Nassau-Usingen a Német-római Birodalom egyik grófsága, majd 1688-tól az egyik hercegsége volt a Felső-rajnai körzetben.

Előzmények II. Lodewjik gróf alatt egyesült mindaz a föld, amit a Nassau-ház Waldram-ága birtokolt. A gróf központosított igazgatást vezetett be, saarbrückeni központtal. A harmincéves háború alatt, 1629-ben felosztották a grófságot. Kezdetben ezt nem lehetett végrehajtani, ugyanis a grófok elmenekültek a háborús pusztítás elől. 1651. március 6-án azonban sor került a grófság felosztására.

Johan megkapta a Wiesbaden-Idstein grófságot az alahri uradalommal együtt.

Lajos Vilmos megkapta a Saarbrückeni grófságot Jugendheim, Wöllstein, Alt- és Neuweilnau, Unsingen és Kirberg grófsággal együtt.

Ernst Casimir megkapta a Weilburg grófságát és Reichelsheim, Kirchheim, Stauf grófsággal együtt a rajnai falvakat.

Története

1659-ben a Nassau-Saarbrücken grófságot további három részre osztották: Ottweiler (Johan Lajos) Saarbrücken (Gusztáv Adolf) Unsigen (Walraad)

Walraad gróf nem volt megelégedve a rezidenciával, ezért új, barokk rezidenciát építtetett. Walraad holland tábornok volt, akit 1688 augusztusában emeltek nemesi rangra.

Willem Hendrik 1718-as halálával özvegye, Charlotte Amália régensként vezette Nassau-Dileburgot kiskorú gyermekei helyett. A nassau-usingeni grófok vagyona ebben az időben indult bővülésnek, ugyanis 1721-ben a Nassau-Idsteni, 1723-ban a Nassau-Saarbrückeni és 1728-ban a Nassau-Ottweiler ház kihalásával a birtokaik a Nassau-Unsingeni grófokra szálltak.

1735-ben, a régensség megszűnésével Nassau-Saarbrückent Henrik Vilmos kapta meg. A Nassau-Saarbrückeni-ház 1797-es kihalásával a Nassau-Unsigeni herceg nem örökölt földi vagyont, ugyanis azokat Franciaországhoz csatolták. Az 1801-es lunéville-i béke viszont elfogadta a terület német-római megszállását. Az 1803. február 25-i Reichsdeputationshauptschluss 12. pontja alapján Nassau-Usingen hercege a Saarbrückeni Hercegség elvesztéséért cserébe megkapta: Saarwerden megye 2/3-át, Ottweiler és Lahr uradalmát Ortenau tartományban; A korábbi Mainzi Választófejedelemség Königstein, Höchst, Kronenburg, Rüdesheim, Oberlahnstein, Eltville, Haarheim és Kassel hivatalait, valamint a Majna jobb partján lévő székesegyházi káptalan birtokait; Kaub hivatalát a Rajnai Palotagrófság tartozékaival együtt; A Kölni Választófejedelemség többi része, Altwied és Neuburg hivatalainak kivételével; Katzenelnbogen, Braubach, Ems, Eppstein és Kleeberg Hesseni földgrófságot; Weiperfelden, Soden, Sulzbach (Taunus), Schwanheim és Okriftel községet; és a Sayn-Altenkirchen grófságot.

Frederik Augustus – herceg Napóleon nyomására – 1806-ban csatlakozott a Rajnai Szövetséghez, és augusztus 30-án egyesítette Unsigent és Nassau-Weilburgot. Átengedte a Bergi Nagyhercegségnek Deutz városát a hozzá tartozó területekkel, Königswinter városát és hivatalát, valamint Willich hivatalát, cserébe megkapta: Dierdorf, Altenwied és Neuerburg hivatalokat, Alsó-Isenburg grófság Wied-Runkel egy részét; Wied-Neuwied és Holzappel Grófságokat, Schaumburg szeigneuriumát; Dietz grófságot és függőségeit; Mensfelden község Nassau-Fulda birtokában lévő részét; Wehrheim és Burbach hivatalát, Runkel uradalmának a Lahn bal partján fekvő részét; Cransberg császári uradalmát, valamint Hohensolms, Braunfels és Greifenstein hivatalait.

Ettől fogva a hercegi címet a Nassaui-ház vezetője viselte, így 1806-tól Frigyes Vilmos nassau-weilburgi herceg kormányozta a grófságot.

Uralkodói

Walraad, 1659–1702 Vilmos Henrik, 1702–1718 Károly, 1718–1775 Károly Vilmos, 1775–1803 Frigyes Ágoston, 1803–1806

Források http://www.hoeckmann.de/deutschland/regionen/usingen.htm http://www.hoeckmann.de/germany/walram-en.htm

Kategória:Német-római Birodalom