bélyegkép|300px|jobbra|A Szászánida Birodalom
A Szászánida Birodalom vagy Újperzsa Birodalom (korabeli középső perzsa hivatalos nevén: Éránsahr – Iráni Birodalom) egy ókori iráni központú birodalom volt. A magát az Akhaimenidák örököseinek tartó Szászánida-dinasztia alapította 224-ben és 651-ig, az arab hódításig állt fenn. A Pártus Birodalom helyére lépett, amelynek utolsó uralkodóját, IV. Artabanoszt a birodalomalapító I. Ardasír (Artaxerxész) csatában megverte és 224-ben bevonult Ktésziphónba, a pártusok fővárosába.
A Szászánidák a pártusok laza államszervezetével szemben erősen központosított, despotikus államot hoztak létre, amely ideológilag a zoroasztriánus államvallás hatalmas papságára támaszkodott. A Szászánidákat erőteljes terjeszkedési törekvések jellemezték, és e célból a királyok megreformálták a hadsereget. A fő ütőerőt e seregben a páncélos nehézlovasság képezte. A Szászánida Birodalom hatalma csúcsán Szíriától Indiáig, a kaukázusi Ibériától a Perzsa-öbölig terjedt.
A Szászánidák ki akarták szorítani a rómaiakat Ázsiából, ezért azok megerősítették az eufráteszi limest. Az újperzsa uralkodók több római császárral is heves harcokat vívtak: Valerianus császár I. Sápúr királytól elszenvedett veresége (260) után annak fogságában halt meg, megalázó körülmények közt. Ezt a diadalt örökíti meg Sápúr Nags-e-Rosztami szikladomborműve. Hatalmának végén a Szászánida Birodalom még merészebb haditettre vállalkozott, II. Huszrau szászánida király elfoglalta Kis-Ázsiát, 626-ban pedig megostromolta Konstantinápolyt, Hérakleiosz bizánci császár csak komoly erőfeszítések árán tudta visszaverni a támadást. Egy évtized múlva (636) a Szászánidák hatalma összeomlott a hódító arabok támadásai miatt.
A Szászánidák származása Ardasír az isztakhr-i Anáhita – templom főpapjának, Pápaknak a kisebbik fia volt, Pápak pedig Szászánnak, a dinasztia névadójának a fia. Szászán valószínűleg IV. Vologases idejében uralkodott Persziszben. Amikor Pápak király lett, a párthusok gyengeségét kihasználva, saját országához csatolta Farsz tartomány legnagyobb részét. Ardasír kb. 209-ben került Perszisz tartomány trónjára. Megalapította Gúr (a mai Firúzábád) városát, ahol a hegy tetején hatalmas erődöt, közelében pompás palotát építtetett magának.
A birodalom megalapítása A 2. században a Pártus Birodalom határaira mindenfelől szűnni nem akaró nyomás nehezedett, és ez alaposan megingatta a pártusok hatalmát. Nyugatról a Római Birodalom, keletről a kusánok szorongatták őket, míg északon a nomádok álltak készen, hogy időről időre kihasználják a birodalom gyengeségét. A párthusok uralmát végül mégsem a birodalmat körülfogó hatalmas külső ellenségek valamelyike döntötte meg, hanem a belülről jövő, Perszisz vazallus királya, a szászánida nemzetségből való Ardasír.
Az újonnan megerősödött Szászánidáknak azonban túlságosan nagy feladat lett volna, hogy egymaguk megdöntsék a pártusok uralmát, ezért Ardasír szövetséget kötött Adiabéné és Kirkuk királyaival. 224 körül Hormizdegánnál véres csatában legyőzték és megölték IV. Artabanoszt, a pártusok királyát. Ezt az eseményt jeleníti meg egy 18 méter hosszú fríz, amelyet Firúzábád közelében a szászánida út mentén magasan a hegy oldalába vájtak.
A hormizdegáni csata a pártus király vereségével és halálával végződött ugyan, de ezzel korántsem szűnt meg az ellenállás az egykori párthus területeken. A nagy feudális családok közül némelyek behódoltak, mások ellenálltak. Ardasírnak végül sikerült minden ellenfelével leszámolnia, kivéve Armenia királyát. Ardasír keleten uralma alatt tartotta a Merv oázist, és feltehetően a kusánokat is leigázta. A római források szerint Ardasír célja az volt, hogy helyreállítsa az Óperzsa Birodalmat.
Ardasír erős, központosított kormányzatot hozott létre, az Avesztában lefektetett elveknek megfelelően átformálta a társadalmat, új pénzrendszert vezetett be, kiépítette az új fővárost, Ardasír-Khurrát, a későbbi Gúrt. Azt hangoztatta, hogy a Szeleukidák és a pártusok dinasztiája idegen volt, míg a Szászánidák hatalomra kerülésével az óperzsa kor dicsősége tér vissza. Ardasír ily módon megteremtette birodalmának vallási és katonai céljait.
