Kovács Imre (Alcsút, 1913. március 10. – New York, 1980. október 27.) magyar politikus, a két világháború közti népi mozgalom kiemelkedő alakja, népi író, később parasztpárti politikus, aki a Magyar Kommunista Párt (MKP) hatalomátvétele előtt emigrált.

Ellenezte a Parasztpárt Erdei Ferenc vezette szárnyának közeledését a kommunistákhoz, ki is lépett a pártból. Külföldre menekülésekor arra számított, hogy négy-öt év múlva normalizálódik a magyar belpolitikai helyzet és visszatérhet, de erre nem került sor.

Családja Apja, Kovács Imre gyomai kálvinista szabad parasztok leszármazottja, gazdasági szakiskolát végzett, ifjú korában József főherceg ezredírnoka volt, majd a főhercegi uradalom kulcsár-elöljárója, fiatalon elhunyt. Anyja, Kék Karolina Mária bognármester lánya volt az uradalomban. Miután 1922-ben megözvegyült, műtősnő lett. Testvérei közül az 1914-ben született Endre vámkezelő, a két évvel fiatalabb László könyvelő lett.

Kovács Imre háromszor házasodott, első feleségétől, Földes Ilonától 1952-ben vált el, 1953-ban az Egyesült Államokban Rita Deborah Labenow egyetemi hallgatót vette el, de 1963-ban elváltak. Egy közös gyermekük volt, Andrea, aki fotóművész lett. Harmadik házasságát a Georgia állambeli Campbell család lányával, Edna Campbellel (Mitsy) kötötte, aki halála után is egykori közös New York-i lakásukban élt Edna C. Kovacs néven.

Élete Tanulmányai Pusztai iskolában kezdte az elemi iskolát. Amikor édesapja meghalt, anyai nagyanyja vette magához, de tizenegy éves korától a Protestáns Országos Árvaházban élt Budapesten, a Szegényház téren. Először a Rottenbiller utcai reáliskolába járt, de nem szerette. 1927-től a Toldy Ferenc Főreáliskolába iratkozott át különbözeti vizsga után. Jól tanult.

1929-ben a Pro Christo Diákszövetség Hársfa utcai internátusába költözött (itt főleg protestáns középosztálybeli diákok laktak). Másokkal együtt öregcserkész csapatot alapított és falukutató táborba utaztak Kemsére. Anyagot gyűjtöttek az ormánsági egyke jelenségről, a kutatás összegzése volt az Elsüllyedt falu a Dunántúlon című szociográfia.

Vidéki indíttatása, a paraszti gazdálkodás iránti érdeklődés vezette, amikor 1933-ban beiratkozott a Magyar Királyi József Műegyetem közgazdasági karára. Az egyetemen ifjúsági egyesületi vitákat szervezett, ahol a kisbirtokon folytatott termelés jövedelmezőségét igyekezett bebizonyítani.

Diplomát nem szerezhetett, mert Néma forradalom címmel szociográfiát írt az egészségtelen magyar földbirtokszerkezetről és a paraszti elégedetlenségről. A könyv harmadik kiadását elkobozták, őt magát "nemzetgyalázás és izgatás" vádjával bíróság elé állították és 1937. október 15-én három hónapi börtönbüntetésre ítélték. Ekkor lépett az újságírói pályára.

Politikai és irodalmi pályája

A második világháború alatt részt vett az ellenállási mozgalombann, a Magyar Front Intéző Bizottságának parasztpárti képviselőjeként.

A világháború után

Emigrációban Kovács Imre 1947. február 25-én a kisgazdapárti Kovács Béla letartóztatásának napján lemondott a Nemzeti Parasztpárt elnökhelyettesi posztjáról és kilépett a pártból. Augusztusban egy ellenzéki párt listájáról még bekerült a nemzetgyűlésbe, de miután Nagy Ferenc nyári lemondatása után rendszeressé váltak a nem a kommunistákhoz húzó politikusok elleni retorziók, a letartóztatást megelőzendő Svájcba emigrált.

