bélyegkép|jobbra|250px|II. Tiberius Julius Sauromates pénzérméje (172–211 k.) A szarmaták (görög nyelven Σαρμάται/Szarmatai, latin nyelven Sarmatae) a kelet-európai sztyeppéken az i. e. 3. századtól az i. sz. 4. századig élő iráni nyelvű lovasnomád népesség, törzsek összefoglaló elnevezése. A szarmaták évszázadokon át vezető szerepet töltöttek be az eurázsiai sztyeppén és gyakran részt vettek az antik történelem alakításában. Benépesítették a Közép-Ázsia és a Duna közötti hatalmas területet, kapcsolatot tartottak Kínával, a dél-ázsiai magaskultúrákkal, valamint a görög-római világgal is. A szarmaták számos törzse önállóan is szerepet kapott a történelemben, mint a jazigok, roxolánok, alánok.
Genetikai kutatások arra mutatnak, hogy a szarmaták a kora bronzkori Jamnaja kultúra hordozóinak leszármazottai lehetnek.
Első említésük a zoroasztrizmus szent könyvéből, az Avesztából ismeretes. A széles értelemben vett szkíták műveltségi körébe tartoztak. Az i. e. 4–3 század során Közép-Ázsiából nyugat felé nyomultak és i. e. 200 körül alávetették a szkítákat. Befolyási területük a legnagyobb i. e. 100 körül volt, amikor az nyugaton a Visztula folyótól a Duna torkolatáig, keleten a Volgáig és a Kaszpi-tengerig, délen a Fekete-tengerig és a Kaukázusig terjedt.
Az 1. században germán törzsekkel szövetségben támadásokat indítottak a Római Birodalom ellen. A szarmaták egyik csoportja, a jazigok megtelepedtek a Kárpát-medencében, elsősorban a Duna-Tisza közén. Szarmata régészeti lelőhelyeket tártak fel az Alföldön sokfelé, még Budapest területén is, a Rákos-patak mentén az 5. századból.https://trendfm.hu/adas/kozkincskereso-kovacs-oliverrel-93141 A rómaiak ekkoriban a Duna Esztergom és Kosztolác (a mai Szerbiában) közötti szakaszát ripa Sarmatica névvel jelölték. Keleten ellenben a gótok a 3. századra kiszorították őket a sztyeppéről, majd a hunok a 4. században őket is alávetették.
A Fekete-tengertől északra fekvő területeken a szarmaták egy része a Boszporoszi Királyságban asszimilálódott a görög civilizációba mások pedig az Azovi-tenger (korabeli nevén Meótisz) környékén a cserkeszek, alánok, oszétok illetve a szláv népek elődeivel olvadtak össze. "While the Sarmatians dominated the Meot lands, they were themselves assimilated and the language of the Meots, the predecessor of the modern Circassian dialects, survived."
A szarmaták és magyarok között tartós érintkezés és keveredés lehetett az Urál és az Azovi-tenger közötti térségben, ennek genetikai és nyelvi nyomai is kimutathatóak. 2022 májusában Török Tibor és Neparáczki Endre archeogenetikusok kimutatták, hogy a többségükben finnugor származású honfoglaló magyarok genetikai állományának 35%-a szarmata jellegű.https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/35617951/
A lengyel nemesség körében élt a szarmata leszármazás hamis tudata, a szarmatizmus.
Nevük etimológiája A görög szarmata (Σαρμαται) vagy szauromata (Σαυρομαται) elnevezés az óiráni nyelvű saját (endonim) elnevezésükből ered. A szauromata forma az i. e. 3. század elejéig párhuzamosan volt használatos a szarmata formával, ezután azonban az utóbbi változat lett általános.
Nevük etimológiája széles körben vitatott a kutatók körében. Az egyik értelmezés szerint nevük jelentése az óiráni nyelvben hajító dárdával és íjjal felfegyverzett harcost (magyarul lövő esetleg íjász vagy dárdás) jelentett, és megfelelt a szanszkrit nyelvű śárumant (शरुमन्त्) szónak. A szkíták önelnevezése hasonló volt, skuδatā, azaz „nyilazók”.
Ugyancsak régi és megoldatlan tudományos vita a szauromaták és a szarmaták azonosságának vagy különbségének kérdése. Sokan, főleg orosz történészek megkülönböztetik a szauromatákat a szarmatáktól, és a szauromatákat korai szarmatáknak tartják. Más történészek szerint ugyanazon nép névváltozatairól van szó. A többségi álláspont, és a témával foglalkozó magyar kutatók álláspontja is inkább az, hogy a két népesség és kultúrájuk nem különíthető el, esetleg a közös történelmük korai szakaszára inkább alkalmazzák a szauromata, mint a szarmata nevet.
Nyelvük Összefüggő szarmata nyelvű szöveg egyáltalán nem maradt fenn. Hely-, törzs- és személynevek, valamint a szarmaták/alánok máig élő leszármazottainak, a kaukázusi oszétoknak a nyelve adja az alapot a szarmata nyelvemlékek kutatásához. A nehézségek ellenére a nyelvészek körében általánosan elfogadott, hogy amint azt már Hérodotosz is megállapította, a szarmaták nyelve a szkíta nyelvek családjába, azaz a közép-iráni nyelvek északi ágához tartozott. idézi
Történetük Eredetlegendájuk thumb|upright=1.75|Kardtípusok fejlődése az Uraltól délre fekvő területeken a szauromatáktól (i. e. 5–4. század) a korai szarmatákig (i. e. 3–1. század). A szarmaták eredetlegendáját Hérodotosz jegyezte le. Eszerint szkíta ifjak összeházasodtak a velük sokáig ellenséges amazon nőkkel, akik a Tanais és a Meótisz vidékén éltek. A szarmaták eredetmondája érdekes párhuzamokat mutat Hunor és Magor történetével.
Első említésük az írott történelemben A szauromaták legkorábbi említései Hérodotosznál találhatók meg. Eszerint I. Dárajavaus perzsa király 512-ben hadjáratot indított a szkíták ellen. A szkíták seregüket két részre osztották, az egyikhez csatlakoztak a szauromaták is. Ez a sereg azt a feladatot kapta, hogy ha a perzsák arrafelé támadnának, hátráljon meg előlük, vonuljon vissza a Meótisz mentén a Tanaiszhoz, ha pedig a perzsák visszavonulnának, eredjen a nyomukba és vegye üldözőbe őket. idézi
Az i. e. 6. század elejére tehát a Don torkolatvidékénél, az Azovi-tenger partjánál a szauromata jelenlét egyértelműen bizonyítható az írott forrásokból.
Régészeti leletek A régészeti adatok is alátámasztják ezt: a szauromata temetkezések legkorábbi leletanyaga az Alsó-Volga és a Dél-Ural vidékéről, valamint a Volga–Don közéről ismeretes. Ebben a korai időszakban a Don jobb (nyugati) partján csak szórványosan tűnnek fel temetkezéseik. A szauromaták anyagi kultúrája az i. e. 7–6. századtól a bronzkori szrubnaja műveltségből fejlődött ki. Az i. e. 4–3. századból származó prohorovkai kultúra régészeti leletei már egyértelműen a szarmatákkal feleltethetők meg. A prohorovkai kultúra hordozói etnogenezise helyben, a Dél-Uralban illetve attól keletre folyt le, és az autochton népesség mellett a mai Észak-Kazahsztán és az Aral-tó vidéke felől érkező szakák játszottak szerepet a folyamatban.
A szauromata időszakból származó leletek közeli rokonságban állnak a szkítáktól származó leletekkel, elsősorban az állatábrázolásokkal. Jellegzetes szokás a halottak kurgán alá temetése, általában fejjel nyugatra. A férfiak tipikus sírmelléklete a gazdag – gyakran szkíta típusú – fegyverzet (kard, tőr, íj és nagy mennyiségű nyíl tegezben, ritkán pikkely- és lemezes páncél, valamint sisak). A szarmata eredetmondában rejlő igazságmagra utalhat, hogy sajátos módon a nők mellé is helyeztek fegyvereket a sírba. A tűzkultuszra utalnak az oltárokon megfigyelt égésnyomok mellett más rituális elemek is, mint a sír felett meggyújtott tűz maradványai, a gödörbe dobott faszén és hamu, valamint a halott mellett talált okkerrögök.
bélyeg|Korai szarmata törzsfőnök sírjának rekonstrukciója, Araltobe kurgán, Kazahsztán, i. e. 3–2. század bélyeg|Szarmata aranyszarvas a Filippovka kurgánokból
Korai történetük A szauromata és a szarmata népek és kultúrák közötti időbeli egymásutániságot feltételező történészek, így Valerija Kozlovszkaja és Alekszandr Mordvincev orosz tudósok szerint is a szarmaták etnogenezise az i. e. 4–3. században ment végbe, amikor ezek a szkítákkal és a szakákkal rokon, ázsiai vonásokkal rendelkező proto-szarmata nomádok Közép-Ázsia felől az Urál déli előterébe, a szauromaták földjére vonultak. A magyar őstörténet kutatásának újabb eredményei szerint az i. e. 12. századtól a magyarok már lovasnomád népként éltek az Uráltól délre elterülő sztyeppén.
