James David Vance (született: James Donald Bowman, ismert még: James Hamel Vance, ) amerikai politikus, író és befektető, 2023 és 2025 között az Egyesült Államok szenátora Ohio államból, 2025-től az Amerikai Egyesült Államok alelnöke. A Republikánus Párt tagja. Politikáját tekintve nemzeti konzervatív és szélsőjobboldali populista.

Middletownban született, az Ohiói Állami Egyetemen tanult politikatudományt és filozófiát, mielőtt a Yale Egyetemen jogi diplomát szerzett volna. 2016-os Vidéki ballada az amerikai álomról című emlékiratáról lett ismert, amikor még a Trumpot legélesebben bíráló republikánusok közé tartozott. Emlékirata, ami middletowni gyermekkoráról és családjának értékeiről szól, New York Times-bestseller lett és a 2016-os elnökválasztás idején nagyon népszerű volt. 2021-ben indította el kampányát Ohio szenátusi székéért és meg is nyerte a republikánus jelölést. A választáson Tim Ryan demokrata jelöltet győzte le.

A vele kapcsolatos kritikák központjában a politikai pálfordulása és az ehhez társított hataloméhes opportunizmus áll. Eredetileg Trump kritikusa volt, 2016-ban „Amerika Hitlere” névvel illette őt. 2021-ben, miután bejelentette szenátusi jelöltségét, már nyilvánosan támogatta Trumpot, bocsánatot kért a Trumpot ért korábbi kritikáiért, és törölt is belőlük néhányat. Abban az évben azt tanácsolta Trumpnak, hogy bocsássa el az összes köztisztviselőt, és helyettesítse őket Trump-támogatókkal. 2024-ben Donald Trumppal együtt indult az elnök- illetve alelnökválasztáson és az ország történetének harmadik legfiatalabb alelnöke lett.

Politikája Nézeteire hatottak Curtis Yarvin, a sötét felvilágosodás (NRx) szélsőjobboldali mozgalom alapítójának meglátásai és a katolikus társadalmi tanítást és a katolikus teológiát is a nézeteit befolyásoló tényezőként említette. A politikáját azonban később mind Ferenc pápa, mind utódja, XIV. Leó pápa bírálta, mivel azok félreértelmezik az egyház tanítását. Vance önmagát a posztliberális jobboldal tagjának vallja.

Erősen abortuszellenes politikus, 2021-es nyilatkozatában még nemi erőszak és vérfertőzés esetén is elítélte a beavatkozást, 2023 decemberében azonban már nem ellenezte ezen kivételek alkalmazását az abortuszt korlátozó jogszabályokban.

Nem támogatja Ukrajna védekezésének finanszírozását az orosz agresszióval szemben, ám Izrael megsegítését a Hamász elleni háborújában támogatja, ahogy az Irán elleni háborújában is.

Egy vele készült interjúban támogatta a pornográfia betiltását. Ellenzi a transznemű gyermekek nemváltásához nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat és az „X” nem feltüntetését az útlevelekben, illetve az azonos neműek házasságát is.

Szenátorként

2022-es választás

2018 elején Vance tervezett indulni Sherrod Brown demokrata jelölt ellen, de végül úgy döntött még túl korai lenne egy kampány. 2021 áprilisában bejelentette, hogy szívesen indulna a visszavonuló republikánus Rob Portman székéért. Peter Thiel 10 millió dollárt adományozott Vance 2022-es kampányának, illetve Robert Mercer is támogatta pénzügyileg a politikust. Vance 2021 júliusában indította el hivatalosan kampányát.

2022. május 3-án Vance megnyerte a republikánus előválasztást a szavazatok 32%-ával, legyőzve többek között Josh Mandelt és Matt Dolant. A választáson pedig több szavazatot kapott, mint a demokrata Tim Ryan, így megszerezve a szenátori széket. Miután 2024-ben megválasztották az ország alelnökének, Vance 2025. január 9-én lemondott szenátori posztjáról.

Alelnökjelöltként 2023. január 31-én Vance bejelentette, hogy támogatja Donald Trump 2024-es újraválasztási kampányát. 2024. július 15-én, a 2024-es Republikánus Nemzeti Gyűlés közben Trump bejelentette, hogy Vance-t választotta alelnökjelöltjének a Truth Social platformon.