1949-ben az Egyesült Államokban telepedett le, ahol a Szabad Európa Rádiót is működtető, a CIA által támogatott Szabad Európa Bizottságban kapott munkát, az úgynevezett kutató osztályra került. Kisebb-nagyobb megszakításokkal 1963-ig itt dolgozott. Az 1950-es évek elején ő írta, szerkesztette az amerikai léggömb-propaganda keretében Magyarországra juttatott röplapokat. Tagja volt a magyar emigráció legfontosabb szervezeteinek, a Magyar Nemzeti Bizottságnak, majd 1957-től a Magyar Bizottságnak is. Több folyóiratot szerkesztett és rendszeresen jelentek meg publikációi az emigráns lapokban. Szerkesztőbizottsági tagja volt 1957 és 1958 között a Látóhatárnak, 1958 és 1971 között pedig főmunkatársa az Új Látóhatárnak.

Sok híve követte őt emigrálása után, mint Borbándi Gyula, a parasztpárti nagy-budapesti intézőbizottság tagja, Borsos Sándor, Mikita István és Pap István képviselők, Gál Mihály Pest vidéki titkár, Molnár József nagy-budapesti főtitkára és Sz. Szabó Pál volt népjóléti államtitkár.

A parasztpártiak és Nagy Ferenc körének próbálkozása egységes magyar emigráns parasztszervezet létrehozására a Kovács és Nagy Ferenc koncepciója közti különbség miatt kudarcot vallott.

Önállóan megjelent művei A néma forradalom (Bp.1937) Cserépfalvi, 262 oldal; (Bp., 1947) Misztótfalusi. 151. oldal; (Bp., 1989) Cserépfalvi-Gondolat-Tevan. 141 oldal A kivándorlás (Bp., 1938) Cserépfalvi. 199 oldal Szolgálat és írás könyvei. Kolontó. Regény (Bp., 1939) Cserépfalvi. 256 oldal Szovjetoroszország agrárpolitikája (Bp., 1940) Cserépfalvi. 118 oldal A parasztéletforma csődje (Bp., 1940) Bolyai Akadémia. 213 oldal Magyar feudalizmus – magyar parasztság (Bp., 1943) Cserépfalvi. 142 oldal; Magyar feudalizmus magyar parasztság (Bp., 1945) Cserépfalvi az első Szabad Magyar Könyvnapra. 147 oldal Elsüllyedt ország (Bp., 1945) Cserépfalvi. 254 oldal Agrárpolitikai feladatok (Bp., 1947) Misztótfalusi. 64 oldal + 2 t. Im Schatten der Sowjets (Übertrage: Georg Wanderer. III. Peter d’ Aldor) (Zürich 1948) Thomas Verlag. 298 oldal D’une occupation á l’autre (La Tragedia Hongroise) (Im Schatten der Sowjets) Trad. Par René Jouan (Paris, 1949) Calman-Lévy. 297 oldal The Hungarian People’s Republic (New York, 1950) National Comitee for a Free Europe. Research and Information Center Hungarian Unit. 19 oldal Short Biographical Studies of the Chairman, Deputy-Chairman and Secretary of the Hungarian People’s Republic (New York, 1951) National Comitee for a Free Europe. Research and Information Center Hungarian Section. 14 oldal The Ninety and Nine (Novel) Trans: by C. Aylmar (New York, 1955) Frank-Wagnalis. 343 oldal Le Novantanove (The ninety and nine) Romanzo (Trad.: di Franca Zambonini (Roma, 1956) Edizione Paoline. 416 oldal Facts about Hungary. Compoled and edited by Imre Kovács (New York, 1958) Hungarian Comitee. 280 oldal Facts about Hungary. Edited by Imre Kovács. Revised edition (New York, 1959) Hungarian Comitee. 315 oldal Hungarian Populism – Rond to Revolution (New York, 1960) Assoc. Of Hungarian Students in North America. 7 oldal An Inquiry into Agrarian Problems of Latin-America (New York, 1962) International Center for Social Research. 64 oldal Una encuesta sobre los problemas agrarios de America Latina (New York, 1963) Centro Internacional de Investigaciones Sociales. 61 oldal Facts about Hungary. The Fight for Freedom. Edited by Imre Kovács (New York, 1966. The Hungarian Comitee. 382 oldal Magyarország megszállása (Toronto, 1979) Vörösváry. 399 oldal A néma forradalom; sajtó alá rend., dokumentumvál., utószó Erdész Ádám; Cserépfalvi–Gondolat–Tevan, Bp., 1989 (Magyarságismeret) Magyarország megszállása; szöveggond. Simkó Mária; Katalizátor Iroda Kft., Bp., 1990. 360 oldal A Márciusi Front. Tanúk – Korukról. Magyar öregdiák Szövetség Bessenyei György Kör. New Brunswick. New Jersey, 1980) 96 oldal Népiség, radikalizmus, demokrácia. Publicisztikai írások. Válogatta: Valuch Tibor (Bp., 1992) Gondolat–Nyilvánosság klub–Századvég. Ars scribendi sorozat. 373 oldal "Az utolsó szó jogán". 1951–1953; ill.a szerző; Alterra, Bp., 1996 (Pro memória könyvek) Válogatott tanulmányok. 1935–1947. Válogatta: Szabó A. Ferenc (Bp., 2003) Magyar Napló kiadó. 436 oldal Virtuális Magyarország. Politikai írások 1948-1980. Válogatta: Szabó A. Ferenc (Bp., 2005) Magyar Napló kiadó. 279 oldal Breviárium; ZMNE, Bp., 2010 Egy homo politicus itthon, Európában és Amerikában. Kovács Imre élete és munkássága; vál., szerk., tan. jegyz. Molnár M. Eszter; Hét Krajcár, Bp., 2010. 500 oldal Kovács Imre válogatott írásai. Válogatta: Szabó A. Ferenc (Bp., 2011) Magyar Napló kiadó. A magyar irodalom zsebkönyvtára sorozat. 296 oldal Egy hétpróbás falukutató. Kovács Imre író-politikus falukutató munkássága itthon, Európában, Amerikában és Ázsiában megjelent írásai alapján; vál., szerk., tan., jegyz. Molnár M. Eszter; Kovács Imre Társaság–PC Magister Alapítvány, Bp., 2013 Hosszú, forró nyár Amerikában. Válogatás Kovács Imre írásaiból és levelezéséből; szerk. Kovács András; PC Magister Alapítvány, Bp., 2014 Magyarország és a magyarok. Történelmi reflexiók Kovács Imrétől; Barangoló, Pilisszentkereszt, 2017

