Vojtech Bukovskot annyira magával ragadta a verseny hangulata, hogy hazatérve 1924 októberében megszervezte az első – azóta Európa egyik legrangosabb maratoni versenyévé vált – kassai maratont.

Az első dél-amerikai győzelem 1932-ben, az első ázsiai győzelem 1936-ban született. Az 1936. évi olimpián a koreai Szon Kidzsong nyert, de mivel országa ekkor japán megszállás alatt állt, japán színekben. Az aranyérmet a források egy része Korea aranyérmeként tünteti fel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azonban máig japán aranyéremként tartja nyilván.

Az 1948. évi londoni olimpián az 1908. évihez hasonló jelenet játszódott le: a belga Étienne Gailly érkezett elsőként a stadionba, de annyira kimerülten, hogy a végül győztes argentin futó több mint negyven másodperccel megelőzte, és Gailly végül bronzérmet nyert.

Az 1950-es évek legendás cseh futója, Emil Zátopek az 1952. évi olimpián úgy nyerte – olimpiai csúccsal – a maratoni futást, hogy előtte ezen a távon nagy nemzetközi versenyen még nem indult. A magyar Dobronyi József Zátopek mögött alig több mint három perccel lemaradva, a hetedik helyen végzett.

1956-ban az esélytelennek tartott francia Alain Mimoun győzött, aki akkor már harminchat éves volt.

1960-ban, a római olimpián a rajtnál még teljesen ismeretlen etióp Abebe Bikila érkezett – mezítláb futva – elsőként a stadionba és nyerte meg a versenyt új világcsúccsal.Bikila ekkor Szergej Popov 1958 óta fennálló világrekordján egy másodpercet javított Bikilának a játékok történetében elsőként a duplázás is sikerült, az 1964. évi olimpián ismét világrekorddal tudott győzni. A bajnoki cím megvédése rajta kívül csak az NDK-beli Waldemar Cierpinskinek sikerült, aki 1976-ban és 1980-ban is győzni tudott. Cierpinski 1976-ban az olimpiák történetében elsőként futotta a távot két óra tíz percen belül. Rajta kívül eddig ez csak a portugál Carlos Lopeznek sikerült 1984-ben.

Az 1984. évi olimpia óta női atlétikában is rendeznek maratoni futást, az első női olimpiai bajnok az egyesült államokbeli Joan Benoit lett.

bélyegkép|145px|John Hayes, az 1908-as londoni olimpia győztese és a versenyszám első hivatalos világcsúcstartója

2004-ben az athéni olimpia maratoni versenyét az eredeti útvonalon – az ókori görög hírvivő harcos feltételezett útvonalán – rendezték. A férfi versenyen az olasz Stefano Baldini, a női versenyen a japán Nogucsi Mizuki ért elsőnek célba.

Időeredmények Az első hivatalos maratoni versenyt Louis Spiridon 2:58:50-es idővel nyerte. Azóta az olimpiai rekord kilenc alkalommal dőlt meg. A mai olimpiai csúcstartó, a portugál Carlos Lopez 2:09:21-es eredményét az 1984. évi olimpián futotta. Rajta kívül az NDK-beli Waldemar Cierpinski volt az egyetlen az olimpiák történetében – az 1976. évi olimpián –, aki a távot két óra tíz percen belül teljesítette.

A versenyszám első hivatalos világcsúcstartója, az egyesült államokbeli John Hayes időeredményét az 1908. évi olimpián futotta. Azóta az olimpiák történetében számos alkalommal javították meg a világrekordot (l. a táblázatot lentebb). A jelenleg érvényes világcsúcsot Patrick Makau futotta a 2011. szeptember 25-i berlini maratonin 2:03:38-as idővel.Futas.net

Az első hivatalos női világrekordot – 3:40:22 – a brit Violet Piercy futotta 1926-ban. Az első női olimpiai bajnok időeredménye az 1984. évi olimpián 2:24:52 volt, és ez az eredmény maradt az olimpiai rekord tizenhat éven keresztül. A ma érvényes olimpiai csúcsot – 2:23:14-et – a japán Takahasi Naoko futotta a 2000. évi olimpián. Az olimpiák női maratoni versenyszámának történetében mindeddig nem történt világcsúcsjavítás.