A szarmata nevet ettől fogva a keveredéssel létrejött új népre kezdték alkalmazni, mely népnek a csoportjai közé tartoztak az aorszok, roxolánok, alánok, és a jazigok is. A szauromata és a szarmata periódus közötti átmenetre vonatkozóan tipikusnak tekintik a Filippovka kurgánok gazdag leleteit.
bélyeg|Arany tükör, Majerovszkij III kurgán, Nyikolajevszkij körzet, Volgográd régió), 2nd-1st centuries BCE. Az i. e. 4–3. századok során a szarmaták fő szállásterületei a Kaukázustól északra, a Don alsó folyásánál, valamint a mai Kalmükföld és Kubán régiójában voltak.
A szauromata temetőktől eltérően a kora szarmata kori sírmezőket a rítus sokszínűsége jellemzi. Gyakoriak a fegyveres temetkezések (gyakran a hosszú- és rövidkard ugyanabban a sírban, tegezek bronz-, majd vashegyű nyilakkal, lándzsák, sisakok, páncélok). Előfordul továbbá a sírokban a lószerszám, benne díszes falerákkal. Helyeztek a sírokba tükröket, állat-motívumú kanalakat. A korábbiakhoz hasonlóan kimutatható a tűzkultusz. Megjelennek a fekete-tengeri antik városokból származó importtárgyak, de ilyenek a meótoktól érkező edények is.
A Dontól a további vándorlás délnyugati irányba tartott. A Boszporoszi Királyság területét a Kubán vidékén az i. e. 4. század második felében érte el a szarmata vándorlás. Ebben az időben a szirákok lehettek a szarmata törzsszövetség egyik legnagyobb törzse. Jelenlétüket a Kubán vidékén régészeti leletek támasztják alá. Az ő hódításukra utalnak a Kubán jobb partján az i. e. 4. század elején megerődített települések maradványai is.
Az i. e. 4—3. század fordulójáról közel 20 szarmata temetkezés ismeretes. Korábbi kurgánokba beásott sírjaik 30,9%-ában fegyvert is találtak. A Tamany-félsziget görög városainak temetőiben megjelenő leletek a szarmata jelenlétet igazolják.
A Kubán vidékén a szarmata vándorlást megelőző időszakban a szarmatáktól alapvetően eltérő életmódú, földművelő meótok éltek. Vezető rétegük a szirák hódítás hatására eltűnt. Ugyanakkor a meótok tovább kereskedtek a Boszporoszi Királysággal. A meót sírokban is kimutatható a „szarmatizálódás”. Egyúttal megkezdődött a szarmaták fokozatos letelepedése.
Győzelem a szkíták felett Az i. e. 4. század végén, Ateasz királyuk idején a szkíták, aki addig uralták a Fekete-tengertől északra elterülő sztyeppét, súlyos vereségeket szenvedtek II. Philipposz makedón királytól illetve Lüszimakhosz makedón hadvezértől i. e. 339-ben és i. e. 313-ban. Hasonlóan katonai kudarcokat vallottak a Boszporoszi Királyság polgárháborújába történő beavatkozásukkor a trák gétákkal és a kelta basztarnákkal szemben. Ugyanakkor Közép-Ázsiában a Nagy Sándor hódításai nyomán alakult Szeleukida Birodalom támadni kezdte a szakákat és dahákat, akik viszont, ennek következtében is, nyomást helyeztek a tőlük nyugatra élő szarmatákra. A szarmaták pedig a szkíták hanyatlását kihasználva nyugat felé mozdultak el, egy részük pedig az Észak-Kaukázusba vonult.
A nyugati irányú szarmata migráció első hullámát az i. e. 2. század során a „királyi szarmaták” vagy saioi (a szkíta-szarmata , azaz „király” jelentésű szóból), valamint a jazigok alkották, ők telepedtek le kezdetben a Don és a Dnyeper folyók között, majd a roxolánok követték őket.
A szarmaták meghódították a szkíták addigi területeit, és beolvasztották őket. A szarmaták lettek a Földközi-tengertől északra elterülő sztyeppék urai. Az első szarmata sírok a környéken az i. e. 2. századból származnak. A szűkebb értelemben vett szkíták visszaszorultak a Krím és Dobrudzsa területére. Korabeli források szerint a krími szkíták egy időben Amage szarmata királynő vazallusai voltak. A szarmaták adóztatták a tengerpati görög városok egy részét, így Olbiát is. Az egyik szarmata király, Gatalos, neve szerepel az I. Pharnakész pontoszi király által az ellenségeivel kötött békeszerződésben.
Két másik szarmata törzs, a szirákok és az aorszok a Kaszpi-tengertől keletre fekvő közép-ázsiai területekről nyugatra vonulva átkeltek a Volgán és behatoltak a Kaukázus előterébe. Növekvő hatalmuk nyomására a nyugati szarmata törzsek tovább mozdultak nyugat felé. Később a szirákok és az aorszok teljesen szétzúzták a királyi szarmaták és a jazigok hatalmát.