Tanulmányok A demokrácia útja Magyarországon (Tanulmány a Válasz folyóiratban, 1946. november)

Jegyzetek

Források

További információk A Kovács Imre Társaság honlapja Kovács Imre életrajzi összefoglaló A Parasztpárt egyik nagygyűlésén, 1947 augusztusában (fénykép, középen) Életrajza az Országgyűlési Almanach 1947–1949-ben A néma forradalom a bíróság és a parlament előtt, Kovács Imre izgatási és nemzetgyalázási pere; Szolgálat és Írás Munkástársaság, Bp., 1937 Huszár Tibor: Beszélgetések; Kossuth, Budapest, 1983 Szerencsés Károly: Tizenhárom életrajz. Barankovics István, Kádár János, Kéthly Anna, Kovács Imre, Mindszenty József, Nagy Ferenc, Nagy Imre, Rákosi Mátyás, Slachta Margit, Sulyok Dezső, Szakasits Árpád, Tildy Zoltán, Veres Péter; Tankönyvkiadó, Bp., 1990 Hartyányi István: Kovács Imre bibliográfia; Szenci Molnár Társaság, Bp., 1993 Haas György: Kovács Imre. Harc a nemzeti függetlenségért; Püski, Bp., 2012 Szeredi Pál: Megcselekedte, amit megkövetelt a haza. Egyéni és nemzedéki korrajz a huszadik század magyar történelméből. Kovács Imre élete és kora; Barangoló, Pilisszentkereszt, 2013 Kovács Imre centenáriuma. Tudományos emlékülés a Politikatörténeti Intézetben; szerk. Sipos Levente; Napvilág, Bp., 2013 Szádeczky-Kardoss Zsófia–Tokaji Nagy Erzsébet: "Kihívott magyar végzet". Kovács Imre (1913–1980); PC Magister Alapítvány, Bp., 2015 Erdész Ádám: A Kner család és más történetek. Tanulmányok; Osiris, Bp., 2017 Salamon Konrád: Kovács Imre forradalma. A földreform és a népképviselet Dózsája; Írott Szó Alapítvány, Bp., 2021

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar újságírók Kategória:Népi írók Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:Református magyarok Kategória:A Nemzeti Parasztpárt korábbi tagjai Kategória:Országgyűlési képviselők (Nemzeti Parasztpárt) Kategória:Országgyűlési képviselők (FMDP) Kategória:Országgyűlési képviselők (Ideiglenes Nemzetgyűlés) Kategória:Országgyűlési képviselők (1945–1947) Kategória:Országgyűlési képviselők (1947–1949) Kategória:1913-ban született személyek Kategória:1980-ban elhunyt személyek Kategória:Alcsútdoboziak