thumb|Haypál Benő és fia Haypál Béla református lelkészek, valamint családjuk síremléke a Farkasréti temetőben [1-1-607/608].
Haypál Béla (Budapest, 1899. október 17. – Budapest, 1988. április 16.) magyar református lelkész, esperes.
Életútja Teológiát hallgatott Budapesten 1921 és 1923 között és Zürichben 1924–25-ben. Segédlelkész volt Budapesten 1921–24-ben, lelkipásztor Drávafokon 1924–26-ban, majd a Budapest-Budai egyházközségben 1926–1968 között. Édesapja, Haypál Benő (1869–1926) halála után 1926. szeptember 12-én édesapja örökébe iktatták be a Szilágyi Dezső téri templomban református lelkésznek. 1935–1938 között a Békesség néktek. A Budai Református Egyház hivatalos értesítője szerkesztője volt.
1945-ben újjáépíttette a Szilágyi Dezső téri templomot, amelyet 1899-ben még édesapja emeltetett. 1945 után csatlakozott a Polgári Demokrata Párthoz, az elnöki tanács, a III. majd az I–II. kerületi szervezet elnöke lett. 1945. június 24-én – pártközi megállapodás alapján – az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselőjévé választották. 1945 és 1949 között a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja, egy időben jegyzője. Egyházmegyei tanácsbíró.
Haypál Béla ifjúsági gyülekezete ellen 1961-től nyomozás folyt, mert igen sokan jártak hozzá. Volt akit az iskolából kizártak. (ÁBTL M-27704. Dosszié tárgya: „Bihari Károly” ügynök, 1949-től a Szilágyi Dezső téri egyházközségben presbiter. 1961–1967.)
1965-től a Budapest-Déli Egyházmegye esperese, 1968. június 30-án vonult nyugalomba. Számos írása jelent meg egyházi lapokban.
Felesége Czeglédy Éva (1913–2004) volt, Czeglédy Sándor (1883–1944) református lelkész, író, műfordító, bibliafordító és Kósa Margit (Budapest, 1883. március – Cegléd, 1958. július 20.) lánya.
Fontosabb írásai Egyházi beszéd. Budapest, 1928 A demokrácia: kötelességtudat. Világ, 1945. július 19 A polgári demokrácia értelme. Világ, 1945-08-25/84. szám Reformok és reformáció. Reformátusok lapja, 1941-12-28/43-44. szám Bethlen-ünnepély elé. Reformátusok Lapja, 1980-02-03/5. szám A szeretet alkotása: a Nagypénteki Református Társaság. Reformátusok Lapja, 1980-04-06/14. szám A templomépítő Török Pál. Reformátusok Lapja, 1980-05-04/18. szám A szépség soha el nem fogy. Bartók Béla küldetése. Reformátusok Lapja, 1981-03-29/13. szám Ad fontes. Reformátusok Lapja, 1981-10-25/43. szám Augustinus és a mai ember. Reformátusok Lapja, 1982-02-14/7. szám A bibliafordító Czeglédy Sándor. Reformátusok Lapja, 1983-02-13/7. szám Triertől Budapestig. Reformátusok Lapja, 1983-05-15/20. szám A barázda végén – az új barázda előtt. Reformátusok Lapja, 1985-02-10/6. szám Lélektől lélekig. 100 éve született Tóth Árpád. Reformátusok Lapja, 1986-04-27/17. szám Isten titkai. Reformátusok Lapja, 1987-02-01/5. szám Engedelmesség és növekedés. Reformátusok Lapja, 1988-02-07/6. szám
Jegyzetek
Források
Magyar életrajzi lexikon. ARCANUM. H. Haypál Béla
1988. április 16.-án elhunyt Haypál Béla. (Nekrológ és fénykép) Temetése a Farkasréti Temetőben lesz. Reformátusok Lapja, 1988-05-01. 18. sz. A magyar legújabb kor lexikona. Szerk. Kerkápoly M. Emil. Bp., 1930. Europa ny. Haypál Béla. Szerk. Cseri Kálmán. Bp., Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1989. 443 Haypál Béla.. In.: Sipos Béla. Lelkészek az Állambiztonság célkeresztjében. (1945-1989) ÁBTL iratok feldolgozása alapján. I. rész. Toll és Igazság. 2025.08.25. Belpolitika.
Kategória:Magyar református lelkészek Kategória:Budapestiek Kategória:1899-ben született személyek Kategória:1988-ban elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek