A Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport (röviden: MH PRT, korábban: MH Könnyűgyalogszázad) egy Afganisztánban, a NATO parancsnoksága alatt (az ISAF keretei között) szolgáló ezredszintű fegyveres magyar katonai egység volt.

Története A Könnyűgyalog század 2004. augusztus 1-jén kezdte meg szolgálatát. Feladataikat norvég zászlóalj-parancsnokság alárendeltségében hajtották végre. A magyar katonákat Kabul közelében, a Camp Julien elnevezésű kanadai táborban helyezték el. Feladatuk járőrözés, objektumok biztosítása, őrzés-védelme, szolgálatteljesítés a kijelölt megfigyelő pontokon, kutatás-mentési feladatok megoldása, konvojok, VIP személyek kísérése, biztosítása volt. Részt vettek az elhelyezésükre szolgáló tábor őrzésében és az objektumot ért támadások elhárításában.

2006 októberétől, a NATO felkérésére, a magyar kontingens átvette a holland fegyveres erők által Pol-e-Khumriban, Baglan tartomány székhelyén két évig felügyelt PRT irányítását. Feladatuk a hollandok által eddig felügyelt térség stabilizációja, a humanitárius segítségnyújtás, illetve az újjáépítési munka feltételeinek, biztonságának megteremtése, koordinálása és az abban való részvétel. A PRT teljes átvétele 2007 áprilisára fejeződött be.

bélyegkép|jobbra|130px|A „zászlóanya” felköti a második zászlószalagot

2010 márciusától a magyar MH PRT-hez csatlakozott a tábor őrzés-védelmébe besegítő montenegrói gyalogos szakasz, illetve egyéni feladatokat ellátó montenegrói katonák is (orvos, felcser, logisztikai tiszt). Rangidős parancsnokuk Sasa Jovanovic őrnagy.

2013. március 28-án érkezett haza az utolsó váltás Magyarországra, ezzel véget ért a PRT működése. A Camp Pannonia nevű magyar tábor átadásra került az afgán biztonsági erők részére. 2006 októbere és 2013 márciusa között 13 váltásban összesen több mint 2500 magyar katona teljesített szolgálatot a PRT keretei között.

Csapatzászló Sólyom László köztársasági elnök 2009. szeptember 3-án – Hódmezővásárhelyen, az MH PRT hetedik váltásának ünnepélyes búcsúztatóján – csapatzászlót adományoz a csoportnak, melyre a köztársasági elnököt képviselő Palásti Ferenc dandártábornok, a Köztársasági Elnöki Hivatal Katonai Főosztályának főosztályvezetője köti fel az első zászlószalagot, majd Csorbáné dr. Tóth Marianna „zászlóanya” köti fel a másik szalagot. A kontingensben hozzávetőlegesen 265 fő teljesít szolgálatot.Csapatzászlót kapott és elbúcsúzott a PRT URL hozzáférés – 2009. szeptember 5.

Veszteségek 2008-ban Kovács Gyula és Nemes Krisztián tűzszerészek robbanószerkezetek által életüket vesztették. 2010-ben Pappné Ábrahám Judit és Kolozsvári György egy tálib támadás miatt halt meg. 2011-ben Róth Orsolya és Dálnoki András közlekedési balesetben halt meg.Balesetben meghalt két magyar katona Afganisztánban – Origo, 2011. május 17. Dr. Borbély Csaba orvos százados szívinfarktus miatt hunyt el.Ismét gyászol a honvédség – Honvédelem.hu, 2011. június 16.

Parancsnoki állomány parancsnok fsz. parancsnok -tól/-ig megjegyzés 1 Zsigmond Kálmán ezredes 2006. október – 2007. március forrás:Befejeződött a Tartományi Újjáépítő Csoport felkészítése URL hozzáférés ‑ 2008. február 21. 2 Szabó László ezredes 2007. március – 2007. szeptember forrás:Afganisztánba indulókat búcsúztattak Tatán URL hozzáférés – 2008. február 21. 3 Rózsa Tibor ezredes 2007. szeptember – 2008. március forrás:Az új parancsnok tervei és az MH PRT előtt álló kihívások URL hozzáférés – 2008. február 21. 4 Simon Attila ezredes 2008. március – 2008. július forrás:Szabó Béla: Negyedszer Baghlánban. In.: Magyar Honvéd. XIX. évf., 1. sz., 11. p. ‑ 2008. január 4 Sándor Tamás alezredes (megbízott) 2008. július – 2008. szeptember forrás: 5 Sándor Zsolt ezredes 2008. szeptember – 2009. március forrás: 6 Korom Ferenc ezredes 2009. március – 2009. szeptember forrás:Átadás – átvétel URL hozzáférés – 2009. június 28. 7 Szabó László ezredes (másodszor) 2009. szeptember – 2010. március forrás:Útnak indították az újabb magyar katonai missziót Afganisztánba URL hozzáférés – 2009. szeptember 5. 8 Dr. Boldizsár Gábor ezredes 2010. március – 2010. szeptember forrás:1848-ra emlékeztek Camp Pannoniában URL hozzáférés – 2010. március 21. 9 Dr. Lippai Péter ezredes 2010. szeptember – 2011. március 10 Szloszjár Balázs alezredes 2011. március – 2011. szeptember forrás: 11 Dr. Ruszin Romulusz ezredes 2011. szeptember – 2012. március forrás: 12 Somogyi János alezredes 2012. március – 2012. szeptember forrás:http://www.kormany.hu/hu/honvedelmi-miniszterium/vedelempolitikaert-es-tervezesert-felelos-helyettes-allamtitkarsag/hirek/mi-egy-kozosseg-vagyunk 13 Sipos Antal ezredes 2012. szeptember – 2013. március

parancsnok-helyettes fsz. parancsnok-helyettes -tól/-ig megjegyzés 1 Rózsemberszky István alezredes 2006. október - 2007. március 2 Fekete László alezredes 2007. március – 2007. szeptember 3 Szőke Róbert alezredes 2007. szeptember – 2008. március forrás:Gabonatároló a Tala Wa Barfak-i földműveseknek URL hozzáférés ‑ 2008. február 21. 4 Sándor Tamás alezredes 2008. március – 2008. július forrás:Ezentúl nem kell sátorban tanulniuk... URL hozzáférés ‑ 2008. július 5. 4 Sándor Tamás alezredes 2008. július – 2008. szeptember 5 Boldizsár Gábor alezredes 2008. szeptember – 2009. március forrás: 6 ? 2009. március – 2009. szeptember 7 Vokla János alezredes 2009. szeptember – 2010. március forrás:Kétéves projektet fejezett be az MH PRT URL hozzáférés – 2010. március 21. 8 Nemes Tamás alezredes 2010. március – 2010. szeptember forrás: 9 Huszár Ferenc alezredes 2010. szeptember – 2011. március forrás: 10 Vokla János alezredes 2011. március – 2011. szeptember 11 Megtért István alezredes 2011. szeptember – 2012. március 12 ? 2012. március – 2012. szeptember

törzsfőnökök fsz. törzsfőnök -tól/-ig megjegyzés 1 Rózsenberszki István alezredes 2006. október – 2007. március forrás:A PRT–1 törzsfőnöke URL hozzáférés ‑ 2008. február 21. 2 Lippai Péter alezredes 2007. március – 2007. szeptember 3 Gangler László alezredes 2007. szeptember – 2008. március 4 Budai Attila alezredes 2008. március – 2008. szeptember forrás:Tűzvonalban URL hozzáférés – 2008. augusztus 17. 5 Apáti Zoltán őrnagy 2008. szeptember – 2009. március 6 ? 2009. március – 2009. szeptember 7 Fábián László alezredes 2009. szeptember – 2010. március forrás:Új kutat adott át az MH PRT URL hozzáférés – 2010. március 21. 8 ? 2010. március – 2010. szeptember 9 Budai Attila alezredes 2010. szeptember – 2011. március 10 ? 2011. március – 2011. szeptember 11 ? 2011. szeptember – 2012. március 12 ? 2012. március – 2012. szeptember

Kapcsolódó szócikkek MH OMLT Afganisztáni háború MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj

Jegyzetek

További információk Magyar infrastruktúrafejlesztés Afganisztánban - Kitekinto.hu cikk Afganisztán PRT – HM.gov.hu MH PRT – honvedelem.hu-cikk Könyv - képekkel – Könyv a misszióról.

Kategória:A Magyar Honvédség szárazföldi alakulatai Kategória:Afganisztáni háború