bélyegkép|alt=Emléktábla az alábbi szöveggel: "Iskolánk tanulója volt 1915 és 1923 között Gádor Béla (1906-61) József Attila-díjas író és humorista"|Gádor Béla emléktábla Gádor Béla (született Guttman) (Nyíregyháza, 1906. május 22. – Budapest, 1961. január 23.) József Attila-díjas (1953) magyar író, újságíró, humorista, forgatókönyvíró.

Életpályája Guttman Jónás kávés és Preisz Etel fiaként született zsidó családban. A második világháború előtt banktisztviselőként dolgozott. Megjárta a munkaszolgálatot. A háború után humoros írásokkal, kabaréjelenetekkel mutatkozott be. A Pódium Kabaré, a Kamara Varieté, a Vidám Színpad játszotta jeleneteit. A rádióban Kellér Dezső, Darvas Szilárd és „VAJKO”Az 1956-ban kivándorolt Vajda Albert és Kovács Dénes nevét takarta mellett sokat foglalkoztatott konferanszié volt.

Első felesége Vajda Veronika Viola (1933-tól), második Somogyi Erzsi színésznő volt.

1947-től – haláláig – a Ludas Matyi munkatársa, 1953-ig felelős szerkesztője, 1953–1956 között a főszerkesztője volt. (Ezen a poszton őt Tabi László követte).

Művei A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 47.2016. augusztus 8.-i lekérdezés Vígjátékok Részeg éjszaka (1946) Urak, költők, gyilkosok (1947) Lyuk az életrajzon (1958) Álomlovag (zene: Fényes Szabolcs, 1960) Bábjátékok Szerelmes istenek (1955) Potyautazás (1959) Filmforgatókönyvek Állami Áruház (1952) Dollárpapa (Gábor Andor vígjátékából, 1956) Othello Gyulaházán (1966) Lyuk az életrajzon (1973) Hungária Kávéház (1976)

Kötetek Kovács úr züllésnek indul. Regény; Literária, Budapest, 1938 (Világvárosi regények) Az ellopott siker; Literária, Budapest, 1940 (Világvárosi regények) Fele se tréfa. Írták Csikarkov, Darvas Szilárd, Gádor Béla, Tabi László; összeáll., konferansziészöveg Darvas Szilárd; Szikra, Budapest, 1947 (Szabad kabaré) Pénz nem számít. Vidám műsordarabok; Darvas Szilárd, Gádor Béla, Rácz György et al.; Kultúra, Budapest, 1947 (Szabad kabaré) Nevess jobban!; Athenaeum Ny., Budapest, 1949 Vidám jelenetek; szöveg Gádor Béla et al.; Művelt Nép, Budapest, 1952 (Színjátszók könyvtára) A szatíra szerepe a sajtóban; Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Budapest, 1954 (Újságírók szakmai előadásai és vitái) Barabás Tibor–Gádor Béla: Állami áruház. Zenés vígjáték; zene Kerekes János, versek Darvas Szilárd; Népszava, Budapest, 1954 (Műsorfüzet) Nehéz szatírát írni; Magvető, Budapest, 1955 Néhány első szerelem története; Szépirodalmi, Budapest, 1958 Sót vegyenek! Humoreszkek és szatírák; Szépirodalmi, Budapest, 1959 Írtam mérgemben. Humoreszkek; Szépirodalmi, Budapest, 1961 Ideges emberek. Válogatott humoreszkek; utószó Szalay Károly; Szépirodalmi, Budapest, 1962 (Olcsó könyvtár) Miért lettem pesszimista?; utószó Litványi Károly; Szépirodalmi, Budapest, 1966 Egyéb művek Othello Gyulaházán. Kisregény; A kisregényt először a Magyar Nemzet közölte folytatásokban, 1962-ben. Lyuk az életrajzon (regény)

Díjai, elismerései József Attila-díj (1953) Munka Érdemrend (1955)

Jegyzetek

További információk [ A magyar irodalom története] http://www.olvass-sokat.hu/sites/olvass-sokat.hu.foiskola/files/galeria/muveszet/Ny%C3%ADregyh%C3%A1za/irodalom/mtt_198_07_gador_bela_nyiregyhaza.pdf

[ Kortárs magyar írók]

Humorlexikon Szerkesztő: Kaposy Miklós (Tarsoly Kiadó - 2001; )

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar hetilapszerkesztők Kategória:Magyar humoristák Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Munkaszolgálatosok Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Nyíregyháziak Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:1906-ban született személyek Kategória:1961-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:A Ludas Matyi vezetői, újságírói