A Bridges () az észt Alika dala, mellyel Észtországot képviselte a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválon Liverpoolban. A dal 2023. február 11-én, az észt nemzeti döntőben, az Eesti Laulban megszerzett győzelemmel érdemelte ki a dalversenyen való indulás jogát.

Eurovíziós Dalfesztivál 2022. november 1-én az Eesti Rahvusringhääling bejelentette, hogy az énekesnő résztvevője lesz a 2023-as Eesti Laul észt eurovíziós nemzeti válogatónak. Versenydalát a január 14-i második elődöntőben adta elő először, ahonnan sikeresen továbbjutott a döntőbe. A február 11-én rendezett döntőben a nemzetközi zsűri és a nézők szavazatai alapján megnyerte a válogatóműsort, így ő képviselheti hazáját az Eurovíziós Dalfesztiválon.

A dalfesztivál előtt Varsóban, Tel-Avivban, Madridban, Amszterdamban és Londonban eurovíziós rendezvényeken népszerűsítette versenydalát.

A dalt először a május 11-én rendezett második elődöntőben fellépési sorrendben negyedikként adta elő a Romániát képviselő Theodor Andrei D.G.T. (Off and On) című dala után és a Belgiumot képviselő Gustaph Because of You című dala előtt. Az elődöntőből tizedik helyezettként sikeresen továbbjutott a május 13-i döntőbe, ahol fellépési sorrendben tizenkettedikként lépett fel, az Olaszországot képviselő Marco Mengoni Due vite című dala után és a Finnországot képviselő Käärijä Cha Cha Cha című dala előtt. A zsűri szavazáson az ötödik helyen végzett 146 ponttal (Lettországtól maximális pontot kapott), míg a nézői szavazáson a tizenkilencedik helyen végzett 22 ponttal, így összesítésben 168 ponttal a verseny nyolcadik helyezettje lett.

A következő észt induló a 5miinust és Puuluup formációjának (Nendest) narkootikumidest ei tea me (küll) midagi című dala volt a 2024-es Eurovíziós Dalfesztiválon.

Kapott pontok Második elődöntő Szavazat Össz Szavazó országok 16px|A Világ többi része Nézők 74 1 6 5 2 3 3 3 2 5 2 10 3 2 10 4 2 1 82

Döntő Szavazat Össz Szavazó országok 16px|A Világ többi része Zsűri 146 5 6 12 7 10 1 10 8 3 8 8 10 8 7 5 2 5 2 10 8 5 6 Nézők 22 6 5 6 5

Dalszöveg

Galéria

Jegyzetek

További információk

Kategória:Dalok a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválon Kategória:2023 kislemezei