Rétsági György, születési nevén Róth György (Budapest, 1925. május 13. – Budapest, 1996. december 28.) belgyógyász, címzetes egyetemi tanár, klinikai farmakológus, az orvostudomány kandidátusa (1975).

Életpályája Rétsági József és Reisz Sarolta fiaként született zsidó családban. Testvérei Rétsági Zsuzsa (1927), Magda (1936) és Judit (1941). Középiskolai tanulmányait a Pesti Izraelita Hitközség Gimnáziumában végezte, ahol osztálytársa volt – a később ismertté vált – Sándor Pál történész, Katona Ferenc színigazgató és Láng Dezső egyetemi tanár. Az érettségi megszerzése (1943) után az osztálya egyik legjobb diákjaként lehetősége nyílt arra, hogy társadalmi munkában a Zsidókórház laboratóriumában dolgozzon. 1944 június elején behívták Jászberénybe munkaszolgálatra, ahonnan hamarosan a bori munkatáborba került. Szabadulása után csatlakozott Tito partizánjaihoz. Hosszabb temesvári tartózkodás után 1945 februárjában Szegeden keresztül tért vissza Budapestre. Az egyetem első két félévét a Szegedi Tudományegyetemen töltötte. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Orvostudományi Karán 1950. szeptember 8-án avatták orvosdoktorrá. Diplomájának megszerzése után a Budapesti Orvostudományi Egyetem (BOTE), illetve SOTE II. sz. Belgyógyászati Klinikájának, majd a III. sz. Belgyógyászati Klinikájának gyakornoka, végül tudományos tanácsadója lett. 1978-ban – pártonkívüliként – kinevezték a Kútvölgyi úti Központi Állami Kórház I. belosztályának vezető főorvosává. Az 1980-as évek elején lett a Kádár család orvosa. Először Tamáska Mária hipertóniáját kezelte, s mert a terápia hatása bizakodásra adott okot Kádár telefonon megkereste, jelezvén: ő is szívesen lenne a betege.

1993. június 30-ai hatállyal nyugdíjazták, de már 1992 decemberében eltávolították állásából és mást bíztak meg az osztálya vezetésével. Nyugdíjazása után – 1993–94-ben – a Szegedi Orvostudományi Egyetemen tanított.

A Központi Gyógyszerterápiás Bizottság elnöke, az Országos Gyógyszerészeti Intézet tudományos tanácsadója, a Magyar Belorvosi Archívum és a Gyógyszereink szerkesztőbizottságának tagja.

Tagja volt a Magyar Sakkszövetség elnökségének. Egyik szervezője volt az 1983-ban, Budapesten rendezett mikroszámítógép-sakkvilágbajnokságnak.

Fia dr. Rétsági László belgyógyász.

A Farkasréti temetőben nyugszik.

Művei

Adatok a splenomegaliához társuló antihaemopoeticus és haemolyticus hypersplenia egyidejü előfordulásához. Gráf Ferenccel, Németh Györggyel, Szőke Antallal. (Orvosi Hetilap, 1951, 47.) Penicillin vérszint vizsgálatok 1 ccm-es Bismocillin-injectio beadása után. Telek Katalinnal. (Orvosi Hetilap, 1952, 32.) Adatok a reticulosisok casualis pathogenesisehez. Gráf Ferenccel, Vereckei Istvánnal. (Orvosi Hetilap, 1953, 50.) A szívizominfarctust kisérő serumfehérjeváltozásokról. Mosonyi Lászlóval. (Orvosi Hetilap, 1955, 27.) Kísérletes vizsgálatok a szervezet vírusfogékonyságára vonatkozólag antibiotikus kezelés után. Többekkel. (Magyar Belorvosi Archivum, 1959, 1.) Az antibiotikus kezelés hatása a szervezet immunbiológiai állapotára. Mosonyi Lászlóval, Csiky Tivadarral, Oó Máriával. (Magyar Belorvosi Archívum, 1960, 3.) Tartós Ateroid kezeléssel szerzett tapasztalatok. Gerő Sándorral, Gergely Jánossal. (Orvosi Hetilap, 1962, 41.) Tapasztalatok néhány antilipaemiás szerrel. Keller Lászlóval, Báry Lujzával, Gergely Jánossal, Gerő Sándorral. (Orvosi Hetilap, 1963, 22.) A myokardiális infarctus távolabbi prognosisa (9 évre terjedő katamnesztikus vizsgálatok alapján). I. A túlélés alakulása. Keller Lászlóval, Balázsi Imrével. (Orvosi Hetilap, 1964, 16.) A myokardiális infarctus távolabbi prognózisa (9 évre terjedő katamnesztikus vizsgálatok alapján) II. A túlélést befolyásoló tényezők. Keller Lászlóval, Balázsi Imrével. (Orvosi Hetilap, 1964, 17.) A serum cholesterin- és összlipoid-szint 3324 egyén vizsgálata alapján. Keller Lászlóval. (Orvosi Hetilap, 1964, 47.) Ethyl-chlorphenoxy-isobutyrat hatása coronariasclerosisos betegek serum lipoid értékeire. Keller Lászlóval, Sebestyén Margittal, Diczendy Saroltával, Erdélyi Gáborral. (Orvosi Hetilap, 1966, 22.) A serum lipidfractiók zsírsavösszetétele coronariasclerosisban és cerebrosclerosisban. Többekkel. (Orvosi Hetilap, 1966, 47.) A multiple-choice teszt felhasználása az oktatás eredményességének ellenőrzésére. Szabó Rezsővel, Hunya Péterrel, H. Ambrus Máriával, Gerő Sándorral és Varró Vincével. (Orvosi Hetilap, 1973, 35.) Michele Woodley, Alison Whelan (szerk.): A belgyógyászati terápia kézikönyve. A magyar kiadást szerkesztette: Dr. Rétsági György. Budapest, 1995

Díjai, elismerései Markusovszky-díj Szocialista Magyarországért Érdemrend (1985)Magyar Közlöny, 1985. április 5. (15. szám)

Jegyzetek

Források

Kategória:1925-ben született személyek Kategória:1996-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar belgyógyászok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Markusovszky-díjasok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Munkaszolgálatosok Kategória:A holokauszt magyar túlélői