Szakértők szerint Vance választása segítheti a Trump-kampányt a Közép-Nyugaton. David A. Graham (The Atlantic) szerint Vance „intelligenciát és fiatalságot hozott” a republikánus kampányba. Catherine Lucey és John McCormick (Wall Street Journal) azt írta, hogy Vance egy természetes utódja lehet Trumpnak a MAGA-mozgalomban, populista politikája miatt. Az AP egy cikkje szerint Vance pénzügyi támogatást is tud majd vonzani a Trump-kampányhoz.

Vance az első ohiói politikus, aki az egyik nagy párt alelnök-, vagy elnökjelöltje John W. Bricker óta (1944), az első jelölt, akinek van arcszőrzete Thomas Dewey 1948-as veresége óta és az első amerikai katona, aki jelölt lett John McCain óta. Ha megválasztják, ő lehetne 1924 óta (Charles Dawes) az első ohiói lakos és 1992 óta (Al Gore) az első veterán. Ezek mellett az ország történetének első tengerészgyalogosa, aki alelnök-, vagy elnökjelölt volt.

Sokan támogatták Vance kiválasztását, mint alelnökjelölt, többek között Elon Musk, David O. Sacks és Tucker Carlson, illetve a Project 2025 létrehozója, a The Heritage Foundation is.

Alelnökként 2025. január 20-án iktatták be. Helyére a szenátusban Jon Hustedet nevezték ki. 2025 márciusában tagja volt annak a csoportnak, amely véletlenül megosztott bizalmas háborús terveket egy újságíróval a Signal üzenőfelületen.

Kapcsolata Magyarországgal 2026. április 7-én JD Vance alelnök feleségével kétnapos hivatalos látogatásra Magyarországra látogatott, és a 2026-os magyarországi országgyűlési választás előtt kétoldalú megbeszéléseket folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Az amerikai alelnök és Orbán közötti kapcsolat szoros politikai szövetségen alapult. Vance útja során több fórumon hangoztatta, hogy támogatja Orbán újbóli megválasztását, mondván hogy „meg kellett mutatni, hogy a magyar miniszterelnöknek vannak barátai a világban”. Támogatása alapja az volt, hogy Orbán régóta kapcsolatban állt a Trump-körrel (MAGA-mozgalom), melynek Vance az egyik kulcsfigurája. A magyar miniszterelnök például think tankeken és az MCC-n keresztül kapcsolati pontot képzett az amerikai konzervatív hálózat számára.

Az amerikai alelnök budapesti sajtótájékoztatója elején fontosnak tartotta elmondani, hogy míg első, nem hivatalos magyarországi látogatásukkor a második, addig most negyedik gyermekük érkezése előtt járnak a magyar fővárosban.

Választási eredmények

Előválasztások +2022-es republikánus szenátor-előválasztás (Ohio)PártJelöltSzavazatszám%JD Vance32,2Josh Mandel23,9Matt Dolan23,3Mike Gibbons11,7Jane Timken5,9Mark Pukita2,1Neil Patel0,9Összesen100,0

Választások +2022-es szenátorválasztás (Ohio)PártJelöltSzavazatszám%JD Vance53,0Tim Ryan46,9Egyéb szavazatok0,01Összesen100,0

Könyvei Vidéki ballada az amerikai álomról (2016) Dawn’s Early Light: Taking Back Washington to Save America (2024) (előszó) Communion: Finding My Way Back to Faith (2026)

Jegyzetek

Források Választási eredmények a Ballotpedián

Kapcsolódó szócikkek Az Amerikai Egyesült Államok korábbi szenátorainak listája Donald Trump második kabinetje

Kategória:1984-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai republikánus politikusok Kategória:Ohio állam szenátorai Kategória:Amerikai írók Kategória:Amerikai üzletemberek Kategória:Nacionalizmus Kategória:Katolikusok Kategória:Az amerikai választás miatt védendő, figyelendő lapok Kategória:Donald Trump kabinetjének tagjai Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok alelnökei