Julien Clerk francia énekes, dalszerző.

Pályafutása Clerc apja magas beosztású UNESCO-tisztviselő volt. Anyai nagyapja a Francia Antillák Guadeloupe szigetéről származott. Anyja őseihez hasonlóan antillainak tartja magát, szerinte a szigetek zenéje is formálta őt.

Clerc apja házában ismerkedett meg a klasszikus zenével, édesanyja pedig a francia sanzonokkal ismertette meg, elsősorban Georges Brassensszel és Édith Piafhal.

A szülők 1949-ben elváltak.

Apja második felesége csembalóművész volt, aki hatéves korától zongorázni tanította. Clerc tizenhárom évesen hallás után tucdott játszani. A Párizs melletti Sceaux-ban járt iskolába, ahol 1965-ben érettségizett. Ezután elkezdett angolul tanulni a Sorbonne-on.

1969-1974 között kapcsolatban állt France Gall énekesnővel. Később Miou-Miou színésznővel volt kapcsolata, akitől két lánya született. A következő házasságból − Virginie Coupérie-vel − pedig egy fiú és egy lány. A házasság válással végződött.

Clerc igazi karrierje 1968-ban kezdődött. Fellépett Salvatore Adamo-val és Gilbert Bécaud-val. Ugyanebben az évben lehetőséget kapott első kislemezének felvételére. A Roda-Gil által írt szövegek élénk visszhangot váltottak ki a párizsi fiatalok között, és Julien Clerc hamarosan az új generáció zenei bálványává vált. A dalszövegek olykor talányos költészete, a bonyolult zenei fogalmazás és sok fiatal kortárs hippi megjelenése sokban meghatározta sikerét. Clerc Claude Bukowski szerepét alakította a Hair című popmusical francia változatában.

1970-ben Clerc első önálló fellépését a párizsi Music Hall Olympiában tartotta.

1972-ben nyert először aranylemezt a Liberté égalitéért. Az 1970-es években minden albuma aranylemez lett. 1982-ben platinalemez szintet ért el a Femmes indiscrétion et blasphème című albuma.

1992-ig további négy platinalemeze volt. Az 1980-as években más zenei stílusokkal kísérletezett. Kedvenc szövegírójától, Roda-Giltől való átmeneti elszakadás után rövid idő után visszatért a sanzonokhoz. 1996 óta rendszeresen fellép Les Enfoirés-szel.

Clerc az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának francia jószolgálati nagykövete. 2012-ben társszerzője volt annak a felhívásnak, hogy a házssságokban élő a homoszexuális párok örökbe fogadhassanak.

Diszkográfia

1970: Julien Clerc 1970: Des jours entiers à t'aimer 1971: Julien Clerc 1971: Olympia 70 1971: Niagara 1972: Liberté, égalité, fraternité... ou la mort 1973: Ca fait pleurer le bon dieu 1974: Terre de France 1974: N°7 1976: A mon âge et à l'heure qu'il est 1978: Jaloux 1979: 36 Front populaire (comédie musicale) 1979: Emilie Jolie by Philippe Chatel 1980: Quand je joue 1980: Sans entracte 1982: Femmes, indiscrétion, blasphème 1984: Aime-moi 1987: Les aventures à l'eau 1990: Fais-moi une place 1992: Utile 1994: Julien 2000: Si j'étais elle 2003: Studio 2005: Double enfance 2008: Où s'en vont les avions? 2009: Tour 09 (élő) 2011: Fou, Peut-être 2011: Hôtel des Caravelles (kislemez) 2012: Le temps d'aimee (kislemez) 2012: Symphonique − À l'Opéra national de Paris − Palais Garnier (élő) 2014: Partout la musique vient 2014: On ne se méfie jamais assez (kislemez) 2016: Entre elle et moi (kislemez) 2016: Fans, je vous aime (kislemez) 2017: À nos amours 2021: Terrien 2021: Les Jours Heureux

Filmek

Jegyzetek

Források https://www.julienclerc.com/ https://www.allmusic.com/artist/julien-clerc-mn0000303720/biography last.fm https://www.unhcr.org/getinvolved/raising-awareness/412f3b5d4/julian-clerc-biography.html

Fordítás

Kategória:Francia énekesek Kategória:1947-ben született személyek Kategória:Élő személyek