A birodalom története I. Sápúr Ardasírt fia, I. Sápúr (ur.: 241–273) követte a trónon, aki már apja életében annak társuralkodója lett. Sikeres háborúkat vívott a Római Birodalom ellen, legyőzte III. Gordianus, Philippus Arabs és Valerianus császárt is. Az Arménia feletti hatalom kérdése is gyakran szolgált ürügyül a háborúskodásra. Sápúr feltehetően szerepet játszott az arméniai király megöletésében. A meggyilkolt király fia Rómába menekült. A rákövetkező hadjárat fényes perzsa győzelmet hozott. A perzsák elfoglalták Arméniát és mélyen benyomultak Szíriába és elfoglalták Antiokheiát. A hadjáratok során rengeteg római esett a perzsák fogságába. A birodalom szerte letelepített rabok olcsó munkaerőt képeztek. A hagyomány Sápúrt és apját egyaránt városépítőként tartja számon. Sápúr az általa alapított városok közül Bisápúrt szerette a legjobban, és egy új várost Huzesztánban – később Gundésápúr néven vált ismertté –, ahol sok foglyot telepített le, többek között Antiochia keresztény püspökét.
Sápúr toleráns ember hírében állott, aki engedélyezte a sokféle vallási kisebbségnek, a keresztényeknek, zsidóknak, buddhistáknak, hogy vallásukat szabadon gyakorolják birodalmában. Ő maga Mani próféta aktív támogatója volt, aki a király trónra kerülésének idején kezdte meg vallási tevékenységét. Mani megtérítette a király két bátyját, így hatalmas pártfogókra tett szert. Maga Sápúr megmaradt Zoroaszter hívőnek, de mélyen hatott rá Mani tanítása, aki azt hirdette, hogy az ő vallása a zoroasztriánus, keresztény és buddhista tanok beteljesedése. Talán abban a reményben, hogy olyan vallásra talált, amely képes lenne országának népeit egységbe fogni. Sápúr engedélyezte Maninak, hogy birodalmában szabadon járjon, s hirdesse tanait. Mani szerint Sápúr Bisápúrban halt meg 273-ban.
A három Bahrám A három utána következő király: I. Bahrám (ur.: 273–276), II. Bahrám (ur.: 276–293) és III. Bahrám (ur.: 293) a területek javát elveszítette, és kemény kézzel üldözte a vallási kisebbségeket. Sápúr fia I. Bahrám egyetlen ismert reliefje saját isteni megkoronázását ábrázolja. A dombormű mellett egy feliratot helyeztetett el, amely megörökíti nevét, címeit és származását. Egy régi hamisítás során nevét törölték, és helyébe fivére Narszé nevét írták, aki pedig csak Bahrám fia, majd unokája után került a trónra. Ez a törlés megerősíti azt a feltételezést, hogy a Bahrámok elorozták Narszé elől a trónt. Minden bizonnyal Narszé volt az, aki a reliefeket később egy új alakkal egészítette ki, egy szászánida herceg figuráját vésette a király lova alá, feltehetően III. Bahrámét, akit ő űzött el e trónról.
A türelmes valláspolitikát feltehetően a szászánida történelem egyik legfigyelemreméltóbb egyénisége, Kartír főpap ösztönzésére vetették el. Ő Sápúr alatt végig a zoroasztriánus vallást támogatta. Szerencsecsillaga a Bahrámok idején ragyogott fel, amikor Mani prófétát bebörtönözték és megölték. Kartír büszkén hirdeti a királyi szikladomborművek közelében vésett feliratokon, hogyan üldözte a zsidókat, keresztényeket stb. A zoroasztriánus most jelenik meg először fanatikus és másokat üldöző vallásként. Kartír megkövetelte, hogy a hívők fenntartás nélkül vallják a jóról és rosszról, a mennyről és pokolról szóló hittételeket. Az ő intrikáinak tudható be, hogy I. Bahrámot fia II. Bahrám követte a trónon, és nem fivére Nerszész, aki az előírások szerint a törvényes utód lett volna. Kartír Sápúr uralkodásáig „papi tanító”, I. Bahrám alatt ”Ahurumazda főpapja”, II. Bahrám idején már nemcsak „Bahrám lelkének üdvözítője”, hanem „főúri ranggal és méltósággal” is felruházták. Ezzel olyan látványos tettet vitt végbe, amely a szászánida társadalomban úgyszólván keresztülvihetetlen volt: társadalmi osztályt változtatott, papból nemes ember lett. Kartír befolyását mutatja, hogy egy kivételével ott szerepel II. Bahrám nagyszámú domborművének mindegyikén.
