Broczkó Péter (Tokaj, 1950. július 5. –) magyar informatikus, főiskolai tanár. A közgazdaságtudomány kandidátusa (1993).MTA Adatlapja
Életpályája 1973-ban diplomázott a Leningrádi Mérnök-Közgazdasági Egyetem mérnök-közgazdász szakán. 1973–1980 között az Állami Népességnyilvántartó Hivatalnál a népességnyilvántartás előkészítésével foglalkozott. 1976-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen számítástechnikai szakközgazdász végzettséget szerzett. 1980-tól az Élelmiszeripari Gépi Adatfeldolgozó Vállalatnál különféle tanulmányokat készített. 1982-től a Számalknál és a Központi Statisztikai Hivatalban dolgozott. 1984-től a MÚOSZ tagja. 1987–1990 között a Műszeripari Kutató Intézet által alapított MIKI Szoftverfejlesztő Leányvállalat felügyelőbizottságának tagja volt. 1989-től kuratóriumi tagja volt a – szakmailag Polgár László által vezetett, az ő nevelési módszereit alkalmazó általános iskolát létrehozó – Talento alapítványnak, egészen Polgár László kiválásáig. 1990-től a Kereskedelmi Szervezési Intézet felügyelőbizottságának tagja. 1994-től az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karán, illetve annak jogelődjeinél dolgozott főiskolai tanári, majd egyetemi docensi munkakörben. 1996-tól intézeti tudományos igazgatóhelyettes, majd kari szinten kapcsolatfejlesztési igazgatói beosztásban dolgozott az egyetemen. 1998-tól a Magyar Számítástechnikai és Informatikai Alapítvány kuratóriumi tagja.Magyar Számítástechnikai és Informatikai Alapítvány 2006-tól informatikai igazságügyi szakértőként is tevékenykedett.
Munkássága A népességnyilvántartási adatbázisból kinyerhető, matematikai módszerekkel végezhető szolgáltatási lehetőségeket kutatta; kidolgozta az általános iskolai beiskolázás optimalizálását végző lineáris programozási modellt, melynek éles adatokon működő változatát is ő programozta. A hazai és a kelet-európai számítástechnikai piacot elemezte, fejlődésének trendjeit vizsgálta. Alapító tagja volt a Mikroszámítógép Magazin (mely később Alaplap, majd Új Alaplap címen jelent meg), a Floppylap (ezeknél végig rovatvezető is volt) és a Byte Magyarország szerkesztőbizottságának. Ezen kívül rendszeresen publikált a Számítástechnika, majd a Computerworld–Számítástechnika szaklapokban.
Művei https://itf.njszt.hu/wp-content/uploads/2018/09/Broczlko-Peter-publikacioi.pdf A szocialista országok mikro- és miniszámítógépei (Budapest, 1984) A professzionális mikroszámítógépek piaci helyzete (Budapest, 1987) A mikroszámítástechnika 1987. I. félévi piaci helyzete (Budapest, 1987) A mikroszámítástechnika 1987. II. félévi piaci helyzete (Budapest, 1988) Hardver-katalógus (Budapest, 1989) Szoftver-katalógus (Budapest, 1989) Hardver-katalógus – 1990. első félév (Budapest, 1990) Szoftver-katalógus – 1990. első félév (Budapest, 1990) Hardver-katalógus – 1990. második félév (Budapest, 1990) Szoftver-katalógus – 1990. második félév (Budapest, 1990) Szoftver-katalógus – 1991. első félév (Budapest, 1991) Műszaki informatika, tankönyv a felsőfokú műszaki szakképzés számára (1998) Műszaki informatika, tankönyv a felsőfokú műszaki szakképzés számára, (objektum-orientált programozással bővített kiadás, 2001) Az informatika alapjai (2005) Szolgáltatásmérnöki ismeretek (2008)
Díjai, kitüntetései Elnöki dicséret (Központi Statisztikai Hivatal, 1976) Haza Szolgálatáért Érdemérem bronz fokozat (honvédelmi miniszter, 1977) Vezérigazgatói dicséret (Számalk, 1983) Szakszervezeti munkáért, arany fokozat (Szakszervezetek Országos Tanácsa, 1987) Kiváló munkáért (minisztertanács, 1989) Neumann-díj (Neumann János Számítógéptudományi Társaság, 1992)Neumann János Számítógéptudományi Társaság Főigazgatói dicséret (Kandó Kálmán Műszaki Főiskola, 1999) Főigazgatói dicséret (Budapesti Műszaki Főiskola, 2003) Neumann János emlékplakett (Óbudai Egyetem NIK, 2014)
Jegyzetek
Források ITF, NJSZT Informatikatörténeti Fórum
További információk Fontos emberek lexikona – Ki kicsoda 2000 pótkötet. Összeállította: Apáti Miklós. Budapest, Greger-Biográf, 2001. Köztestületi tagok 2009. Szerkesztette: Tolnai Márton. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 2009.
Kategória:1950-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar informatikusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók