Jérémy Guillemenot (Genf, 1998. január 6. –) svájci korosztályos válogatott labdarúgó, a Servette csatára.

Pályafutása Klubcsapatokban Guillemenot a svájci Genf városában született. Az ifjúsági pályafutását a helyi Urania Genève Sport és Servette csapatában kezdte, majd 2016-ban a spanyol Barcelona akadémiájánál folytatta.

2014-ben mutatkozott be a Servette másodosztályban szereplő felnőtt keretében. 2016-ban a Barcelona B szerződtette. A 2017–18-as szezonban a Sabadell csapatát erősítette kölcsönben. 2018-ban az osztrák első osztályban érdekelt Rapid Wienhez igazolt. 2018. augusztus 12-én, a Wolfsberger AC ellen 0–0-s döntetlennel zárult bajnokin debütált. 2019. január 30-án 4½ éves szerződést kötött a St. Gallen együttesével. Először a 2019. február 16-ai, Thun ellen 3–1-re elvesztett mérkőzés 63. percében, Musah Nuhu cseréjeként lépett pályára. Első gólját 2019. március 3-án, a Neuchâtel Xamax ellen hazai pályán 3–0-ra megnyert találkozón szerezte meg. 2023. július 1-jén a Servette szerződtette.

A válogatottban Guillemenot az U15-östől az U21-esig minden korosztályú válogatottban képviselte Svájcot.

2018-ban debütált az U21-es válogatottban. Először a 2018. szeptember 7-ei, Bosznia-Hercegovina ellen 3–0-ra elvesztett mérkőzés 75. percében, Dimitri Oberlint váltva lépett pályára. Első válogatott gólját 2019. március 22-én, Horvátország ellen 4–1-re megnyert barátságos mérkőzésen szerezte meg.

Statisztika 2024. augusztus 15. szerint. KlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenBajnokságMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokServette2014–15Swiss Challenge League3000—302015–160011—11Rapid Wien2018–19Osztrák Bundesliga30101050St. Gallen2018–19Swiss Super League11300—1132019–2032610—3362020–2134341103942021–2231941—35102022–23321133—3514Servette2023–24338511205092024–2550111071Összesen1844020815021948

Sikerei, díjai St. Gallen Super League Ezüstérmes (1): 2019–20

Svájci Kupa Döntős (2): 2020–21, 2021–22

Servette Svájci Kupa Győztes (1): 2023–24

Jegyzetek

További információk

Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Svájci labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Servette labdarúgói Kategória:A CE Sabadell FC labdarúgói Kategória:A Rapid Wien labdarúgói Kategória:Az FC St. Gallen labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói Kategória:A Swiss Super League labdarúgói Kategória:Élő személyek