II. Bahrám egy sor teljesen újszerű domborművet készíttetett. Első reliefje atyjáé mellett Bisápúrban látható. A reliefen a király lován ül és arab küldöttséget fogad, amely ajándékokat vagy adót (lovakat, tevéket) hozott neki. Egy másik reliefje Szár Mashadnál, a hegyen látható, és gyalogosan ábrázolja a királyt, amint az megöl egy oroszlánt. A jelenetet két részletben örökítették meg, az elsőn az oroszlán éppen ráugrik a királyra, a másodikon halálra sebezve hever lábainál. A király háta mögött Sápúrdukhtat, a királyné áll, aki Bahrám érméin is szerepel. A király bal kezével védelmezőn visszatartja őt, miközben kettejükközé odafurakodott Kartír, a szászánida udvar „szürke eminenciása”.
283-ban Carus császár kifosztotta Ktésziphónt, és az ezt követő békeszerződésben Észak-Mezopotámia legnagyobb része a rómaiak kezébe került. II. Bahrámnak keleten is fenyegetéssel kellett szembenéznie: bátyja, Hormuzd vezetésével fellázadtak a szakák, a kusánok és a gilániak. A felkelést sikerült elfojtania, de 288-ban hiába próbálta megakadályozni, hogy a rómaiak ültessenek királyt Arménia trónjára.
Narszé III. Bahrám mindössze néhány hónapot uralkodott, amikor Narszé (ur.: 293–302), Sápúr hosszú életű fiainak egyike lázadást szított ellene. A lázadóknak sikerült megfosztaniuk trónjától az ifjú királyt. Narszé vissza akarta szerezni a Bahrámok idején római kézre került területeket. Kezdetben sikereket ért el Galeriusszal szemben, de 298-ban vereséget szenvedett, és családja fogságba esett. A békeszerződés értelmében ismét római ellenőrzés alá került Észak-Mezopotámia, s a rómaiak kikötötték, hogy mindenfajta kereskedelemnek a római határon lévő erődvároson – Niszibiszen – keresztül kell bonyolódnia.
Narszé domborművén nem Ahura Mazdá, hanem Anáhita kezéből kapja a koronát. Könnyen lehetséges, hogy Narszé ily módon akarta kifejezni ellenszenvét azzal a vallásüldözéssel szemben, amelyet Kartír a Bahrámok alatt Ahuramazdá nevében véghezvitt. Narszé uralkodása alatt emeltek egy tornyot Kurdisztán iraki részén, Paikulban, pusztán abból a célból, hogy Narszé uralmának eseményeit megörökítse: hosszú feliratot véstek rá, amelyen felsorolták azok nevét, akik Narszét támogatták III. Bahrám elleni harcában, s a király mellszobraival díszítették. Kartír valahogyan túlélte a királyok változását, de erőszakos valláspolitikája megbukott. A manicheusoknak megengedték, hogy vallásukat gyakorolják. A vallás egyre fontosabb szerephez jutott a külpolitikában, mivel 312-ben Constantinus császár áttért a keresztény hitre, és Arménia királya követte példáját. Az a tény, hogy a Római Birodalom államvallásává lett a kereszténység szükségszerűen maga után vonta a keresztényüldözést Iránban. II. Sápúr idején a keresztényüldözés különösen erős volt.
II. Sápúr jobbra|220px|bélyegkép|II. Sápúr aranypénze
II. Sápúr (ur.: 309–379) Narszé unokája volt, és a legenda szerint még anyja méhében megkoronázták. Sápúr kezdetben a főurak felügyelete alatt állott, amikor azonban férfikorba jutott saját kezébe összpontosította a hatalmat. Hetvenéves országlása alatt Irán visszanyerte elvesztett területeit. Keleten újból megszilárdította a szászánidák hatalmát a kusánok felett, a sivatagban pedig hadjáratot indított az arabok ellen: állítólag homokkal temettette be kútjaikat, hogy engedelmességre bírja őket. Diocletianus és Constantinus szilárd erődrendszert épített ki Mezopotámia római megszállás alatti részén és a szíriai sivatagban. Az erődítményeket jól képzett csapatok védték, amelyek a kiépített utak, karavánvonalak segítségével gyorsan a veszély helyszínére juthattak. II.Sápúr nem tudta megismételni névrokonának elsöprő győzelmi sorozatát a rómaiak felett. Egy szemtanú színes beszámolóiból, ismerjük a perzsák és a rómaiak összecsapásainak jó részét. E beszámolót Ammianus Marcellinus írta.