Részletes eredmények Férfi maratonfutás Éremtáblázat (Magyarország eltérő háttérszínnel, az egyes számoszlopok legmagasabb értékei vastagítással kiemelve) 1.41382.335113.32054.23275.22046.21147.20358.2002200210.Japán egyetlen aranyérmét a koreai Szon Kidzsong nyerte, aki – mivel országa akkor japán fennhatóság alatt állt – 1936-ban Japán színeiben versenyzett.122511.1102110213.10011001100116.041517.020218.012319.0101010101010101010124.0022002226.00110011001100110011

Érmesek Az időeredmények megadása óra:perc:másodperc alakban történik.

|valign=top|1896 |||align=right valign=top|2:58:50(OR)OR = olimpiai rekord, VR = világrekord |||align=right valign=top|3:06:03 ||||align=right valign=top |3:06:35 |- |valign=top|1900 |||align=right valign=top|2:59:45 |||align=right valign=top|3:04:17 |||align=right valign=top|3:37:14 |- |valign=top|1904 |||align=right valign=top|3:28:53 |||align=right valign=top|3:34:52 |||align=right valign=top|3:47:33 |- |valign=top|1908 |||align=right valign=top|2:55:19(VR) |||align=right valign=top|2:56:06 |||align=right valign=top|2:57:11 |- |valign=top|1912 |||align=right valign=top|2:36:55(OR) |||align=right valign=top|2:37:52 |||align=right valign=top|2:38:43 |- |valign=top|1920 |||align=right valign=top|2:32:36(VR) |||align=right valign=top|2:32:49 |||align=right valign=top|2:36:33 |- |valign=top|1924 |||align=right valign=top|2:41:23 |||align=right valign=top|2:47:20 |||align=right valign=top|2:48:14 |- |valign=top|1928 |||align=right valign=top|2:23:57(OR) |||align=right valign=top|2:33:23 |||align=right valign=top|2:35:02 |- |valign=top|1932 |||align=right valign=top|2:31:36 |||align=right valign=top|2:31:55 |||align=right valign=top|2:32:12 |- |valign=top|1936 |||align=right valign=top|2:29:20 |||align=right valign=top|2:31:24 |||align=right valign=top|2:31:42 |- |valign=top|1948 |||align=right valign=top|2:34:52 |||align=right valign=top|2:35:08 |||align=right valign=top|2:35:34 |- |valign=top|1952 |||align=right valign=top|2:23:04(OR) |||align=right valign=top|2:25:35 |||align=right valign=top|2:26:07 |- |valign=top|1956 |||align=right valign=top|2:25:00 |||align=right valign=top|2:26:32 |||align=right valign=top|2:27:47 |- |valign=top|1960 |||align=right valign=top|2:15:16(VR) |||align=right valign=top|2:15:42 |||align=right valign=top|2:17:19 |- |valign=top|1964 |||align=right valign=top|2:12:12(VR) |||align=right valign=top|2:16:20 |||align=right valign=top|2:16:23 |- |valign=top|1968 |||align=right valign=top|2:20:27 |||align=right valign=top|2:23:31 |||align=right valign=top|2:23:45 |- |valign=top|1972 |||align=right valign=top|2:12:20 |||align=right valign=top|2:14:32 |||align=right valign=top|2:15:09 |- |valign=top|1976 |||align=right valign=top|2:09:55(OR) |||align=right valign=top|2:10:46 |||align=right valign=top|2:11:13 |- |valign=top|1980 |||align=right valign=top|2:11:03 |||align=right valign=top|2:11:20 |||align=right valign=top|2:11:35 |- |valign=top|1984 |||align=right valign=top|2:09:21(OR) |||align=right valign=top|2:09:56 |||align=right valign=top|2:09:58 |- |valign=top|1988 |||align=right valign=top|2:10:32 |||align=right valign=top|2:10:47 |||align=right valign=top|2:10:59 |- |valign=top|1992 |||align=right valign=top|2:13:23 |||align=right valign=top|2:13:45 |||align=right valign=top|2:14:00 |- |valign=top|1996 |||align=right valign=top|2:12:36 |||align=right valign=top|2:12:39 |||align=right valign=top|2:12:44 |- |valign=top|2000 |||align=right valign=top|2:10:11 |||align=right valign=top|2:10:31 |||align=right valign=top|2:11:10 |- |valign=top|2004 |||align=right valign=top|2:10:55 |||align=right valign=top|2:11:29 |||align=right valign=top|2:12:11 |- |valign=top|2008 |||align=right valign=top|2:06:32(OR) |||align=right valign=top|2:07:16 |||align=right valign=top|2:10:00 |- |valign=top|2012 |||align=right valign=top|2:08:01 |||align=right valign=top|2:08:27 |||align=right valign=top|2:09:37 |- |valign=top|2016 |||align=right valign=top|2:08:44 |||align=right valign=top|2:09:54 |||align=right valign=top|2:10:05

Ranglista Bajnoki címét eddig két futónak sikerült megvédenie. A nyolcvanegy érmen hetvenöt sportoló osztozott. A következők nyertek egynél több érmet:

A nyári olimpiai játékokon egynél több érmet nyert férfi maratoni futók 50px SportolóOrszág Összesen1.Abebe Bikila2002 Waldemar Cierpinski2002 3.Frank Shorter1102 4.Mamo Wolde1012 5.Karel Lismont0112 Eric Wainaina0112

Női maratonfutás jobbra|bélyegkép|265px|Női marathon futó a 2016-os riói olimpián Éremtáblázat 1.2114 2.20133.13154.11025.101210127.10018.01129.01010101010112.0011 0011 0011

Érmesek

|1984 Los Angeles