Florian Lejeune (Párizs, 1991. május 20. –) francia korosztályos válogatott labdarúgó, a spanyol Rayo Vallecano hátvédje.

Pályafutása Klubcsapatokban Lejeune a francia fővárosban, Párizsban született. Az ifjúsági pályafutását a CFF Paris, a Ternese Paris, a Racing Levallois, a Béziers Cheminots és a Sète csapatában kezdte, majd az Agde akadémiájánál folytatta.

2008-ban mutatkozott be az Agde felnőtt keretében. 2009-ben az Istres, majd 2011-ben a spanyol első osztályban szereplő Villarreal csapatához csatlakozott. 2013 és 2014 között a Brestnél szerepelt kölcsönben. 2014-ben a Girona szerződtette. 2015. augusztus 28-án az angol első osztályban érdekelt Manchester City igazolta le, majd egy nappal később kölcsönben visszatért a Gironához. 2016-ban az Eibarhoz, majd 2017-ben a Newcastle Unitedhez szerződött. Először a 2017. augusztus 13-ai, Tottenham Hotspur ellen 2–0-ra elvesztett mérkőzésen lépett pályára. Első két gólját 2020. január 21-én, az Everton ellen 2–2-es döntetlennel zárult találkozón szerezte meg. A 2020–21-es szezonban az Alavés csapatát erősítette kölcsönben. A lehetőséggel élve, 2021. július 22-én a spanyol klubhoz igazolt. 2021. augusztus 14-én, a Real Madrid ellen 4–1-re elvesztett bajnokin debütált. 2022 júliusában egyéves kölcsönszerződést kötött a Rayo Vallecano együttesével. 2023. július 28-án a Rayo Vallecanóhoz írt alá.

A válogatottban Lejeune 2010 és 2011 között tagja volt a francia U20-as válogatottnak.

Statisztikák 2023. május 24. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupa és LigakupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólIstres2009–10Ligue 214000—1402010–1128310—293Összesen4231000433Villarreal2011–12La Liga2000—202012–13Segunda División3000—30Összesen50000050Brest(kölcsönben)2012–13Ligue 110010—1102013–14Ligue 211020—130Összesen2103000240Girona2014–15Segunda División40500—405Girona(kölcsönben)2015–1641300—413Összesen8180000818Eibar2016–17La Liga34120—361Newcastle United2017–18Premier League24000—2402018–1912010—1302019–206230—92Összesen4224000462Alavés(kölcsönben)2020–21La Liga34120—361Alavés2021–2230010—310Összesen6413000671Rayo Vallecano(kölcsönben)2022–23La Liga31410—324Összesen320191400033419

Jegyzetek

További információk

Kategória:1991-ben született személyek Kategória:Francia labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az Istres labdarúgói Kategória:A Villarreal B labdarúgói Kategória:A Villarreal labdarúgói Kategória:A Stade Brest labdarúgói Kategória:A Girona labdarúgói Kategória:A Manchester City labdarúgói Kategória:Az SD Eibar labdarúgói Kategória:A Newcastle United labdarúgói Kategória:A Deportivo Alavés labdarúgói Kategória:A Rayo Vallecano labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Ligue 2 labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Segunda División labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:Élő személyek